Téves besorolásból eredő illetménykülönbözet iránti igény

Kérdés: 1975 szeptemberétől képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, majd 1977-ben megszereztem az óvodapedagógus diplomát, és 1980 márciusáig óvodapedagógus voltam. Egy betegség következtében el kellett hagynom az óvónői pályát, ezért 1983-tól óvodatitkárként dolgozom, és ez a jelenlegi munkaköröm is, melyet közalkalmazotti jogviszonyban látok el. Jövő év februárjában töltöm be a rám irányadó öregségi korhatárt. Az Oktatási Hivatal határozata alapján munkáltatóm 2017. január 1-jével a Pedagógus II. fokozatba sorolt be a 326/2013. Korm. rendelet 39/K. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján. A határozat azt feltételezte, hogy Pedagógus I. fokozatba vagyok besorolva, ám nem ez volt a helyzet, ezért az illetményem is a jóval alacsonyabb összegű garantált bérminimumnak felelt meg. Álláspontom szerint 2015. szeptember 1-jével be kellett volna sorolni a Pedagógus I. fokozatba. Mivel jelentős a különbség a garantált bérminimumnak megfelelő korábbi illetményem és a Pedagógus I. szerinti besorolás között, megítélésem szerint visszamenőlegesen jogosult lennék az ebből adódó illetménykülönbözetre. Ezt az önkormányzatnak is jeleztem, de ők elzárkóztak attól, hogy visszamenőleg átsoroljanak. Mivel nem elhanyagolható összegről van szó, nem szeretném annyiban hagyni a dolgot. Helyes-e az érvelésem, ha igen, mit tehetnék ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] Az óvodatitkár munkakör a 326/2013. Korm. rendelet 2. melléklete alapján nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörnek minősül. A jogszabály átmeneti rendelkezései szerint a nevelési-oktatási intézményben azt, a kérdés szerinti munkakörben foglalkoztatottat, aki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Jubileumi jutalom – a tanácsnál munkaviszonyban töltött idő beszámítása a jogszerző időbe

Kérdés: 1986. október 20-tól 1987. december 8-ig munkaviszonyban álltam a Nagyközségi Közös Tanács VB Egységes Szakigazgatási Szervnél. 1988. január 7-től folyamatos közalkalmazotti jogviszonyom van. 2011 novemberében 25 éves jubileumi jutalomban részesültem. A 30 éves jubileumi jutalmamat 2016 novemberében kellett volna kifizetnie a munkáltatómnak, de most az 1986-1987. évi időszakot nem akarják elismerni a jubileumi jutalom beszámításába, mivel szerintük az akkori tanács nem minősül a Kjt. hatálya alá tartozó szervnek. Ez az időszak beszámít-e a jubileumi jutalomba?
Részlet a válaszából: […] ...és a Kttv. hatálya viszont a helyi közigazgatási szervekre is vonatkozott. A Ktv. 1. §-ának (1) bekezdését alkalmazni kellett a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatalára és hatósági igazgatási társulására, közterület-felügyeletére, a körjegyzőségre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Polgármesteri hivatal konyhásai

Kérdés: Egy polgármesteri hivatalnál jelenleg közalkalmazottként vagyunk foglalkoztatva mint konyhások. Kiszivárgott, hogy az önkormányzat vezetősége azon gondolkodik, valahogy átraknának bennünket az Mt. hatálya alá. Hogyan tehetik ezt meg, kinek kell erről döntést hozni, hogy egyik törvény alól a másikba csak úgy átrakjanak bennünket?
Részlet a válaszából: […] ...– közalkalmazotti jogviszony nem létesíthető. A Kjt. hatálya – ha törvény eltérően nem rendelkezik – az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél, valamint a helyi önkormányzat által a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Nyugdíjas álláshelyének betöltése a közszolgálatban

Kérdés: Önkormányzatnál közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőnk a nők 40 éves nyugdíjjogosultságára való tekintettel nyugdíjjogosultságot szerzett, és élt is ezzel a lehetőséggel. Az általa ellátott vagy más feladat ellátására lehet-e őt a nyugdíjjogosultsága mellett újból megbízásos jogviszonyban alkalmazni, illetve az ő álláshelyére ki lehet-e nevezni új köztisztviselőt?
Részlet a válaszából: […] ...szolgálati jogviszonyban, valamint a közalkalmazotti jogviszonyban álló személyekre terjed ki. Ebből következően nem alkalmazható az önkormányzatnál közszolgálati jogviszonyból öregségi nyugdíjba vonult köztisztviselő álláshelyére a Korm. határozat 1.5. pontja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Jubileumi jutalomra jogosító idők 1992 előtt

Kérdés: Az önkormányzati hivatalban dolgozó köztisztviselők esetén hogyan lehet biztosan megállapítani, hogy az 1992. július 1-je előtt eltöltött valamely jogviszonyuk beszámít-e a jubileumi jutalomra jogosító időbe, ha az akkori munkáltató már nem létezik, csak a munkakönyvben feltüntetett neve ismert? Például a megyei településtisztasági szolgáltató vállalatnál, a városi tanács VB közterület-fenntartó intézményénél, illetve kommunális üzeménél munkaviszonyban töltött idők beszámítanak-e a jubileumi jutalomra jogosító időbe?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése szabályozza a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál figyelembe veendő időket; e szerint a Kttv., a Ktv., a Ktjv., valamint a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytisztviselői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Költségvetési szervnél foglalkoztatott munkavállalók utazási kedvezménye

Kérdés: Megilleti-e az 50%-os utazási utalvány a költségvetési szervnél munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalókat?
Részlet a válaszából: […] ...7. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében ez a kedvezmény a költségvetési szerveknél és intézményeknél – beleértve az önkormányzati költségvetésből gazdálkodó szerveket is – közalkalmazotti vagy közszolgálati jogviszony, bírói, az igazságügyi és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.

Közalkalmazott utazási utalványra való jogosultsága

Kérdés: Megilleti-e az 50%-os kedvezményt biztosító utazási igazolvány a nem aktív – például gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban részesülő, vagy felmentési idejüket töltő – közalkalmazottakat? Az utazási igazolványra vonatkozó jogszabály a jogosulti kör meghatározásánál általánosságban csak a "foglalkoztatott" kifejezést használja.
Részlet a válaszából: […] ...a rendelet mellékletben meghatározott kedvezményűmenettérti utazásra jogosult a költségvetési szervek és intézmények – beleértveaz önkormányzati költségvetésből gazdálkodó szerveket is – közalkalmazotti vagyközszolgálati jogviszony, bírói, igazságügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.
1
2