Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...kívül rendelkezésre állásra kötelezett, és a tartózkodási helyét a munkavállaló határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon [Mt. 110. § (1), (4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre állás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Hétvégi feladatok megszervezése hétköznapra beosztott munkavállalókkal

Kérdés: Intézményünk munkatársai háromhavi munkaidőkeretben dolgoznak, hétköznapokon. Előfordul, hogy hétvégén és ünnepnapokon rendezvényeket tartunk, melyek lebonyolításához alkalmanként 30-40 fő részvétele szükséges. A lebonyolításában - a két fő rendezvényszervező munkakörben foglalkoztatott kollégán kívül - különböző munkakörben dolgozó kollégák vesznek részt, javadalmazás ellenében. Két megoldás is felmerült, de mindkét esetben kérdéses, hogy jogszerű-e.
Az első, hogy munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás elrendelésére kerül sor. Ez csak beosztás szerinti munkanapra történhet, vagy ünnepnapokon és hétvégén is? Jogosult-e a munkáltató a rendezvények miatt egyenlőtlenül beosztani azt a kollégát, akinek a munkaszerződés szerinti munkaköre nem függ össze a rendezvényeken ellátott feladataival? A másik megoldás a megbízási szerződés kötése. Jogszerű-e, ha a nem rendezvényszervezéssel kapcsolatos munkakörben dolgozó kollégákkal megbízási szerződést kötünk, és a rendezvényeken ledolgozott munkaórák a teljesítést követően óradíjas részteljesítéssel kerülnek kifizetésre?
Részlet a válaszából: […] ...célozza. Arról is meg kell győződni, hogy a rendezvényekkel kapcsolatos feladatok ellátása valóban nem igényli a munkáltató szoros utasítási és ellenőrzési jogát, azaz biztosított-e az a fajta nagyobb önállóság a munkát végzők számára, ami nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 26.

Készenlét alatti munkavégzés díjazása

Kérdés: Készenlét alatt történő munkavégzés esetén hétköznap 50%-os túlóra, illetve pihenőnapon történő munkavégzés esetén (készenlét alatt) 100%-os túlóra illeti meg a munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...kívül rendelkezésre állásra kötelezhető; ha a tartózkodási helyét a munkavállaló határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon, akkor készenlétről van szó [Mt. 110. § (1) és (4) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Ügyelet, készenlét elrendelése munkanapokra

Kérdés:

Intézményünk az Mt. hatálya alá tartozik, és rendeltetése folytán hétvégén is nyitva vagyunk. A munkavállalók (5/2 munkarend) időnként hétvégi "szakmai felügyelet"-ben dolgoznak. Az adott hét hétfőjén és az azt követő hétfőn így pihenőnapjuk van. Ha a munkarendbe beleírjuk, hogy a szakmai felügyeletet (ügyeletet) ellátó munkavállaló kötelező pihenőnapja a tárgyhét hétfő és a következő hét hétfő, valamint a szombat–vasárnapért 50% ügyeleti pótlékot számfejtünk csak, akkor az Mt. szerint helyesen járunk-e el? A belső szabályzatok felülírják/felülírhatják az Mt.-t?

Részlet a válaszából: […] ...állás helyét) esetére 40%, készenlét (amikor a tartózkodási helyét a munkavállaló határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon) esetére 20% bérpótlék illeti meg a munkavállalót [Mt. 110. § (4) bek., 144...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Helyettesítés – a díjazás összege

Kérdés: Az egyik osztályon a régebbi munkavállalóink közül többen is elmentek szülni, és helyettesítésük idejére feladataik nagyobb részét egy másik, ott dolgozó, nemrég kezdett munkatársuk vette át, aki azokat most a saját munkaköre mellett látja el. Az ő alapbére alacsonyabb, mint a helyettesített munkavállalók bére. Ebben az esetben neki ki kell fizetnünk a magasabb alapbért?
Részlet a válaszából: […] ...elkülöníthetőséget is a díjazás feltételéül határozott meg.Ezzel összefüggésben kiemelendő, hogy a fenti szabályok a munkáltató utasításán alapuló munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkoznak, amely időben korlátozott. Amennyiben az évi 44...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

"Szabadidős" programok rendkívüli munkaidőnek minősülése

Kérdés: A munkaidőn kívüli elfoglaltságok (pl. meetingek, személyzeti gyűlések) esetén kötelezővé tehető-e a jelenlét (pl. pihenőnapon)? Szankcionálható-e a távolmaradás? Megtagadhatja-e a munkavállaló a jelenlétet abban az esetben, ha például reggel 6-kor kezdődik a meeting, de délután műszakban van 14 órától vagy este 22 órától?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az említett rendezvényeken való részvétel a munkavállaló munkaviszonyából eredő kötelezettség, akkor ezek ideje munkaidőnek számít. Nem munkaidőn kívüli fakultatív elfoglaltságról van ekkor szó. Ha a beosztás szerinti rendes munkaidőn kívüli időpontra esnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.

Helyettesítési díj

Kérdés: Műszakvezetői beosztásban dolgozom a munkahelyemen. Munkaterületem sajátossága, hogy itt csak képzett gépkezelők dolgoznak, azaz hiányzásuk esetén helyettesítésüket diákkal, lízingelt munkaerővel nem lehet megoldani. Ez évben az ilyen hiányzások miatt én a műszakvezetői munkaköröm mellett nagyon sok munkanapon keresztül helyettesítettem az egyik beosztottamat. Jár-e nekem ezért helyettesítési díj?
Részlet a válaszából: […] ...munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Idesorolható a kérdés szerinti helyettesítés is, amikor a munkavállaló a munkáltató utasítására ideiglenesen egy másik munkakört tölt be, mint amire szerződött. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás tartama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 5.

Pihenőidő-minimum

Kérdés: 19 óra munka és több mint 20 órás ébrenlét után a főnököm elrendelte a másnapi műszakot is. A két műszak között kevesebb mint 9 óra pihenőm lett volna, ezért megtagadtam a munkába állást. Nem ismerem a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, de valószínűnek tartom, hogy ez a tettem nem marad következmények nélkül. Miképp védekezhetek a munkáltatómmal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...meg.Ha a munkáltató a fent ismertetett jogszabályokat betartva rendelte el a munkavégzést, akkor Ön nem tagadhatta volna meg jogszerűen az utasítást, sőt ezzel a munkaviszonyból eredő egyik alapvető kötelezettségét szegte meg, mivel nem jelent meg a munkáltató által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Munkaidő és szünetek képernyő előtt

Kérdés: Informatikai szolgáltatásokat nyújtó cégünk help desk csoportjában a kollégák számítógépen keresztül nyújtanak távoli segítséget ügyfeleinknek. A napi nyolcórás munkaidő mellett elegendő nekik egyszer 20 perc munkaközi szünetet biztosítani, vagy a képernyős munkára tekintettel további szünetek is szükségesek? Minden munkanapjuk végén a gépükről indított műveletekről online jelentés készül. Ezt a munkavállaló csak elindítja, a rendszer magától generálja, de a végén el kell fogadnia, hogy valóban ezeket a munkákat végezte el aznap. Ez a jelentés egyébként egy bizonyos bónusz elszámolási alapja is. Beleszámít-e a munkaidejükbe ez a napi kb. 3-5 perc, amíg a jelentés elkészülését várják a gép előtt?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni [Mt. 86. § (1)-(2) bek.]. A kérdésben leírtak szerint a nap végi jelentés elkészültét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Műszakpótlékra való jogosultság rendkívüli munka pótléka mellett

Kérdés: Társaságunk egy termelő cég, három műszakban foglalkoztatja munkavállalóit, a műszakpótlék kifizetésének minden törvényi feltétele teljesül. Az utóbbi időben a megrendelések megnövekedése miatt bizonyos esetekben rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésére került sor. Kérdésem az, hogy a rendkívüli munkavégzés időtartamára jár-e a műszakpótlék is? Azaz aki délutános műszak után, 22 órától 02 óráig túlórázik, vagy az éjszakás bejön 18 órára, annak ezt a négy munkaóráját hogyan kell számfejteni? Mi a helyzet, ha szombaton, pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés keretében vagy vasárnap történik ugyanez?
Részlet a válaszából: […] ...műszak után, 22 órától 02 óráig "túlórázik", vagy akinek a beosztás szerinti rendes munkaideje 22 órakor kezdődne, de a munkáltató utasítására bejön 18 órára, az előbb ismertetett jogosultsági feltételek megléte esetén a műszakpótlék mellett a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.
1
2