Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...esetén azonban nincs relevanciája annak, hogy például munkanapról, heti pihenőnapról van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén a felmondási idő "mértékegysége" a naptári nap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Pihenőnapokra eső táppénzes idő elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Lakatos munkakörben foglalkoztatott munkavállaló január első hetében táppénzen volt, korábbi műtét okán. A többi dolgozónak kiadták azt a hetet "fűtési szabadságnak". Most ezt a táppénzen töltött hetet kívánják vele ledolgoztatni, szombatonként. Jogszerűnek tekinthető-e a munkáltató következő indoka? "A tevékenységi szünetben (2023. január 2-6. között) pihenőnapok voltak kijelölve. Táppénz a naptári napokra jár, függetlenül a tárgyhónapban beosztott munkaidő mértékétől. A táppénzes napokon a tevékenységi szünet idején nem volt senkinek kieső munkaideje, mert munkavégzési kötelezettség sem terhelte a munkavállalókat a fenti időszakban. Munkaidő-beosztással rendelkeztek a munkavállalók a januári hónapban. A pihenőnap és a munkaidő együtt képezi a munkaidő-beosztást. Az erre a hétre eső – a tevékenységi szünet miatt kiesett – 40 órát a kijelölt szombati napokon kell ledolgozniuk. Az első hétre a tevékenységi szünettel érintettek esetében pihenőnap volt beosztva a munkaidő-beosztás részeként. A pihenőnapra is jár táppénz. Nem a pihenőnapjukat dolgozzák le a szombati napokon, hanem a hathavi munkaidőkeretre eső – első hétről kivett – 40 órát. A táppénzesnek is ugyanannyi rendes munkaidőt kell teljesítenie a hathavi keretben, mint bárki másnak, mert az ő esetükben sem minősülnek ezek a napok munkanapnak, mert a pihenőnapra (január 2-6.) esett a táppénz ideje. A táppénz napjai ebben az időszakban nem munkanapok! Nem számítanak be a munkaidőkeretbe! Önnek 6 hónap alatt 1000 órát kell teljesítenie, hasonlóan ahhoz, mint aki nem volt táppénzen. A fentiekben részletezett munkajogi szabályok miatt van Önnek munkavégzési kötelezettsége a kijelölt szombati napokon."
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató által adott tájékoztatás alapvetően helyes. A január elejére eső "fűtési szabadság" lényegében azt jelenti, hogy a hathavi munkaidőkeretben a munkáltató január 2. és 6. között heti pihenőnapokat osztott be, azzal, hogy a munkaidőkeret tartama alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Szülői szabadságra járó díjazás kiszámítása

Kérdés:

Hogyan kell kiszámítani a szülői szabadságra járó díjazást, ha GYED-en vagy GYES-en van a munkavállaló? Bruttót csökkentünk bruttóval, vagy a nettó összegekkel kell számolni? A GYES napi összegének megállapításánál fixen harminccal vagy a hónap naptári napjaival kell osztani? Mi történik, ha a nem kifizetőhely munkáltatónak nincs tudomása a kifizetéskor, hogy a munkavállaló GYES-en vagy GYED-en van? GYED esetén, ha nem kifizetőhely a munkáltató, honnan tudja a GYED napi összegét? Az információ megérkezéséig ki kell-e fizetni a díjazást? Ki kell mutatni bárhol a csökkentés összegét, vagy elegendő a kifizetendő csökkentett összeg megállapítása?

Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló a szülői szabadság tartamára a távolléti díj 10%-ára jogosult, amelyet csökkenteni kell az erre az időszakra a munkavállalónak megfizetett gyermekgondozási díj (GYED), illetve gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) összegével [Mt. 146. § (5) bek.]. Az Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Közterület-felügyelők munkaidő-beosztása

Kérdés: Önkormányzati hivatalnál közterület-felügyelői munkakörben foglalkoztatott köztisztviselőkre vonatkozik kérdésünk. A felügyelők "folyamatos" munkarendben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy beosztás szerinti napi munkaidejük napi 12 óra, munkakörükből adódóan munkaszüneti napokon, hétvégén is dolgoznak. Hogyan kell elszámolnunk a munkaidejüket, szabadságukat és a keresőképtelenséget? Szükséges-e, hogy munkaidőkeretben dolgozzanak? Ebben az esetben hogyan lehet részükre rendkívüli munkát elrendelni, hogy ne sérüljön a pihenőidő? A rendkívüli munka szólhat-e hétvégére, munkaszüneti napra? Helyettesítés esetén, amikor is nincs betöltve egy felügyelői munkakör, hogyan számolható el helyettesítési pénz szintén úgy, hogy ne sérüljön a Kttv. szerinti pihenőidő? Alkalmazható-e rájuk a szabadidő-átalányra vonatkozó szabály?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. szerint a munkaidőt hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30 óráig, pénteken 8.00-14.00 óráig kell beosztani (általános munkarend). Ám a munkáltatói jogkör gyakorlója a köztisztviselő munkaidő-beosztását az általános munkarendtől eltérően is megállapíthatja, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Pedagógusi ágazati szakmai pótlék – az összeg időarányosítása

Kérdés: A pedagógusoknak járó ágazati szakmai pótlékot hogyan számfejtjük egy hónapra, ha betegszabadságon vagy táppénzen volt a munkavállaló? Naptári napokkal osztjuk az ágazati pótlékot, vagy a munkanapok száma lesz az osztónap? Például 33 800 Ft a pedagógus ágazati szakmai pótléka, és 5 munkanapot volt táppénzen 2020. november hónapban, amelyben 21 munkanap volt. Ezek alapján mennyi ágazati pótlékra jogosult? Illetve, ha 5 munkanap betegszabadsága volt, akkor mennyi az ágazati pótléka?
Részlet a válaszából: […] A köznevelési intézmény munkavállalói, közalkalmazottai tekintetében – a munkáltatótól függően – az Mt. vagy a Kjt., valamint az Nkt. végrehajtására kiadott rendeletek rendelkezéseivel együtt kell alkalmazni [Nkt. 64. § (1) bek.]. A pedagógus ágazati szakmai pótlékait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Távollétidíj-számítás és a teljesítménybér

Kérdés: A törvény szerint a távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. Nálunk bérpótlék nem jár a beosztások miatt, de rendszeresen fizetünk teljesítményarányos díjazást (bónuszt). Eszerint, ha a koronavírus-járvány miatt a munkavállaló egész májusban szabadságon volt, akkor a május havi alapbére mellett megkapja az irányadó időszakra számított (arányos) teljesítménybónuszát is? Vagy ezt a szabályt csak akkor kell alkalmazni, ha idő- és teljesítménybérben vegyesen van megállapítva az alapbére?
Részlet a válaszából: […] ...Az alapbérrész viszont mindig a távollét idején érvényes alapbér szerint kalkulálandó. Például, ha a munkavállaló májusban megy szabadságra, akkor az alapbérrész tekintetében a májust, a teljesítménybérrész (és a bérpótlékrész) kapcsán pedig az utolsó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Munkában töltött időnek minősül egyebek mellett a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Szabadság elszámolása készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Az egyik rendészeti jellegű területen a munkakört készenléti jellegűnek nyilvánította a munkáltató, és ebből adódóan megszakítás nélküli 24/48-as váltási rendű műszakban foglalkoztatják a munkavállalókat. Ez azt jelenti, hogy a 24 órás szolgálatot 48 óra pihenőidő követi. A munkavállalókat a szabadság kiadásáról úgy tájékoztatták, hogy a szabadság mértéke órákban van meghatározva (egy munkanap szabadság 12 órának felel meg, így egy 24 órás műszakhoz 2 munkanap szabadság kell). A munkavállalók között részben elégedetlenség, részben bizonytalanság tapasztalható, és szakszervezetük sem tartja ezt az eljárást törvényesnek. Jogszerű ez az elszámolás? Ha a szabadság mértéke munkaórákban határozható meg, akkor van-e a munkavállalóknak is joguk arra, hogy kisebb-nagyobb ügyeik intézése érdekében ne teljes munkanapot vegyenek ki szabadságként, hanem csak az ügyintézéshez szükséges 2-3 órát? Ezt az egyenjogúság elvére hivatkozva kérdezem.
Részlet a válaszából: […] ...felmondással megszüntesse a munkaviszonyát [Mt. 66. § (3) bek. b) pont].2013. augusztus 1-je óta egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság elszámolása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Az első lehetőség, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Szabadságkiadás – az egybefüggő minimális időtartam

Kérdés: Az Mt. szerint a munkavállalónak, eltérő megállapodás hiányában, naptári évenként 14 egybefüggő napra mentesülnie kell a munkavégzés alól. Ez a szabály érvényes az év közben kezdődött munkaviszonyokra is? Ha 2014. december 20-tól január 4-ig nem dolgozott a munkavállaló, akkor ez megfelel a 14 egybefüggő napnak?
Részlet a válaszából: […] ...törvény szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló a munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettsége alól legalább 14 egybefüggő naptári napon mentesüljön. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a munkavállaló tárgyévi szabadságából 14-et egymást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Keresőképtelenség elszámolása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Mi a teendő akkor, ha a munka jellegéből adódóan egyenlőtlen beosztással dolgozó munkavállaló rendszeresen azon a napon megy táppénzre, amikor a beosztás szerinti munkaideje kevesebb, mint nyolc óra? Például hétfőn, kedden, szerdán 12 órára, csütörtökön 4 órára van beosztva, pénteken szabad. Csütörtökön jelzi, hogy a hét hátralévő idejére az orvos táppénzes állományba vette. Ilyen alkalmakkor mindig túlórája keletkezik, mert a csütörtöki és a pénteki táppénz idejére 8 óra betegszabadság számolandó el, illetve teljes napi táppénz jár számára?
Részlet a válaszából: […] ...az adott napra, akkor nem csökken a még beosztható munkaidő. Ez az elszámolási módszer alkalmazandó valamennyi távollétre.Egyedül a szabadság és a betegszabadság esetén van módja a munkáltatónak más elszámolás mellett dönteni, 2013. augusztus 1-je óta [Mt. 124. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.
1
2
3