51 cikk rendezése:
21. cikk / 51 Kikölcsönzés – ha letelt a kölcsönvevőnél az öt év
Kérdés: Kölcsönbe adó cég vagyunk, november 30-án lejárt az öt év kölcsönzési idő. Mi a teendő akkor, ha másik cégnek adjuk kölcsön a dolgozókat? Elég a szerződés módosítása és tájékoztató kiadása, illetve az eddigi cégnél ki nem adott szabadságot el kell számolni?
22. cikk / 51 Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok – eltúlzott gyakoriság
Kérdés: Kötelezhető-e a dolgozó az alkalmasságának megítéléséhez szükséges vizsgálatoknál több vizsgálatra, illetve ki állapítja meg, hogy mi ez? Én például projektmenedzser vagyok, otthonról dolgozom, a munkaköri leírásban a fizikai alkalmasságot illetően ennyi szerepel: képesnek kell lenni tartósan ülni, gépelni, telefonon és személyesen kommunikálni. Ehhez képest évente köteleznek kiterjedt laborvizsgálatra, EKG-ra, mellkasröntgenre, szemészeti vizsgálatra (ez utóbbi még érthető is a monitor előtt végzett munka miatt). Jogos ez? Ráadásul a munkáltatóm szerződött szolgáltatója a lakhelyemtől távol (más településen) van, gyakorlatilag egy teljes napi kiesést jelent a munkából a vizsgálat az utazással együtt (ami persze munkaidőnek számít, de attól még a munka megvár, közben senki nem végzi el helyettem). Más foglalkozás-egészségügyi szakorvos által kiállított véleményt nem fogadnak el, állítják, hogy köteles vagyok a vizsgálatot a szerződött partnerüknél elvégezni.
23. cikk / 51 Elmaradt jövedelem követelhetősége
Kérdés: Társasháznál gondnoki munkakörben dolgoztam 2011. június 1-jétől 2014. július 26-ig, de csak 2014. január 1. és 2014. május 26. között voltam bejelentve. A 2014-es közgyűlésen leváltottuk a közös képviselőt, aki – amiért én is ellene szavaztam – felmondott, de én tovább végeztem a munkát még két hónapig a többségi tulajdonosok kérésére. Erre az időre azonban a mai napig nem fizették ki a béremet. Fordulhatok még a munkaügyi bírósághoz?
24. cikk / 51 Próbaidőre járó munkabérre való jogosultság
Kérdés: A múlt hónapban kezdtem egy cégnél dolgozni. A munkabérem a szerződésben úgy lett meghatározva, hogy 650 000 Ft-ot kapok, ha a hónapban hat projektet elkészítek. Én még a próbaidő alatt, a harmadik héten felmondtam. A munkáltatóm nem akar elengedni, mert még nem végeztem a projektekkel, és épp emiatt semmit nem akar nekem fizetni. Megteheti ezt a szerződés alapján?
25. cikk / 51 Vezetői követelés besorolása a felszámolás során
Kérdés: Felszámolóként a felszámolás alatt lévő cégnél meg szeretném szüntetni a gazdasági igazgató munkaviszonyát. Az érintett személy együttes cégjegyzési joggal bír, a fizetése meghaladja a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét, de nem ő az ügyvezető helyettese, és nem szerepel a munkaszerződésében, hogy vezető állású munkavállaló lenne. A fenti adatok, illetve a munkakörének bizalmi jellege és a munkaköri megnevezés azonban arra enged következtetni, hogy vezető állású, ezért szerintünk a bér jellegű követeléseit "H" kategóriába kell sorolnunk, amire azonban jelenleg nincs fedezet. Helyesen gondoljuk, hogy követelését a vezetői beosztása szerint kell besorolnunk a hitelezői követelések közé?
26. cikk / 51 Munkaszerződés-kötés a korábbi munkaviszony megszűntét követően
Kérdés: Egyik munkavállalónk hétéves határozatlan idejű munkaviszony után felmondott cégünknél tavaly szeptemberben. Munkavállalói felmondás szabályai szerint elszámoltunk vele. Most januárban jelezte, hogy visszajönne dolgozni. Mi éppen tudnánk foglalkoztatni korábbi munkakörében, de bizonytalan ideig. Határozott idejű szerződéssel felvehetjük-e? Ha pedig mégis határozatlan idejű szerződéssel vennénk vissza, akkor van-e jelentősége, illetve kockázata egy esetleges felmondás esetén a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából, hogy ő korábban több mint hét évig dolgozott nálunk?
27. cikk / 51 Egyenlőtlen munkaidő-beosztás munkaidőkeretben – elszámolás a munkaviszony megszűnésekor
Kérdés: 6 hónapos munkaidőkeretet tervezünk bevezetni. Jól gondoljuk, hogy a 6 hónapon belül 3 hónapig folyamatosan 12 órás munkaidő-beosztást rendelhetünk el, ha majd a következő 3 hónapban azt korrigáljuk? Mi van akkor, ha a munkavállalónk az első 3 hónapon belül elmegy, és így pluszban vannak az órái? Kötelesek vagyunk a túlórákat kifizetni?
28. cikk / 51 Munkaviszony megszüntetése kényszertörlési eljárás során
Kérdés: 2013 augusztusa óta GYES-en vagyok. Egyik kollégámtól értesültem róla, hogy a munkáltatóm mindenkinek felmondott, és jelenleg kényszertörlési eljárás alatt van. Ilyen körülmények között meg szeretném szüntetni a munkaviszonyomat, így hozzájárulnék egy közös megegyezéshez. A munkáltatómat azonban nem tudom elérni, a könyvelő pedig nem tudja, hogy a munkaviszonyom megszűnése esetén ki fogja kiadni a papírjaimat, sem azt, hogy a szabadságom megváltják-e. Mit tehetnek a munkavállalók ilyen eljárás esetén, kihez fordulhatnak?
29. cikk / 51 Azonnali hatályú felmondás – a munkaviszony megszűnésének időpontja
Kérdés: Raktáros munkakörben dolgozó munkavállalónkat azonnali hatályú felmondással elküldtük, mert ittas állapotban jelent meg a munkahelyén. A munkavállaló átvette a felmondást, de mint raktárosnak leltárral kellett volna átadnia a raktárt. Sajnos ezzel nem lettek kész a munkaviszony megszűnésének felmondásban közölt időpontjáig. Utólag módosíthatom-e a munkaviszony megszűnésének napját?
30. cikk / 51 Munkaköri leírás – az átadás időpontja
Kérdés: Az új Mt. kizárólag arról rendelkezik, hogy a tájékoztatót 15 napon belül kell írásban megadni a munkavállalónak, de a munkaköri leírással kapcsolatosan nem találtam erre rendelkezést. Mikor kell a munkaköri leírást a munkavállalónak odaadni?