Közalkalmazott felmentési idejének számítása

Kérdés: Közalkalmazottunk nyugdíjba vonulása miatt szükségessé vált a felmentési idejének megállapítása, amely a korábbi munkáltató intézkedése miatt sajnos nem egyértelmű számomra. A rendelkezésre álló dokumentumokból megállapítható, hogy közalkalmazotti jogviszonya az előző munkáltatónál 2001. január 31. napjával szűnt meg azzal az indokkal, hogy a munkahelye szervezeti változás következtében megszűnt. Részére akkor a felmentési időt hatvan nap és három hónapban állapították meg, azaz 2000. szeptember 1-jétől 2001. január 31-ig a felmentési idejét töltötte azzal, hogy a teljes időtartamra felmentették a munkavégzés alól. Közalkalmazottunk az akkori munkáltatótól hathavi átlagkeresetének megfelelő összegű végkielégítésben is részesült. Úgy nyilatkozott, hogy a felmentési időre járó illetményét és a végkielégítés összegét az akkori munkáltatója kifizette részére. Ugyanakkor intézményünknél 2000. szeptember 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyt létesített, tehát a fent leírtak szerint 2000. szeptember 1-jétől 2001. január 31-ig kettős jogviszonyban állt. Ebben az esetben a közalkalmazottunk mennyi felmentési időre lesz jogosult? Ha a folyamatos közalkalmazotti jogviszonyt nézzük, akkor nyolc hónap, ha csak az intézményünknél eltöltött időt vesszük figyelembe, hat hónap felmentési időre jogosult. Esetleg a maximálisan igénybe vehető nyolc hónapból levonhatjuk-e a korábban már "igénybe vett" öt hónapot, és most csak három hónap felmentési időt állapíthatunk meg?
Részlet a válaszából: […] Felmentés esetén a közalkalmazott felmentési ideje legalább hatvan nap, azonban a nyolc hónapot nem haladhatja meg. Ha a felmentés – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve – a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének c) pontján alapul, vagyis a közalkalmazott a munkaköri...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Felmentésre tekintettel kapott juttatások visszafizetése

Kérdés: Létszámleépítésre hivatkozva 36 éves közalkalmazotti jogviszonyomat megszüntették. Munkaügyi bírósághoz fordultam rendeltetésellenes joggyakorlás miatt. Ha visszahelyeznek az állásomba, megtarthatom-e a végkielégítést és a felmentési időre járó átlagkeresetemet? Milyen követeléseim lehetnek?
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazottijogviszony megszüntetésére tekintettel kapott juttatások, azaz a végkielégítésés a felmentési időre járó átlagkereset nem illeti meg, azokat vissza kellfizetnie, hiszen a jogviszony végül nem kerül megszüntetésre.Amennyiben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Vezetői megbízás visszavonása és az illetmény

Kérdés: A Ktv. 31. § (9) bekezdése alapján, ha a köztisztviselő vezetői megbízás visszavonása után a felajánlott állást elutasítja, ebben az esetben a vezetői megbízás visszavonását közszolgálati jogviszonyból történő felmentésnek kell tekinteni, és a felmentési idő kezdete a vezetői megbízás visszavonásának napja. A munkakör jegyzőkönyvi átadás-átvételét követően a köztisztviselőt – ahogyan a törvény előírja – munkavégzési kötelezettsége alól mentesítjük, a mentesítés idejére átlagkeresetre jogosult. Kérdésünk: a vezetői megbízás visszavonása és a munkakör jegyzőkönyvi átadás-átvé­tele közötti időszakban jogosult-e a vezetői illetményre? A vezetői illetmény alapja-e a végkielégítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...átadás-átvételét követően a köztisztviselőt munkavégzésikötelezettsége alól mentesíteni kell, a mentesítés idejére átlagkeresetrejogosult.A Ktv.-nek azon szabálya, amely értelmében a vezetőimegbízás visszavonását felmentésnek kell tekinteni, azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Közalkalmazotti jogviszony időtartama – a felmentési idő beszámítása

Kérdés: Intézményünkben az egyik tanító munkakörben 7 éve foglalkoztatott személy közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntettük, és a felmentési idő teljes tartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Ennek megfelelően el is számoltunk vele, és megfizettünk részére az utolsó munkában töltött napon többek között 2 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítést. A tanítónő azonban keresetet indított intézményünk ellen, mert szerinte összesen 3 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés illeti meg, mivel a felmentési idő lejártakor már 8 éve állt fenn a jogviszonya. Megalapozott a közalkalmazott velünk szemben benyújtott keresete?
Részlet a válaszából: […] ...felmentésiidő leteltekor már 8 éve fennáll a közalkalmazotti jogviszony, akkor őt a Kjt.37. § (6) bekezdés c) pontja szerint háromhavi átlagkeresetnek megfelelőösszegű végkielégítés illeti meg. A felmentési idő közalkalmazottijogviszonyban eltöltött időnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Közalkalmazotti jogviszony – azonnali hatályú felszámolás

Kérdés: Sajnos most észleltük, hogy az intézményünknél foglalkoztatott közalkalmazottak egy része nem rendelkezik a munkaköre ellátásához előírt, 257/2000. Korm. rendeletben foglalt szakképesítéssel, illetve szakképzettséggel. Mit tehetünk ilyen esetben?
Részlet a válaszából: […] ...kellhozni, mintha a jogviszonya felmentéssel szűnt volna meg: ki kell fizetnirészére a munkavégzés alóli mentesítés időtartamára járó átlagkeresetet és -amennyiben annak feltételei fennállnak – a végkielégítést. Ha azonban azérvénytelenség a közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.