4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
2. cikk / 4 Versenytilalmi megállapodásban foglalt tájékoztatási kötelezettség megszegése
Kérdés: A munkavállalónkkal versenytilalmi megállapodást kötött a cégünk, amely értelmében köteles tartózkodni a konkuráló tevékenységektől. Emellett köteles bejelenteni minden hónapban azt, hogy milyen jogviszonyban dolgozik, hogy ellenőrizhető legyen a kötelezettség megtartása. A bejelentési kötelezettségének ugyanakkor a munkavállaló nem tett eleget. Emiatt nem kívánjuk kifizetni a versenytilalmi ellenértéket, illetve a megállapodásban foglalt kötbért is szeretnénk érvényesíteni. Megtehető ez jogszerűen?
3. cikk / 4 További munkaviszony létesítése más munkáltatónál
Kérdés: Ha egy napi nyolcórás, azaz napi teljes munkaidős állásom van egy munkáltatónál, vállalhatok-e egy másiknál alkalmi munkavállalóként hetente két napon, kétszer nyolc óra munkát?
4. cikk / 4 Gyermek nevelése melletti munkaviszony létesítése
Kérdés: Jelenleg GYES-en vagyok, és még állományban egy cégnél, de a cég nem tud munkát biztosítani. Kérdésem, ha visszamondanám a GYES-t, akkor egy másik cégnél dolgozhatnék-e teljes munkaidőben (úgy, hogy az első cégnél nem mondok fel), míg a gyermekem el nem éri a 3 éves kort?