Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...pedig a kedvezményezett vagy felzárkózó településen dolgozókra, illetve a 10%-ot meghaladó arányú hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozókra vonatkozó ún. esélyteremtési illetményrész (+20%-os illetmény) mértékét szabja meg. E szabályok a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Gyógypedagógiai pótlék – kinek, mely összegben

Kérdés: Jogosult-e gyógypedagógiai pótlékra a nem állami fenntartású köznevelési intézményben dolgozó fejlesztő gondozónő, aki sajátos nevelési igényű gyermekek gondozását végzi nem közalkalmazotti jogviszonyban? Ha igen, milyen összegre jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...a 32. § (5) bekezdése alapján jogosultak. Pedagógusnak gyógypedagógiai pótlék akkor jár,-ha sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelését, iskolai nevelés-oktatását, kollégiumi nevelését vagy fejlesztő nevelés-oktatását a szakértői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Intézményvezetői pótlék – amivel számolni kell

Kérdés: A 326/2013. Korm. rendeletbe 2020. július 1-jétől bekerül az intézményvezetők pótlékára vonatkozóan egy új szabályozás, amely alapján a tanulólétszámhoz igazodva, az Nkt. 8. mellékletében meghatározott pótlék mértékét figyelembe véve, a pótlékalap 60-170%-a közötti mértékű pótlék fogja őket megilletni. Mit jelent, hogy "az Nkt. 8. mellékletében meghatározott pótlék mértékét figyelembe véve"? A 8. melléklet szerint ugyanis az intézményvezetői pótlék az illetményalap 40-80%-a között lehet. Ennek beszámításával, vagy ezenfelül jár-e a rendelet szerinti pótlék? Továbbá: milyen jelentősége van annak, hogy míg a törvény illetményalapról, addig a rendelet pótlékalapról rendelkezik? Ez utóbbin a Kjt. szerinti pótlékalap értendő-e?
Részlet a válaszából: […] ...1-jétől. A két szabályt egymásra tekintettel úgy kell alkalmazni, hogy az Nkt. alapján megállapított vezetői pótlékot a gyermek- vagy tanulólétszámtól függően kell kiegészíteni a 326/2020. Korm. rendeletben meghatározott százalékos összegre. Vagyis a rendelet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Tanítási szünet és szabadság

Kérdés: A 2019/2020-as tanévben iskolánkban február 10-től 14-ig síszünet volt. A tanév rendje szerint hat tanítás nélküli munkanap lehet egy általános iskolában, amiből egyet pályaorientációra kell felhasználni. A munkáltató február 13-14., hétfő, keddi napokra tett ebből két napot, a többi napra mindenkinek szabadságot kellett kiírni a szünet napjaira. Miért nem mehetett a teljes síszünet ebből a hat napból, miért kényszerít a munkáltató arra, hogy szabadságot vegyünk ki?
Részlet a válaszából: […] ...ne lenne munkavégzési kötelezettségük. Ekkor egyéb munkaköri feladataikat látják el, például készülnek az órákra, értékelik a tanulók teljesítményét, adminisztrációs feladataikat végzik, vagy pedig a fent említett pályaorientációs feladatokat végzik, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Kollégiumi nevelőtanár – a besorolás kérdései

Kérdés: Egy kolléganőnk Csehszlovákiában a bankszférában dolgozott 1972-től 1981-ig, középiskolai végzettséggel rendelkezett. Átjött Magyarországra 1981-ben, és 1986-ig egy vasipari vállalatnál állt alkalmazásban. 1987 januárjától képesítés nélküli nevelőként dolgozott egy iskolában. 1991-ben kapott szlovák szakos általános iskola tanári diplomát. 2004-ig dolgozott folyamatosan közalkalmazottként, tanárként egy iskolában, majd 2004-től munkanélküli. 2008 júniusában befejezi egy egyetem pedagógiai szakát. Kollégiumi nevelőtanárként szeretnénk alkalmazni középiskolánk kollégiumában. 1997 óta magyar állampolgár, a szlovák állampolgárságát is megtartotta. Csehszlovákiában lévő munkaviszonyát el kell-e ismerni a besorolás éveinek szempontjából? Magyarországon a vasipari vállalatnál végzett munkaviszonyát el kell-e ismernem? A szlovák szakos általános iskolai tanári diplomája alapján alkalmazhatnánk-e kollégiumi nevelőtanárnak (iskolánkban angol és német nyelvet tanulnak jelenleg a tanulók, egy 12. évfolyamos osztály orosz nyelvet tanul, szlovákot nem akarunk indítani), vagy csak a megszerzendő pedagógia szakos egyetemi végzettsége alapján lehetne-e felvenni?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. a fizetési osztályokon belül egységesen tizennégyfizetési fokozatot állapít meg, amelyekbe a figyelembe vehető jogviszonybantöltött idő alapján kell besorolni a közalkalmazottat. A törvény értelmében a -kérdés szempontjából – a fizetési fokozat megállapításakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.