Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Besorolás kisgyermeknevelő szakképzettséggel

Kérdés: A munkavállaló 2009. augusztus 3-ától áll közalkalmazotti jogviszonyban bölcsődei dajka munkakörben, besorolása jelenleg D/8. Ezt megelőzően 1998. június 27-től 2009. augusztus 2-ig több jogviszonya volt, de nem költségvetési szerveknél. 2021. február 17-én szerezte meg a kisgyermeknevelő szakképesítést, és 2021. október 1-jével szeretnénk kisgyermeknevelő munkakörben foglalkoztatni. Helyesen járunk el, ha korábbi besorolási fokozatát figyelembe véve E/8-ba soroljuk át, vagy ettől eltekintve, csak a közszférában eltöltött jogviszony időtartamát, illetve a kisgyermeknevelői végzettség megszerzésének dátumát kellene figyelembe venni a besoroláskor, és így E/5-be sorolni?
Részlet a válaszából: […] ...pontja alapján az "E" fizetési osztályba-az egyetemi, főiskolai végzettséget nem tanúsító felsőfokú szakképesítéshez, felsőoktatási szakképzésben szerzett szakképzettséghez kötött, illetve-az érettségi végzettséghez kötött akkreditált iskolai rendszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Óvodatitkár besorolása és múltbeli jogviszonyai

Kérdés: Besorolással kapcsolatban kérdezzük: A közalkalmazottat óvodatitkár munkakörben szeretnénk foglalkoztatni önkormányzati óvodában, végzettsége óvónőképző szakközépiskola, 1988-ban szerezte.
Jogviszonyai:
- 1988. 06. 27. – 1991. 05. 31., óvónőként dolgozott,
- 1994. 01. 01. – 1996. 01. 23., óvónőként dolgozott,
- 2000. 07. 19. – 2011. 06. 30., kft.-nél állt munkaviszonyban.
Ezután is csak kft.-vel fennálló munkaviszonyok voltak. Besorolható-e az Nkt. hatálya alá középfokú pedagógus bérrel, vagy csak Kjt.-NOKS munkakör szerint?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy nem rendelkezik a Pedagógus I. fokozatba soroláshoz szükséges, az általa elvégzett szakképzés formája szerinti egy vagy két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben legalább hat év munkaviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Gondozó munkakörben dolgozók – besorolási alternatívák

Kérdés: Szociális szolgáltató intézményünkben foglalkoztatottak besorolásával kapcsolatban az alábbi kérdéseink merülnek fel: A 257/2000 Korm. rendelet 2. számú melléklete szerint a gondozó munkakörben foglalkoztatottakat "B", "C", "D" és "E" fizetési osztályba lehet sorolni. Ez alapján gondozó munkakörben foglalkoztatott munkavállalóink mindegyikét "B" fizetési osztályba soroltuk be. Mindannyian rendelkeznek Szociális gondozó és ápoló szakképesítéssel, de iskolai végzettségüket tekintve van 8 osztályt, szakmunkásképzőt végzett és érettségizett gondozónk is. Ápoló munkakörben minden alkalmazottunk "B", illetve "C" besorolásba került.
1. Az érettségivel rendelkező gondozóinkat szeretnénk "C" fizetési osztályba sorolni. Van-e erre lehetőségünk?
2. A 8 általánost végzett munkavállalóknál indokolja-e a szociális gondozó és ápoló szakképesítés a "C" osztályba sorolást?
3. A főiskolát végzett, szociálpedagógus vezetőgondozónk jelenleg "F" fizetési osztályba van sorolva. Vissza kell-e sorolnunk "E" fizetési osztályba?
4. Azt a munkavállalót, aki általános ápoló és általános asszisztens szakképzettségét egészségügyi szakiskolában vagy egészségügyi szakközépiskolában (érettségivel együtt) szerezte, de ugyanazt a képesítést jelenleg 54-essel kezdődő azonosító számú OKJ-képzésen lehet megszerezni, hová kellene besorolnunk?
5. Ápoló munkakörben foglalkoztatott munkavállalónk felmentéssel "C" besorolást kapott. Helyes-e ez?
6. Ápoló munkakörben ápoló szakképzettségű munkavállalónk "D" besorolást kapott. Helyes-e ez?
7. Szociális étkeztetésben asszisztenseket alkalmazunk. Minden 100 ellátott után szükséges egy szakképzett asszisztenst alkalmazni. A kötelező egy szakképzett asszisztens mellett dolgozó szakképzetlen asszisztensek besorolása "A" osztályba történt. Jogszerű-e az alkalmazásuk?
Családi bölcsődében dolgozók esetén:
8. Egyik bölcsődei szolgáltatást nyújtó személyként alkalmazott munkavállalónk óvodai dajka szakképesítéssel rendelkezik, és "családi bölcsőde működtetője" tanfolyamot végzett. Másik munkavállalónk ugyanilyen munkakörben kisgyermek gondozó-nevelő képesítést szerzett, és szintén elvégezte a "családi bölcsőde működtetője" tanfolyamot. Mindketten "A" besorolást kaptak. A harmadik bölcsődei szolgáltatást nyújtó személy a "családi bölcsőde működtetője" tanfolyamot elvégezte, és óvodapedagógusi diplomát szerzett, ez alapján "F" osztályba került. Helyes-e a besorolásuk?
9. Kisgyermeknevelő munkakörben alkalmazhatunk-e olyan személyt, aki "családi bölcsőde működtetője" tanfolyamot végzett, és óvodai dajka szakképesítést szerzett?
10. Minden állandó segítő munkakörben alkalmazott munkatársunk "A" besorolást kapott. Ha az állandó segítő érettségivel rendelkezik, magasabb osztályba kell besorolni, mint "A"?
Részlet a válaszából: […] ...iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg". Ez a Kjt. 61. §-a (1) bekezdésének bb) pontja alapján "B" fizetési osztályba sorolásra jogosít,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Gyakorlati oktató besorolása

Kérdés: Szakképző iskolában foglalkoztatott gyakorlati oktató rendelkezik egy főiskolai szintű szakirányú, műszaki-szakoktató szakképesítéssel, valamint egy olyan, mesterfokozatú tanári diplomával, amelynek szakiránya nem felel meg az általa oktatott szakma szakirányának. A Szakt. 30. §-a szerint a köznevelési törvény végzettségi, képesítési előírásait a szakképzési törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Melyik diploma alapján kell a besorolást elvégezni?
Részlet a válaszából: […] ...iskolában) a szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató munkakörökhöz a következő végzettségek valamelyikével kell rendelkezni:– a szakképzés szakirányának megfelelő szakos tanár,– a szakképzés szakirányának megfelelő szakoktató,– a szakképzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 27.

Pedagógus: elmaradt a szeptember 1-jei illetményemelés

Kérdés: Egy vidéki, tankerületi központhoz tartozó iskolában dolgozom, felső tagozaton tanítok fizikát és kémiát. Megkaptam a szeptember 1-jei kinevezésmódosításomat, de ott nem szerepelt illetményemelés, pedig tudtommal emelkedett az illetményalap. Megteheti ezt a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató (tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény-vezető javaslatára és egyetértésével) a tanévre vonatkozóan a pedagógus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Pedagógus értékelése illetményeltérítéskor

Kérdés: Az Nkt. 2017. szeptember 1-jétől hatályos 65. §-ának (1a) és (2) bekezdései alapján kötelező-e értékelni a pedagógust, illetve a (2) bekezdés szerinti illetményalappal számított illetményt hogyan – értékelés alapján vagy értékelés nélkül – lehet megadni?
Részlet a válaszából: […] ...– a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében pedig a tagintézmény-vezető javaslatára és egyetértésével – a teljes tanévre vonatkozóan a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.