32 cikk rendezése:
11. cikk / 32 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
12. cikk / 32 Felmondási idő és szabadság
Kérdés: Szeretnék felmondani a munkahelyemen, a munkaszerződésem szerint a felmondási idő 30 nap. Van még pár nap szabadságom is, amit idén nem vettem igénybe. Azt szeretném, ha a felmondási időm a szabadságom miatt meghosszabbodna, mert az új munkahelyemen csak mintegy hat hét múlva tudok kezdeni. Van-e erre lehetőségem?
13. cikk / 32 Elvágyódó munkaerő – munkavállalói felmondás külföldi munkavégzés reményében
Kérdés: Társaságunk "8+4-es konstrukcióban" (8 hónap támogatás, 4 hónap tovább foglalkoztatás) foglalkoztatási támogatással alkalmaz egy munkavállalót oly módon, hogy a jelzett időtartam alatt a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással és közös megegyezéssel a munkaviszonyt. A munkavállaló a foglalkoztatási kötelezettség négy hónapos időszaka alatt azonban szeretné felmondani a munkaviszonyát, lehetőleg úgy, hogy azonnal el tudjon menni. Mivel közös megegyezéssel nem lehetséges megszüntetni a munkaviszonyt, elegendő indok-e számára a "külföldi munkavállalás" és a "jobb fizetés" a felmondáshoz? Ha igen, akkor elfogadható-e a felmondás, illetve elengedhető-e a munkavállaló felmondási idő nélkül? Esetleg, ha az indok elfogadható, akkor mennyi a felmondási idő (30 nap, vagy a határozott időből még hátralévő idő)?
14. cikk / 32 Kikölcsönzés – ha letelt a kölcsönvevőnél az öt év
Kérdés: Kölcsönbe adó cég vagyunk, november 30-án lejárt az öt év kölcsönzési idő. Mi a teendő akkor, ha másik cégnek adjuk kölcsön a dolgozókat? Elég a szerződés módosítása és tájékoztató kiadása, illetve az eddigi cégnél ki nem adott szabadságot el kell számolni?
15. cikk / 32 Határozott idejű munkaszerződések láncolata
Kérdés: Cégünknél egyes kollégákat határozott idejű szerződéssel alkalmazunk, néhányukat évek óta, de a törvényi ötéves felső korlátot tiszteletben tartva. Erre azért van szükségünk, mert ezek a munkatársak olyan megrendelői körnek dolgoznak, akiknél bármikor változhat a megrendelt munka mennyisége, akár évekig kimaradhat a megrendelés, ezért állandó kockázat, hogy alkalmazottaink feleslegessé válnak. Hogyan tudunk úgy munkaszerződést kötni velük, hogy az ebből eredő kockázatokat csökkentsük, de szabályosak maradjunk munkajogi szempontból is?
16. cikk / 32 Alkalmi munkavállaló halála
Kérdés: Alkalmi munkavállaló halálát hogyan kell bejelenti a NAV-nak?
17. cikk / 32 Igazolatlan távollét tartama nem jogosít szabadságra
Kérdés: Munkavállalónk több hete nem jelent meg munkavégzésre, telefonon, e-mailen, postai és egyéb úton többször próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, sikertelenül. Az álláspontunk szerint az azonnali hatályú felmondást ez megalapozza. Ezen időszak alatt igazolatlan távollétet rögzítettünk számára. A szabadságmegváltást lehet-e ebben az esetben csak arra az időszakra számolni, amikor még munkavégzés volt, vagy kötelező az igazolatlan távolléte idejére is megváltani a felgyülemlett szabadságát?
18. cikk / 32 Közös megegyezés és mentesítés a munkavégzés alól
Kérdés: Cégünk leépítések előtt áll. A nyugdíjkorhatárt pár éven belül betöltő kollégáink számára nem annyira a végkielégítés a fontos, mint hogy minél hosszabban fennálljon még a munkaviszonyuk, és így szolgálati időt szerezzenek. Lehet olyan megoldás részükre, hogy közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyt, azzal, hogy a munkavégzés alól hosszabb időre mentesítjük őket? Ez alatt az időszak alatt pedig havonta kapják a munkabérüket. Például, 3 hónap felmondási idő és 5 hónap végkielégítés helyett a közös megegyezéses munkaviszony megszűnésének napja 8 hónap múlva következne be. Van ennek törvényi akadálya? Lehetséges, hogy a munkavállalót e 8 hónap alatt visszahívjuk dolgozni, ha mégis lenne újra feladat? Ilyenkor persze kitolódna a megszűnés időpontja.
19. cikk / 32 Közös megegyezés – évekkel későbbi munkaviszony-megszűnéssel
Kérdés: Határozatlan időre kötött munkaszerződéssel dolgozom egy kft.-nél. 2012 októberében munkáltatóm aláíratott velem egy papírt, hogy 2014. szeptember 30-án közös megegyezéssel megszüntetjük a munkaviszonyomat. Akkor ezt aláírtam, mert féltem, hogy elveszítem az állásomat. El is feledkeztem a dologról. Hideg zuhanyként ért, hogy a munkáltatóm közölte, lejárt a munkaviszonyom, felmondási pénz és végkielégítés nem jár nekem. Mit tehetek ebben a helyzetben?
20. cikk / 32 Felmentési időbe beleszámít a kiadott szabadság
Kérdés: Munkáltatói felmondás esetén a munkavállalónak járó felmentési időbe beleszámít-e az időarányos szabadság időtartama?