6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Munkáltató jogellenes utasításának megtagadása
Kérdés: Mit tudok tenni, ha a főnököm megszüntette a munkaviszonyom, mert megtagadtam a munkába állást? Ugyanis 13 óra munka után még arra utasított, hogy dolgozzak tovább, pedig az utolsó másfél órában a szakadó esőben bőrig áztam. Én az utasítás ellenére nem folytattam a munkát, hanem hazamentem. Ezt követően felhívott, hogy másnaptól nem kell munkába állnom.
2. cikk / 6 Heti munkaidő – 44 óra?
Kérdés: Azt olvastuk a sajtóban, hogy idén nyáron bevezetik a 44 órás munkahetet. Igaz ez a hír?
3. cikk / 6 Szakszervezeti tisztviselő védelme – szervezeti működés hiányában?
Kérdés: Cégünk a közelmúltban átszervezéseket hajtott végre, melynek keretében több munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére is sor került. Az ezzel érintett egyik munkavállalónk viszont jelezte, hogy ő szakszervezeti vezető tisztségviselő, és csatolta az alapszabályt, amely szerint nálunk már három éve működik a szakszervezet – más munkáltatóról nincs szó a dokumentumban. A szakszervezet létezéséről ugyanakkor eddig nem is tudtunk, semmilyen tevékenységet nem végeztek nálunk, és így más szerveket sem ismerünk – egyedül a munkavállalót, akivel most nem tudjuk közölni a felmondást. Ilyen esetben mit tehetünk?
4. cikk / 6 Eredeti munkakörbe történő visszahelyezés – ha már betöltötték
Kérdés: Munkavállalónk rendkívüli felmondás után munkaügyi bírósághoz fordult, ahol a pert megnyerte. A bíróság döntése értelmében eredeti munkakörébe vissza kell helyezni, melyet időközben betöltöttek. Mi ebben az esetben a munkáltató helyes eljárása?
5. cikk / 6 Rendes felmondás – a keresőképtelen betegség időtartama alatt II.
Kérdés: Különböző szervezeti átalakítások folytán több egység összevonására került sor, amelynek következtében azt rebesgették, hogy az én munkaköröm is megszűnik. A múlt hónapban munkaidő alatt a főnököm engedélye alapján gyógyszerfelírás céljából felkerestem a háziorvosomat, aki – tekintettel egy kisebb vírusos fertőzésre – e napon betegállományba is vett. Ezt követően visszatértem munkahelyemre, ahol még aznap a főnököm közölte velem a rendes felmondást. Az irodájában – mivel a felmondási idő kérdésében közöttünk vita támadt – a felmondásról szóló iratot nem vettem át, s kértem annak kijavítását. Ezt követően – tekintettel a betegségemre – hazamentem, s egy hétig otthon lábadoztam. Természetesen a betegségemről már aznap értesítettem a főnökömet. Betegállományom ideje alatt azonban postai úton kézhez kaptam a felmondási idő tekintetében kijavított rendes felmondást. Ha jól tudom, a munkáltató nem mondhatja fel a munkaviszonyt betegszabadság alatt. Tehetek-e valamit vagy bele kell nyugodnom a felmondásba?
6. cikk / 6 Rendkívüli felmondás – a felmondási idő alatt
Kérdés: Cégünk nemegyszer került már olyan helyzetbe, hogy a rendes felmondásunkat követően egyes munkavállalók a felmondási idejük munkával töltött része alatt kicsit többet engedtek meg maguknak. Késtek, a munkaidő alatt búcsúpartikat szerveztek nem kevés alkohol elfogyasztása mellett, egy esetben pedig az elhelyezkedés érdekében egy távozó kollégánk e-mailen olyan adatokat juttatott ki a cégtől, amelyek véleményünk szerint üzleti titoknak minősülnek. Milyen szankciót alkalmazhatunk, megszüntethető-e a felmondási idő alatt rendkívüli felmondással a legrenitensebbek munkaviszonya?