Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Munkában töltött időnek minősül egyebek mellett a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Kikölcsönzés – ha átmenetileg bezár a kölcsönvevő

Kérdés: Kölcsönzött munkaerőként alkalmaz egy bevásárlóközpont üzemeltetése "centerinformációs" munkakörben, kiszervezve a biztonsági szolgálattól. A szerződésben a munkavégzés helye is ide köt. Felújítás miatt a bevásárlóközpont négy hónapra bezár. A munkáltatóm kizárólag biztonsági őröket foglalkoztat, csak hárman vagyunk ebben a speciális helyzetben hölgyek. Kérdésem a bezárás időtartamára vonatkozna. Milyen lehetőségeink vannak, mire számíthatunk? A munkavégzés helyét lehetetlenítik el gyakorlatilag, ebben a munkakörben máshol nem tud a munkáltató alkalmazni minket. Ez azt jelenti, hogy – miután kiadta a szabadságunk háromnegyedét – kénytelenek leszünk fizetetlen szabadságon várni az építkezés befejezését, ami akár több hónapot is csúszhat? A célom a munkahelyem megtartása hosszú távon, három éve dolgozom itt. Több hónap kiesést azonban nem engedhetek meg magamnak. A jelenlegi munkaszerződésem határozatlan idejű, és egy éve készült.
Részlet a válaszából: […] ...is megállapodhatnak, ha egy más profilú kölcsönvevő cég tudná alkalmazni a köztes időben (Mt. 58. §).Ha nincs mód az újabb kikölcsönzésre, akkor az átmeneti időszak áthidalható a szabadság kiadásával. Ennek hiányában – mivel a kölcsönbeadó nem tesz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...olyan terület van, ahol az új Mt. szabályai 2013. január 1-jével lépnek hatályba. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása [új Mt. 298. § (2) bek.]. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Fizetés nélküli szabadság megszakítása – mikor kell visszavenni a munkavállalót?

Kérdés: Munkavállalónknak – figyelemmel arra, hogy külföldi ösztöndíjat nyert el – hat hónapos fizetés nélküli szabadságot engedélyeztünk. A munkavállaló azonban megszakította a külföldi tanulmányait, és a tervezettnél két hónappal korábban hazatért Magyarországra. Emiatt szeretne – a megállapodásunktól eltérően – korábban munkába állni. Ugyanígy, egy kismama az általa előre jelzett időpontnál (a gyermek harmadik évének a betöltését jelölte meg visszatérési időpontként) korábban szeretne visszatérni dolgozni. Mi azonban a két munkavállaló helyettesítésére felvettünk határozott időre két munkavállalót. Nincs jelenleg annyi megrendelésünk, hogy a visszatérők részére munkát tudnánk biztosítani. Kötelesek vagyunk visszavenni őket az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban?
Részlet a válaszából: […] ...kíván térni a munkahelyére, a munkáltató köteles visszavenni őt akkoris, ha az általa korábban jelzett időpontnál előbb kíván újra dolgozni. Amunkáltatót ugyanis ebben az esetben terheli a foglalkoztatási kötelezettség[Mt. 102. § (1) bekezdés]. Természetesen.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Rendes felmondás a GYES folyósítása alatt?

Kérdés: Munkavállalónk 2009. május 12-én tért vissza a gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságáról, ezt követően kiadtuk számára az elmaradt rendes szabadságát, majd egy hónapig helyettesített egy szabadságon lévő munkatársat. A gazdasági válság miatt nincs szükségünk rá, s nem tudunk részére munkát biztosítani (cégünk korábban négynapos munkahétre tért át, 20%-os bércsökkentéssel). Az elmúlt öt év alatt nem vettünk fel a helyére senkit. A második gyermeke után 2010. május 12-ig jogosult gyermekgondozási segélyre. Mikor és milyen hatállyal mondhatunk fel neki? Munkaszerződésében három hónapos felmondási idő szerepel.
Részlet a válaszából: […] ...indoka amunkáltató működésével összefüggő valamely ok lehet. Amennyiben a munkavállalómunkakörére nem kívánnak a jövőben felvenni újabb munkatársat, a felmondás konkrétindoka lehet például a létszámcsökkentés. A munkáltatói rendes felmondástírásba kell foglalni,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.