Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...azt az óvodai csoportbeli tevékenysége mellett kell ellátnia. Abban az esetben, ha a magasabb vezetői, vezetői megbízással rendelkező pedagógus helyettesítésének ideje eléri a tíz munkanapot, a helyettesítő pedagógus heti tanóráinak, foglalkozásainak számát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Pedagógusok nyugdíjazása

Kérdés: Szeretném a segítségüket kérni annak értelmezésében, hogy a Kjt. 30. §-a (4) és (5) bekezdésének, valamint a Tny. 18. §-a (2a) bekezdésének módosítása következtében azoknak a közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező pedagógusoknak, akik a nők kedvezményes nyugdíját a módosítást követően igénybe kívánják venni, van-e lehetőségük arra, hogy továbbdolgozzanak pedagógusként teljes állásban, és mellette nyugdíjasok legyenek?
Részlet a válaszából: […] ...szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll. Mindebből az következik, hogy a pedagógus hölgyek a "nők 40" nyugdíjra való jogosultsága közalkalmazotti jogviszonyuk megszüntetése hiányában is megállapítható ugyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...hanem önállóan látja el az ugyanazon típusú feladatokat. Ebben a helyzetben az első óvodában közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó óvodapedagógusok munkáltatója a törvény erejénél fogva nem változik meg (mint jogutódlásnál), ahhoz tehát, hogy a második óvodához...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Közalkalmazotti jogviszony létesítése a felmentési idő alatt

Kérdés: Pedagógusként állok közalkalmazotti jogviszonyban. Átszervezés miatt felmentettek, jelenleg a felmentési idő alatt még dolgozom. Létesíthetek-e közben máshol közalkalmazotti jogviszonyt? Kihat-e ez a végkielégítésre való jogosultságomra?
Részlet a válaszából: […] ...a felmentéssel megszüntetett jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét is számításba kell venni.Megjegyzendő még, ha a pedagógus másik, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásában működő iskolánál tud elhelyezkedni, esetében nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazotti jogviszony fennáll a felmentési idő alatt is, az iskola önálló jogalanyisága megszűnése nem eredményezte annak megszűnését. Az említett takarítónak tehát a többi közalkalmazottal azonosan, a munkáltató személyében bekövetkező változás jogcímén át...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Béren kívüli juttatások és a felmentési idő?

Kérdés: Járnak-e a felmentési idő alatt béren kívüli juttatások (ebédjegy, pedagógusszakkönyv-támogatás, jóléti csomag stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...ezt jogszabály, kollektív szerződés vagy amunkáltató intézkedése előírja – egyéb juttatásai is (pl. az étkezésihozzájárulás, a pedagógusszakkönyv-támogatás, illetve a "jóléti csomag").A felmentési idő másik részében – legalább a felmentési időfelében –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.
1
2