9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt
Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
2. cikk / 9 Távozó munkavállaló helyettesítése
Kérdés: A kolléganőm felmondott, és nekem kell elvégezni az ő feladatát is. Az új számítógépes rendszert és a munkáját is meg kell tanulnom mindössze egy hónap alatt. Harmincnégy éve dolgozom ennél a cégnél. Mit tehetek? Úgy érzem, nem tudom így tovább végezni a munkámat.
3. cikk / 9 Fizetés nélküli szabadság mérlegelés alapján
Kérdés: Egyik munkavállalónk jelezte, hogy fizetés nélküli szabadságra kíván menni, mivel a felesége külföldre megy dolgozni egy évre. Kötelesek vagyunk engedélyezni ezt az általa megjelölt időre? Ha ezt engedélyezzük, akkor a munkavállaló minden kötelezettsége alól mentesül ez időre?
4. cikk / 9 Munkaviszony-megszüntetés – az elmaradt elszámolásból keletkezett kár
Kérdés: Munkaviszonyban álltam egy kft.-vel 2016. július 19-ig. Augusztus elején elhelyezkedtem egy másik cégnél, de kilépéskor nem kaptam papírokat. A bejelentéskor az új munkahelyen kérték az OEP-könyvet és az igazolást a munkaviszony megszűnéséről. Kerestem a volt munkaadómat, de eredménytelenül. Az új munkáltatóm munkaügyi osztályának azonban sikerült elérnie. A régi munkáltatóm ígéretet tett, hogy postázza a papírokat tértivevénnyel, hogy hamarabb megkapjam, és tudják utalni a fizetésemet. A telefonos beszélgetés után nyolc nappal érkeztek meg a papírok, de ekkor már szeptember 17-e volt. Aláírás közben vettem észre, hogy az igazolás a munkaviszony megszűnéséről hiányzik, de ennek ellenére az egész borítékot elküldtem a munkaügynek. Két nap múlva ők is tájékoztattak, hogy hiányzik a papír. Jeleztem a régi munkáltatómnak, de annyit reagált, hogy mindent elküldtek. Ezután írtam neki, hogy én sem és a munkaügy sem találta, kértem, hogy postázza el a saját példányukat, hogy be tudjam mutatni a munkaügyön. Válaszában megírta, hogy szól a könyvelőnek, hogy küldje el. Sajnos azóta sem kaptam meg. Mit tehetek ebben az esetben? Ráadásul a fentiek mellett több szabálytalanság is volt: 8 órás bejelentéssel 16 órát, illetve heti 6 napot dolgoztam, és ez összesen több volt, mint heti 40 óra, továbbá az utolsó 1-1,5 hónapot szabadnap nélkül dolgoztam végig, mert emberhiány volt. A fentieken túl, mikor a munkáltatómnak már csak egy boltja maradt, a 8 órás munkaviszonyomat 4 órásra módosította, amiről semmilyen papírt, szerződésmódosítást nem kaptam, nem írtam alá, de így is napi 16 órát dolgoztam. Ráadásul a vasárnapi boltzár idején is mi dolgoztunk a boltban, nem a tulajdonos vagy a családja. Hova fordulhatok ezzel a problémával?
5. cikk / 9 Minimálbér-emelés és munkaszerződés-módosítás
Kérdés: 2014. december 19-én munkaszerződést kötöttünk egy új munkavállalóval 2015. január 5-i munkaviszonykezdettel. A munkaszerződésben minimálbért határoztunk meg, a 2014-es szabályok szerint havi 101 500 Ft-ot. 2015-re azonban az év végén, de már a munkaszerződés megkötése után magasabb minimálbért határoztak meg. Ennek megfelelően módosítanunk kell a munkaszerződést, vagy mivel 2014-ben kötöttük, maradhat a korábbi díjazás?
6. cikk / 9 Munkaszerződés-módosítás – ha megfeledkeztek róla
Kérdés: Egyik munkavállalónk 2006 óta áll munkaviszonyban. Néhány napja a HR-igazgató előtt felmutatott egy 2013. április 1-jén hatályba lépett munkaszerződés-módosítást, amely szerint az ő fizetése valójában közel 150 000 Ft-tal magasabb, mint amelyet a gyakorlatban havonta kifizettünk neki. Ezt a szerződést másolatban mutatta be, de valóban szerepel rajta a HR-igazgató aláírása, aki állítja, hogy soha nem látta ezt a papírt korábban, noha valóban minden évben áprilistól szokás cégünknél a bérrendezés. Az illető munkavállaló korábban a magasabb alapbért tartalmazó munkaszerződésére soha nem hivatkozott, a munkáltató által kifizetett bérre észrevételt nem tett, minden bérpapírját és adónyilatkozatát aláírta. Figyelmen kívül hagyhatjuk a most előkerült munkaszerződést?
7. cikk / 9 Versenytilalmi megállapodás
Kérdés: A vezető állású munkavállalóval 2012. július 1-je előtt kötöttünk munkaszerződést, mely tartalmazta a versenytilalmi megállapodást. E szerint a munkaviszony megszűnése esetén 1 éven keresztül, 2 havi átlagkereset megfizetése ellenében nem szerezhet tulajdonjogot, részesedést, illetve nem lehet munkavállalója, tanácsadója cégünk meghatározott magyarországi versenytársainak. 2012. július 1-je után az új Mt. miatt aláírt egy "Munkaszerződés módosításokkal egységes szerkezetben" megnevezésű dokumentumot, melyben nem módosítottunk a versenytilalmi megállapodás részen, annak ellenére, hogy az új Mt. már a megállapodás ellenértékét a megállapodás időtartamára eső alapbér minimum 1/3 részében állapítja meg. 3 hónappal ezelőtt a munkavállaló munkaviszonyát közös megállapodással megszüntettük, és miután fenntartottuk a megállapodást, 2 havi átlagkeresetet fizettünk ki a munkaviszony megszűnésekor. Helyesen jártunk-e el, vagy az új Mt. szabályait kellett volna alkalmaznunk?
8. cikk / 9 Munkavégzési helytől eltérő külföldi betanulás
Kérdés: Svájci tulajdonú munkáltató vagyunk, dolgozóink betanulásra szoktak kimenni Svájcba akár fél évre is. Az Mt. szerint viszont 44 napnál nem lehet több az eltérő munkahelyen foglalkoztatás. Munkaszerződésünk az alábbiakat tartalmazza a munkavégzés helyére: "Munkavállaló munkavégzési helye változó. Területileg Magyarország." Hogyan tudnánk a munkaszerződést módosítani, hogy 44 napnál több is lehessen a külföldi (Svájc vagy Németország) munkavégzés?
9. cikk / 9 Munkáltató személyében bekövetkező változás – munkaszerződés-módosítás
Kérdés: Munkáltatói jogutódlás történt a munkahelyemen. Az új munkáltató mindenkivel új munkaszerződést akar aláíratni, amiben a korábbinál alacsonyabb alapbér szerepel. Köteles vagyok-e aláírni ezt az új munkaszerződést? Ha megtagadom, akkor emiatt felmondhat nekem az új munkáltató?