Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Munkában töltött időnek minősül egyebek mellett a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Jogalap nélkül kifizetett munkabér visszakövetelése

Kérdés: Szállodánk egyik szobaasszonyának munkaviszonyát májusban felmondással megszüntettük, annak teljes tartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Kiszámítottuk a felmentési időre járó távolléti díjat és a szabadság megváltását (300 500 Ft), és át is utaltuk részére a törvényes határidőben. A pénzügyes kolléga azonban ekkor éppen szabadságon volt, és visszatértét követően június 5-én ismét átutalta a két jogcímen megállapított összeget. Telefonon megkerestük a munkavállalót, aki azonban nem akarja önként visszafizetni a részére tévesen átutalt összeget. Hogyan tudjuk visszakövetelni a téves kifizetést?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszony megszüntetésekor a kilépőpapírjait és az elszámolásokat – azokon a felmentési időre járó távolléti díj és a szabadságmegváltás nettó összegével -, a munkavállalónak tisztában kellett lennie: a munkáltató június 5-én jogalap nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Munkáltatói jogutód nélküli megszűnés és a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság

Kérdés: Az elmúlt három évben otthon voltam két kisgyerekemmel, és jelenleg is GYED-et kapok még kb. fél évig. A munkáltatómtól a múlt hónapban levelet kaptam, amiben tájékoztatott, hogy a cég megszűnik, jogutódja nem lesz, velem pedig elszámolnak. Azt olvastam, hogy ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha a munkáltató felmondott volna nekem, így végkielégítést is kapnom kell, mivel már négy éve áll fenn a munkaviszonyom, és felmondási időt is fel kell számítani. A munkáltató azonban felmondási időt egyáltalán nem akar nekem fizetni. Mit tehetek, hogy megkapjam a felmondási időre járó távolléti díjat is?
Részlet a válaszából: […] ...legalább harminc napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, kivéve – többek között – a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság tartamát [Mt. 77. § (2) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Végkielégítésként járó távolléti díj összege

Kérdés: Egyik munkavállalónknak 2013. március 1-jén felmondtunk. A munkaviszonya alapján 30+25 nap a felmondási ideje és háromhavi végkielégítés jár neki. Havi bruttó alapbére 376 800 Ft. Az elmúlt hat hónap átlagában a készenléti órái száma meghaladta a 96 órát. A felmentési időre napi távolléti díjat számoltunk el, figyelembe véve a készenlét alapján kiszámolt egy órára eső távollétidíj-növekményt (320,93 Ft/óra). A végkielégítés esetén havi távolléti jár, ami egyezik a havi bruttó alapbérrel, tehát végkielégítésként bruttó 1 130 400 Ft-ot számoltunk el. A kérdésem az, hogy helyesen jártunk el a dolgozó elszámolásánál? Ha nem, akkor mennyi a végkielégítés összege?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló munkaideje a munkavégzés alóli mentesülés tartamára nem volt beosztva (Mt. 151. §) – ezt kell alkalmazni például a szabadságmegváltás esetén, vagy a végkielégítésként járó távolléti díj számítása során.A bérpótlékrész során csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.

Munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményei

Kérdés: Munkavállalói rendkívüli felmondással éltem múlt héten. Indokaim az alábbiak voltak: Indokolatlan és jogtalan a hónapról hónapra történő mozgóbér-megvonás (fizetett szabadság miatt, állatelhullás miatt) és a fizetetlen túlóra 3 éven át. Munkaköri leírástól eltérő, több ember munkakörét felölelő feladatok ellátása miatt teljesíthetetlen elvárások voltak velem szemben. Feladatköröm emelése arányában bérem folyamatos csökkenést mutatott. A vezetők olyan határidős feladatokat tűztek ki, melyek teljesítése jelenlegi feladataim mellett, illetve 8 órában nem voltak megvalósíthatók. A munkáltató köteles-e írásban nyilatkozni a felmondásomra, vagy a munkaviszonyom megszüntetésével automatikusan tudomásul veszi azt? Lehetnek-e hátrányos jogkövetkezményei a rendkívüli felmondásomnak? A mozgó bérre milyen szabályok vonatkoznak, megvonhatja azt önkényesen a munkáltató? A munkaszerződésben alapbért, valamint teljesítménybért rögzítettek, az utóbbit a munkáltató határozza meg a termelés százalékához viszonyítva.
Részlet a válaszából: […] Az Mt. a rendkívüli felmondás helyett az azonnali hatályú felmondás elnevezést használja. Alapvető szabályai azonban nem változtak a régi Mt.-ben foglaltakhoz képest. Így többek között a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a munkaadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Külföldi cég fióktelepénél foglalkoztatott munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egy projekt megvalósítására létrehozott külföldi cég magyarországi fióktelepe 2010 őszén befejezi tevékenységét. A fióktelepet megszüntetik, a munkavállalók munkaviszonyát pedig rendes felmondással szüntetik meg. Az egyik munkavállaló a felmondás előtt bejelentette, hogy terhes. Tudomásom szerint ilyen esetben a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt rendes felmondással, mivel a munkavállaló felmondási tilalom hatálya alatt áll. Valószínűleg a cég végelszámolása a terhességi-gyermekágyi segély időszakára fog esni. Hogyan érinti a végelszámolás a szóban forgó munkaviszonyt, s vajon a végkielégítésre, a felmondási időre, a felmentési időre, valamint a rendes szabadság megváltására vonatkozó rendelkezéseket hogyan kell ebben az esetben alkalmazni? Hogyan érinti mindez a végelszámolás folyamatát, mikor kell bejelenteni a munkavállalónak a fióktelep megszüntetésének tényét, s mely időpontban fog megszűnni a munkaviszony? Van-e más mód a munkaviszony megszüntetésére a terhesség miatt, illetve a végelszámolás megkezdése előtt?
Részlet a válaszából: […] ...meg rendes felmondással a munkavállaló munkaviszonyát a terhességteljes időtartama, a szülést követő három hónap, a szülési szabadság alatt [Mt.90. § (1) bek. d) pontja]. Mivel a terhességi-gyermekágyi segély a szülésiszabadságnak megfelelő időtartamra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.