Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes munkaidőre vonatkozó megállapodás a felek között, a napi 24 órás beosztás szerinti munkaidőhöz további kifejezett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Elszámolás munkaidőkeret végén

Kérdés:

A munkaidőkeret helyes elszámolásához kérnénk állásfoglalásukat. Cégünknél bevezetésre került a 3 havi munkaidőkeret, havibéres és óradíjas munkavállalóinknál egyaránt. Nem minden esetben tudjuk a dolgozó részére biztosítani a havi kötelező pihenőnapokat. Helyesen járunk el, ha a dolgozó pihenőnapját 100%-os bérpótlékkal számfejtjük? Valamint vannak olyan órabéres dolgozók, akik sajnos nem teljesítik a kötelezően előírt óraszámot, viszont kifizetésre kerül részükre, itt van-e esetleg más lehetőség?

Részlet a válaszából: […] A munkaidő-beosztás szabályait (a munkarend) a munkáltató állapítja meg, és erről tájékoztatja a munkavállalót [Mt. 96. § (1) bek.]. A munkarend alapján a munkáltató a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Be nem osztott munkaidő elszámolása a munkaidőkeret lejártakor

Kérdés: Ha a hathavi munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalónak a munkaidőkeret végére nem az összes rendes munkaideje lett beosztva, a munkaidőkeret zárásakor a különbözetet hogyan kell elszámolni és kifizetni? A havibéres például a teljes havibérét megkapja június hónapra is, feltüntetve, hogy 50 órára állásidőre járó alapbér kerül elszámolásra? Tehát aki a teljes munkaidőkeretet ledolgozta (984 órát), az is a havibérét kapja júniusra ledolgozott időre járó munkabérként, és aki például 50 órával kevesebbet, az is csak 50 óra állásidőre járó alapbért kap?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel osztja be [Mt. 97. § (1) bek.]. A munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Munkabér elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Az ágazati kollektív szerződés alapján hathavi munkaidőkeretben dolgozunk. A munkavállalók havonta a teljesített órák, illetve a teljesítmény alapján kerülnek elszámolásra (éjszakai, ügyeleti stb. pótlékokat megkapják). Akinek a keret végén (decemberben 128 óra) kevesebbet kell dolgozni a havi kötelező óránál (az előző hónapokban többet dolgozott), ezért a munkabére nem éri el a kötelező óra alapján számított bér összegét, neki ezt az összeget kell fizetni december hónapra? Ha igen, a többletkifizetés az előlegfizetés szabályai szerint visszavonható-e, vagy a ténylegesen ledolgozott időre (128 órára) járó bért kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] Munkaidőkeret alkalmazása esetén ingadozik, hogy a munkavállaló egy adott hónapban mennyi munkaidőt teljesít. Ezért a törvény külön szabályozza, hogy ilyen esetben hogyan alakul a munkavállaló díjazása (Mt. 156. §). A szabály lényege, hogy az egyenlőtlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 5.

Elszámolás heti 24 órás munkaidőben

Kérdés: Havibéres dolgozó esetén a heti munkaidő 24 óra. Heti három munkanapot (hétfő, kedd, szerda) dolgozik 8 órában, ez fix, nem változik. Az elszámolását munkaidőkerettel tudom megoldani? Ha jól gondolom, akkor az általa ledolgozott munkaidőt kell hasonlítanom a havi normál munkaidőhöz. A havi normál munkaidőt úgy kell megállapítanom, hogy az adott havi munkanapokat szorzom a 4,8 órával?
Részlet a válaszából: […] A kérdés szerinti munkarend egyenlőtlen munkaidő-beosztást jelent, amelyben a munkavállaló hétfőtől szerdáig napi 8, csütörtökön és pénteken napi 0 óra munkaidőt teljesít. A munkaidőt az egyes munkanapokra egyenlőtlenül munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Elszámolás éves munkaidőkeretben

Kérdés: Társaságunknál éves munkaidőkeretet alkalmazunk. Kollektív szerződéssel rendelkezünk. Termelési ütemtervünk az év első felében megkívánja az általános havi munkarendhez képest a több munkavégzést, ezért azt szombati napokra is elrendeljük. Jelenleg az improduktív, havibéres területeken az elrendelt szombati munkavégzések áthelyezett munkanapok formájában kerülnek érvényesítésre és kifizetésre az év második felében. Produktív, órabéres területeken viszont pihenőnapokat kapnak a dolgozók az alacsonyabb terhelésű második félévben az alapórabérrel kifizetett szombati napok helyett, melyekre ekkor már nem jár juttatás. Van olyan hónap, ahol plusz öt pihenőnap is jelentkezik, s ez dolgozóinknak jelentős jövedelemcsökkenést eredményez ezen időszakban. Megfelelő-e az alkalmazott gyakorlat?
Részlet a válaszából: […] Az éves munkaidőkeret alatt a munkáltató jogosult egyenlőtlenül beosztani az egyes heteken teljesített munkaidőt és a heti pihenőnapokat is. Tehát nincs akadálya, hogy az év első felében heti hat nap munkavégzést rendeljen el, feltéve hogy a munkaidőkeret alatt, több hét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Munkaszüneti nappal érintett hét munkaideje

Kérdés: Havibéres munkavállaló heti munkaideje 40 óra. Amennyiben túlóra kerül elrendelésre, a heti munkaidő nem haladja meg a 48 órát, a napi munkaidő pedig a 12 órát. Olyan munkahéten, amikor csak 4 munkanap van, 1 pedig munkaszüneti nap, akkor hogyan alakul a heti munkaidőre vonatkozó korlátozás?
Részlet a válaszából: […] ...kívül kell hagyni [Mt. 93. § (2) bek.]. A kérdés szerinti esetben abból kell kiindulnunk, hogy az adott hétre az általános napi teljes munkaidőben dolgozó munkavállalónak 8 órával kevesebb osztható be. A havibérét viszont a munkavállaló a munkaszüneti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Elszámolás a munkaidőkeret végén

Kérdés: Dolgozóink háromhavi munkaidőkeretben és órabéres formában dolgoznak. Az első két hónapban a ténylegesen ledolgozott órák és az órabér szorzata a havibérük az esetleges pótlékokkal együtt, majd a harmadik hónap végén kell a három hónap ledolgozható munkaóráinak alapulvételével megállapítani, hogy többet vagy kevesebbet dolgoztak? Ha többet, akkor túlórapótlékot kapnak, ha kevesebbet, akkor a különbözetre átlagbért?
Részlet a válaszából: […] Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és órabéres díjazás esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató a munkavállaló munkabérét az adott hónapban irány­adó általános munkarend szerinti munkanapok számának és a napi munkaidőnek az alapulvételével számolja el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.