Intézményvezető-helyettesi poszt pályáztatása

Kérdés: Önkormányzatunk egyesítette óvodahálózatát, létrehozva így egy központi költségvetési szervet, melynek az egykori óvodák jogutódlással tagóvodái lettek. Az új intézmény élére a 326/2013. Korm. rend. 24. §-ának (2) bekezdése szerint pályáztatás nélkül került az intézményvezető, egy évre szóló intézményvezetői megbízással. Az intézményvezető-helyettesek és a tagintézményvezetők megbízása szintén egy évre szól. A fent hivatkozott 326/2013. Korm. rendelet 21. §-a egyértelműen definiálja a magasabb vezetők körét, mely szerint az intézményvezető-helyettes és a tagintézményvezető is magasabb vezetőnek minősül. A Kjt. 20/B. §-ának (1) bekezdése szerint "a magasabb vezető és a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra a 20/A. § (1) és (3)-(8) bekezdései alkalmazásával pályázatot kell kiírni". Ezzel ellenkezően azzal a gyakorlattal szembesültünk más kerületekben, és a mi intézményvezetőnk is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az intézményvezető-helyettesek és a tagóvoda-vezetők megbízása pályáztatás nélkül, az intézményvezető saját hatáskörében történő kijelölése útján lehetséges. A mi hivatali álláspontunk ettől eltérő, véleményünk szerint csak a Kjt. 20/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetekben tölthető be pályáztatás nélkül egy munkakör, illetve a már fent említett esetben a vezetői beosztás [326/2013. Korm. rend. 24. § (2) bek.]. Jól értjük, hogy esetünkben az egyesített intézmény intézményvezető-helyettesi pozícióit és a tagintézmény-vezető pozíciókat is pályázati kiírás útján lehet/kell betölteni? Ha igen, ezt a jogot ki és milyen jogszabályi felhatalmazás alapján gyakorolja, a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete, az általa ezzel megbízott polgármester, vagy a polgármester által megbízott intézményvezető?
Részlet a válaszából: […] ...teszi azt lehetővé, hogy új köznevelési intézmény, intézményegység, tagintézmény kialakításakor a vezetői megbízásokat nyilvános pályázat kiírása nélkül adják ki annak érdekében, hogy a működés beindítására koncentrálhassanak, és ezt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Óvoda gazdasági vezetőjének kinevezése – a munkáltatói jogkör

Kérdés: A 326/2013. Korm. rendelet 21. §-ának b)-c) pontjai szerint köznevelési intézményben vezetői megbízásnak minősül a gazdasági vezetői megbízás. Az óvoda mint önkormányzati költségvetési szerv irányító szerve a képviselő-testület. Az Áht. 9. §-ának d) pontja szerint a költségvetési szerv irányítása (...) a költségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezése vagy megbízása hatáskörének gyakorlását jelenti. A Mötv. 42. §-ának 2. pontja alapján a képviselő-testület hatásköréből nem ruházható át a törvény által hatáskörébe utalt kinevezés, vezetői megbízás. A Kjt. 20/B. §-ának (1) bekezdése szerint a vezetői beosztás ellátására pályázatot kell kiírni, a 20/A. § (6) bekezdése alapján pedig a magasabb vezetői beosztásra kiírt pályázat esetén kell a pályázót háromtagú bizottságnak meghallgatni, mely véleményt mérlegelve dönt a kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója a vezetői megbízásról. Fentiek figyelembevételével kérdeznénk, hogy az óvoda gazdasági vezetőjének (vezető) kinevezése kinek a hatáskörébe tartozik (képviselő-testület vagy polgármester)? Több olyan önkormányzati pályázati felhívással találkoztunk, ahol a képviselő-testületet, de olyannal is, ahol a polgármestert jelölték meg döntéshozónak. Tekintettel arra, hogy csak a magasabb vezetői pályáztatás esetén – a vezetői pályázat esetén pedig nem – kell a pályázót a háromtagú bizottságnak meghallgatni, az óvoda gazdasági vezetője esetében a képviselő-testület vagy a polgármester a bizottság véleményének bekérése nélkül is dönthet?
Részlet a válaszából: […] ...rá nem alkalmazható.A Kjt. 20/A. §-ának (6) bekezdése jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a magasabb vezetői beosztásra kiírt pályázat esetére írja elő, hogy a kinevezési jogkör gyakorlója háromtagú bizottságot köteles létrehozni a jelentkező meghallgatására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...– feltételt legkésőbb a felmentési idő leteltekor teljesítő közalkalmazott kérelmezi.A Kjt. értelmében a közalkalmazotti jogviszony pályázat alapján létesíthető, és a magasabb vezető, illetve a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Nyugdíjas közalkalmazott foglalkoztatása

Kérdés: Óvónő és dajka munkakörre vonatkozó a kérdésünk. Nyugdíjas foglalkoztatható-e közalkalmazottként? Ha igen, akkor hogyan, milyen módon oldható meg a 40 év jogosultsági idővel nyugdíjba vonuló, illetve az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személy foglalkoztatása esetében? Nyugdíjas foglalkoztatására az óvodákban jelentkező óvónő- és dajkahiány miatt lenne szükség. Négy-öt hónapot ugyanis csak nyugdíjas foglalkoztatásával tudná megoldani az óvoda. Határozott idejű kinevezéssel lehetséges esetleg?
Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. fent hivatkozott rendelkezései biztosítják a felmentési indokot.Nem szabad megfeledkezni, hogy alapvetően közalkalmazotti jogviszony pályázat alapján létesíthető [Kjt. 20/A. § (1) bek.]. A munkakör pályázat kiírása nélkül nyugdíjasok esetében akkor tölthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...alóli felmentést biztosítani. A Kjt. továbbá azt is kimondja, hogy ilyen esetben az új munkáltatóval a közalkalmazotti jogviszony pályázat kiírása nélkül létesíthető akkor is, ha egyébként a munkakör betöltéséhez pályázat kiírása kötelező lenne [Kjt. 20/A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Óvodapszichológus foglalkoztatása megfelelő végzettség hiányában

Kérdés: Jelentkeztem egy óvodapszichológusi állásra, a pályázatban feltételként egyetemi pszichológusi végzettség szerepelt, amelynek meg is feleltem. Határozatlan időre neveztek ki. Most az óvodavezető talált egy jogszabályt, ami szerint kellett volna egy pluszképzést is előírniuk. Ezért utólag át akarják írni a kinevezést 5 éves határozott idejűre, továbbá kötelezettséget kell vállalnom a 2 éves pedagógusitanácsadó-képzés elvégzésére. Szóban ígérik, hogy minimum 50%-át fizetik a képzésnek. Mit tegyek?
Részlet a válaszából: […] Az Nkt. 3. melléklete szól a nevelési-oktatási intézményekben pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi és szakképzettségi követelményeiről. Ennek 15. pontja szerint az óvodapszichológusi/iskolapszichológusi munkakör betöltéséhez a következő végzettségek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Óvodavezető összeférhetetlensége

Kérdés: Az önkormányzat pályázatot írt ki óvodavezetői poszt betöltésére. A jelentkező (az egyik jelenleg is ott dolgozó óvónő) megfelelt a feltételeknek, azonban ő a családi betéti társaság beltagja, képviseleti joggal. A betéti társaságban férje autószerelőként dolgozik, fia pedig nemzeti dohányboltot vezet. Összeférhetetlen-e ez a vezetői kinevezéssel?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 41. §-a értelmében a közalkalmazott nem létesíthet munkavégzésre irányuló további jogviszonyt, ha az a közalkalmazotti jogviszonya alapján betöltött munkakörével összeférhetetlen. A magasabb vezető (óvodavezető) munkakörével, vezető megbízásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 11.