Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...bek. c) pont, 78. § (3) bek.]. Ez az összeg kéthavi távolléti díj összegével emelkedik, ha a munkaviszony a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül szűnik meg munkáltatói felmondással [Mt. 77. § (4) bek. b) pont]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Végkielégítésre való jogosultság rokkantsági ellátás esetén

Kérdés: Leszázalékoltak a C2 kategóriában (az egészségügyi állapotom 50%), rokkantsági ellátásra vagyok jogosult (egyelőre táppénzt kapok). Felmondásom esetén jár-e számomra a végkielégítés? 21 éve vagyok a jelenlegi cégemnél.
Részlet a válaszából: […] ...köteles megfizetni [Mt. 77. § (1) bek. a) pont, (3) bek. e) pont]. Ha ezt a munkáltatói felmondást az Önre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül közlik, a végkielégítés háromhavi távolléti díj...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Nyugdíjas munkavállaló – tájékoztatás a státuszról

Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaviszonya már végkielégítésre jogot adó időtartamú. Már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ezért felmerült, hogy felmondásnál végkielégítést nem fizetnénk neki. Viszont nem tudjuk, hogy a szükséges szolgálati idővel rendelkezik-e? Milyen módon szüntethetjük meg a munkaviszonyát úgy, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 66. § (9) bek. és 77. § (5) bek.]. A törvény szerint a munkavállaló (többek között) akkor minősül nyugdíjasnak, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik [Mt. 294. § (1) bek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Felmondás és végkielégítésre való jogosultság 62 évesen

Kérdés: Igaz-e, hogy 62 éves kor után a munkáltató különösebb indok és végkielégítés kifizetése nélkül felmondhat a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...a határozatlan tartamú munkaviszonyban álló munkavállalónak, feltéve hogy nem minősül nyugdíjasnak. Ha e munkavállaló a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül van, a munkáltató a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Nyugdíjjogosultság és munkajogi szabályok

Kérdés: Kérjük szíves segítségüket abban, hogy hogyan alkalmazzuk a védett korral összefüggő szabályokat a nyugdíjaskort betöltött, azon túl levő, de elegendő szolgálati idővel nem rendelkező kollégánk munkaviszony-megszüntetése esetén? Nyugdíjasnak minősül-e az ilyen munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...kimondja, hogy a munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 21.