6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei
Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
2. cikk / 6 Felmondási védettség – 40 évi munkaviszony elérése előtt
Kérdés: Jár-e felmondási védettség 40 év munkaviszony megszerzése előtt?
3. cikk / 6 Védett kor és 40 éves szolgálati idővel igénybe vehető nyugdíj
Kérdés: 40 évi munkaviszony elérése előtt van-e felmondási védettség? Rendes felmondásnál ilyen esetben jár-e a munkavállalónak a plusz 3 havi végkielégítés?
4. cikk / 6 Előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése
Kérdés: Előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult munkavállaló milyen módon szüntetheti meg munkaviszonyát, illetve melyik megszüntetési mód a legkedvezőbb számára, ha nincs kollektív szerződés a cégnél, vagy nem rendelkeznek abban a nyugdíjba vonuló munkavállalókról? Megszüntetés iránti kérelmét mikor kell közölnie munkáltatójával?
5. cikk / 6 Emelt összegű végkielégítés – ha a védett korú munkavállaló munkaviszonya három évnél rövidebb
Kérdés: Jár-e többlet-végkielégítés azon védett korban lévő alkalmazottunk részére, aki két éven belül jogosulttá válik az öregségi teljes összegű nyugdíjra, azonban még csak másfél éve áll munkaviszonyban? Az alkalmazottunk rendkívüli felmondással élt, és az Mt. alapján plusz háromhavi átlagkeresetet követel. Szeretném megtudni, hogy a többlet-végkielégítésre való jogosultság összefügg-e a végkielégítésre való jogosultsággal, vagy az attól teljesen független jogintézmény?
6. cikk / 6 Emelt összegű végkielégítésre való jogosultság
Kérdés: Két éve dolgozom határozatlan idejű munkaviszonyban. A folyosói pletykák szerint valószínűleg munkáltatóm rendes felmondással megszünteti a munkaviszonyomat. Kérdésem: tekintettel arra, hogy két éven belül öregségi nyugdíjra leszek jogosult (most 60 éves vagyok), jár-e számomra emelt összegű végkielégítés?