Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...egy év elteltét követő napon kezdődhet el [Mt. 68. § (2) bek. a) pont, Kjt. 38. § (1) bek.]. Ezen túlmenően a munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő közalkalmazott határozatlan tartamú közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottra irányadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Nyugdíjas óvodapedagógus – variációk a foglalkoztatásra

Kérdés: Nyugdíjas hogyan foglalkoztatható óvodapedagógusként?
Részlet a válaszából: […] ...a besorolás, az illetmény, a szabadság mértéke azonos az aktív korú alkalmazottakéval. Részmunkaidős foglalkoztatásra is lehetőség van.Nyugdíjas foglalkoztatása esetén a közalkalmazotti jogviszonyt létesítők nyugdíjának folyósítása a Tny. 83/C. §-a, az óraadóké...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 23.

Nyugdíjaskorú munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Az egyik munkavállalónk sokáig háztartásbeli volt, ezért – bár a 65. évét betöltötte – még sincs annyi szolgálati ideje, hogy nyugdíjba vonulhatna. Hogyan mondhatunk fel neki, kell-e ezt indokolni, és tekintettel kell-e lennünk a védett korhoz kapcsolódó állásfelajánlás és emelt végkielégítés szabályaira?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 66. §-ának (4)-(5) bekezdései írják elő, hogy a munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül csak korlátozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Védett korú munkavállalóra vonatkozó felmondási szabályok

Kérdés: Cégünk profiljának átalakulása miatt az egyik munkakör kiüresedik, ezért szeretnénk teljesen megszüntetni. Viszont a munkakörben dolgozó munkavállalónk védett korú. Ilyen körülmények között felmondhatunk, vagy találnunk kell neki valami más munkakört?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg. A védett korú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.