Nyugdíjas szakszervezeti tisztségviselő munkajogi védelme

Kérdés: A választott és a szakszervezet által megjelölt szakszervezeti tisztségviselő(ke)t megillető munkajogi védelem szempontjából van-e annak jelentősége, hogy a szakszervezeti tisztségviselő nyugdíjasnak minősül? Szakszervezetünk számos kereskedelmi munkáltatónál működik, ahol a szakszervezeti tisztségviselők kérhetik a nyugdíjuk megállapítását, és ehhez már nem kell a munkaviszonyukat megszakítani (felmondani). Vannak, akik a nők számára nyitva álló, negyven év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjban részesülnek, de van olyan férfi is, aki már betöltötte a rá irányadó hatvanöt éves öregségi nyugdíjkorhatárt. Amennyiben a munkáltató kívánná megszüntetni az ilyen szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát, kell-e kérnie a szakszervezet egyetértését? Tekintettel arra, hogy a védelem az Mt. 273. §-a kapcsán nem rendelkezik másként, álláspontunk szerint a munkajogi védelem fennáll, és az egyetértés szükséges a munkáltatói felmondás jogszerűségéhez akkor is, ha az indokolás nélkül gyakorolható. Úgy véljük, hogy a kérelem elmaradása a szakszervezeti tisztségviselő hátrányos megkülönböztetését eredményezné.
Részlet a válaszából: […] ...öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,f) növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagyg) rokkantsági ellátásban részesül.Megállapítható, hogy a kérdésben említett szakszervezeti tisztségviselői körbe a fenti esetek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak

Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...munkakört nem tud felajánlani, vagy a munkavállaló a felajánlott munkakört alapos ok nélkül nem fogadja el". Ugyanakkor ez a szabály a rokkantsági ellátásban részesülőkre nem vonatkozik. Az Mmtv. 3. §-ának (1) bekezdése ugyanis megkülönbözteti egymástól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Rokkantsági nyugdíj és a "kedvezményes" jubileumi jutalom

Kérdés: Egyik kollégánk rokkantsági nyugdíjba megy. Kérdésünk, hogy jár-e számára kedvezményes jubileumi jutalom, ha a jogviszonyban töltött jogosító ideje megvan hozzá?
Részlet a válaszából: […] A Ktv. 17. § (2) bekezdés e) pontja alapján a közszolgálatijogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a rokkantsági (balesetirokkantsági) nyugdíjjogosultság Ktv. 17. § (8) bekezdés szerinti feltételeivelrendelkező köztisztviselő azt kérelmezi. A Ktv. 17. § (8)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.