Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] Az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása és elszámolása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Bérprogram tévedése – "elszámolták" a szabadságot

Kérdés: A bérprogram hibája miatt mintegy 50 nap (400 óra) szabadsággal többet számoltunk el a munkavállalóknak, mivel a távolléti díjat a beosztás szerinti munkaidőre számolta el ugyan a program, de a szabadságot – valószínűleg – napokban tartotta nyilván, és így arányosan kevesebb nap "fogyott", mint kellett volna. Ilyen esetben a túlvett szabadságórákat vissza lehet követelni a munkavállalóktól?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól; a szabadság nyilvántartása ilyen esetben a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámban történik [Mt. 124. § (3)-(4) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Munkaviszony megszüntetése keresőképtelen betegség tartama alatt

Kérdés: Üzemi baleset miatt bekövetkezett keresőképtelenségem miatt táppénzben részesültem 2014 decemberétől 2016 márciusáig. A taj-nyilvántartási ügyintéző arról tájékoztatott, hogy a munkáltatóm bejelentette hozzájuk, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyom 2015. március 31-ével megszűnt. Munkáltatóm a munkaviszonyom megszüntetéséről nem állapodott meg velem, és a munkaviszonyom megszüntetéséről rendelkező iratot sem kézbesítettek részemre. Bejelentésemre a munkaügyi ellenőrzést lefolytató szerv határozatot hozott, amelynek tartalmát velem nem közölték. Arról azonban tájékoztattak, hogy a felmondás módjával kapcsolatban a hatóságnak nincs hatásköre. Ez azért furcsa, mert nem cáfolták meg azt a bejelentésemet, hogy felmondást nem kaptam. Felmondás hiányában mit kérhetek a munkaügyi bíróságtól? Az ellenőrzést lefolytató közigazgatási szerv helyesen járt-e el akkor, amikor a munkaviszonyt érintő jognyilatkozat megtételét, illetve annak hatályosulását nem vizsgálta?
Részlet a válaszából: […] A munkaviszony megszüntethető közös megegyezéssel, felmondással és azonnali hatályú felmondással [Mt. 64. §. (1) bek.]. Amennyiben a felek nem közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyt, akkor a munkáltató egyoldalú jognyilatkozattal szüntethette meg jogszerűen. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Szabadság elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztatott munkavállaló esetében, ha május 10-én 11 óra 20 perc a tervezett munkaidő, és erre a munkavállaló szabadságot kér családi okok miatt, hány órát kell neki elszámolni, és ez hány munkanapnak számít?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti munkanapokra kell kiadni [Mt. 124. § (1) bek.].Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetében a szabadság kiadása és nyilvántartása során a munkáltató választhat két módszer közül. Egyrészt a szabadságot munkanapban adja ki és tartja nyilván. Ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Munkaszüneti nap feltüntetése a bérkartonon

Kérdés: A cégünknél használt bérkartonokon csak a hétköznapra eső munkaszüneti nap van feltüntetve. Amennyiben ez hétvégére esik, akkor pihenőnapként jelenik meg. Általános munkarendben (hétfőtől péntekig heti 40 órában) foglalkoztatott munkavállalókról van szó. A számfejtett havibért ez nem befolyásolja, mivel csak a munkanapokra kerül munkabér számfejtésre. Helyes így a bérkarton használata? Vagy jelölni kell rajta a munkaszüneti napokat, függetlenül attól, hogy hétköznapra vagy hétvégére esik?
Részlet a válaszából: […] ...sincs tehát jelentősége a munkaszüneti napnak, ezért a bérkartonon külön szerepeltetni nem kell.Megjegyezzük viszont, hogy a munkaidő nyilvántartása szempontjából a munkaszüneti nap és a pihenőnap nem azonos fogalmak. Ezért külön elnevezéssel kell őket szerepeltetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Szabadságkiadás munkaidőkeret esetén – év közbeni átállás az elszámolásakor

Kérdés: Munkaidőkeret év közbeni indítása esetén át lehet-e állni a szabadságok órás elszámolására? Ilyen esetben hogyan kell kiszámolni a fennmaradt szabadságok mértékét, és hogyan kell elszámolni a munkavállalóval díjazás szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. kizáró szabályának hiányában nincs akadálya, hogy a szabadságkiadás munkanapban történő nyilvántartása és elszámolása során a munkanapok helyett munkaórákkal kalkuláljanak. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a szabadság az adott naptári évben úgy is kiadható,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Szabadság és részmunkaidő

Kérdés: A munkavállaló 2014. április 30-ig részmunkaidőben dolgozott, ezt követően, május 1-jétől közös megegyezéssel úgy módosítottuk a munkaszerződést, hogy teljes munkaidőben foglalkoztatjuk. Ennek megfelelően változott a munkabére is. A szabadságára vonatkozóan hogyan kell eljárnunk? Az év első négy hónapjára 10 nap illette meg, napi négy órával számolva, ami 40 óra, május 1-jétől az év végéig pedig 20 nap, napi nyolc órával számolva, ami 160 óra. Április 30-ig csak egyetlen nap szabadságot vett ki, erre az időre négy órára jutó távolléti díj illette meg. Mivel jelenleg már 8 órás a napi munkaidő-beosztása, mi a helyzet abban az esetben, ha ezután megy szabadságra, és a részmunka­idős munkaviszony alatt ki nem vett szabadságot tölti?
Részlet a válaszából: […] ...választásától függően – melyet mindig az adott teljes évre kell meghozni – kétféle módon teszi lehetővé a szabadság kiadását és nyilvántartását. A (2) bekezdés szerint munkanapokban, a (3) bekezdés alapján munkaórákban lehet kiadni és kell nyilvántartani a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Keresőképtelenség elszámolása munkaszüneti napon, havibéreseknél

Kérdés: 92. lapszámukban szerepelt az 1783. kérdés, amely a keresőképtelenség elszámolásával foglalkozott munkaszüneti napon. Erre a kérdésre szeretnénk bővebb választ kapni havibéres munkavállalóra vonatkozóan.
Részlet a válaszából: […] ...napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. Órában történő kiadás és nyilvántartás esetén ilyen rendelkezést az Mt. nem tartalmaz.A szabadság kiadására és nyilvántartására vonatkozó, idézett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.

Szabadság nyilvántartása és díjazása egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Megszakítás nélküli napi tizenkét órás beosztásban dolgoznak munkavállalóink, akik műszakpótlékra is jogosultak kollektív szerződés alapján (a korábbi szabályozás szerint délutáni és éjszakai pótlékra). Az éves beosztást mindig közöljük velük év elején. Kérdésem, hogy ilyen beosztás mellett hogyan kell szabályosan eljárni, ha az apa gyermeke születése esetén járó negyven óra szabadságot vesz igénybe? Hogyan kell elszámolni és pótlékolni a maradvány négy órát? Ugyanez a kérdés merül fel a hozzátartozó halála esetén járó két munkanap, a szabadság, illetve a betegszabadság esetén, ha a maradék óra kevesebb, mint a napi beosztás szerinti tizenkettő óra.
Részlet a válaszából: […] Az apának gyermeke születése esetén, legkésőbb a születést követő második hónap végéig öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanap pótszabadság jár, amelyet kérésének megfelelő időpontban kell kiadni [új Mt. 118. § (4) bek.]. A napi munkaidő mértékétől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Kölcsönzött szakszervezeti tisztségviselő munkaidő-kedvezménye

Kérdés: Egy munkaerő-kölcsönző cégnek dolgozom, és nemrég alakítottunk szakszervezetet, amelyben én lettem az egyik vezető tisztviselő. Azt szeretném megtudni, hogy a heti és az éves munkaidő-kedvezményt kinek kell biztosítani ilyen esetben?
Részlet a válaszából: […] ...(4) bekezdés].Tekintettel arra, hogy a kölcsönvevőnél történőfoglalkoztatás tartama alatt a munkaidőre és pihenőidőre, illetve ezeknyilvántartására vonatkozó szabályok betartása szempontjából a kölcsönvevő minősülmunkáltatónak [Mt. 193/G. § (5) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.