101 cikk rendezése:
21. cikk / 101 Munkaviszony megszűnésének időpontja
Kérdés: Melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya annak a munkavállalónak, aki az adott héten éjszakai műszakban – 22 órától 6 óráig – dolgozik, és például november 21-én, szerdai napon jött utoljára dolgozni? Helyes az a szemlélet, mely szerint a biztosítási jogviszony járulékfizetéshez kötött, ami utoljára november 21. napja vonatkozásában áll fenn? Vagy a következő nappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél utáni időszakban is történt még munkavégzés? Hogyan járok el szabályosan?
22. cikk / 101 Elkésett azonnali hatályú felmondás próbaidő alatt
Kérdés: A munkavállalónk még próbaidőn volt, amikor fény derült arra, hogy az egyik kollégájával rendszeresen pénzt vesz ki a kasszából. Az eset tisztázása érdekében megbeszélést tartottunk, de a munkavállaló ezen nem jelent meg. Ezért a munkaviszonyát próbaidő alatt (indokolás nélkül) azonnali hatállyal felmondtuk, és az erről szóló levelet tértivevényes küldeményként adtuk fel postán. A küldemény azonban a "nem kereste" jelzéssel jött vissza, a próbaidő azonban már ebben az időpontban lejárt. Jogszerűen jártunk-e el, azaz megszűnt-e a munkavállaló munkaviszonya?
23. cikk / 101 Felmondási idő és szabadság
Kérdés: Szeretnék felmondani a munkahelyemen, a munkaszerződésem szerint a felmondási idő 30 nap. Van még pár nap szabadságom is, amit idén nem vettem igénybe. Azt szeretném, ha a felmondási időm a szabadságom miatt meghosszabbodna, mert az új munkahelyemen csak mintegy hat hét múlva tudok kezdeni. Van-e erre lehetőségem?
24. cikk / 101 Munkavállalói felmondás és a ki nem fizetett bér
Kérdés: Felmondtam a cégnél, el is fogadták a felmondásomat, de nem hajlandók kifizetni az október hónapban ledolgozott egyheti munkabéremet, és a szeptemberi havi jutalékomat, aminek kifizetése október 10-én lett volna esedékes (kb. 200 000 forint). Mi a teendőm?
25. cikk / 101 Felmondás a kisgyermekes munkavállaló fizetés nélküli szabadságát követően
Kérdés: A cég egyik munkavállalója gyermeke születését követően fizetés nélküli szabadságot vett igénybe. Felmondhat-e a munkáltató a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalójának, miután a fizetés nélküli szabadsága véget ért? Az első munkanapján a munkavállalónak át lehet-e adni a munkáltatói felmondást? Ha igen, mikor kezdődik a felmondási idő? Mi történik abban az esetben, ha a munkavállaló közli a munkáltatójával, ki szeretné venni a felhalmozott szabadságát? Ebben az esetben is felmondhat a munkáltató a szabadság pénzbeli megváltásával, vagyis szabadságmegváltás kifizetésével? Ha a munkáltató eltekint a felmondási idő ledolgozásától, erre az időszakra – vagyis a felmentési időre – is jár időarányos szabadság a munkavállalónak? Csak abban az esetben mondhat fel a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalónak a munkáltató, ha a munkavállaló nem fogadta el a részére felajánlott új munkakört, mivel a korábbi munkakörében nem tudná foglalkoztatni?
26. cikk / 101 Szabadság a felmondási idő alatt
Kérdés: Ha a munkavállalónk júniusban felmondott, és kérte, hogy adjuk ki neki a szabadságát a felmondási idő alatt, köteles vagyok-e ezt teljesíteni? Megtehetjük-e azt, hogy nem adjuk ki neki, viszont mentesítjük a munkavégzési kötelezettsége alól, majd a munkaviszony megszűnésével kifizetjük részére az időarányosan igénybe nem vett szabadságát?
27. cikk / 101 Kikölcsönzés – ha átmenetileg bezár a kölcsönvevő
Kérdés: Kölcsönzött munkaerőként alkalmaz egy bevásárlóközpont üzemeltetése "centerinformációs" munkakörben, kiszervezve a biztonsági szolgálattól. A szerződésben a munkavégzés helye is ide köt. Felújítás miatt a bevásárlóközpont négy hónapra bezár. A munkáltatóm kizárólag biztonsági őröket foglalkoztat, csak hárman vagyunk ebben a speciális helyzetben hölgyek. Kérdésem a bezárás időtartamára vonatkozna. Milyen lehetőségeink vannak, mire számíthatunk? A munkavégzés helyét lehetetlenítik el gyakorlatilag, ebben a munkakörben máshol nem tud a munkáltató alkalmazni minket. Ez azt jelenti, hogy – miután kiadta a szabadságunk háromnegyedét – kénytelenek leszünk fizetetlen szabadságon várni az építkezés befejezését, ami akár több hónapot is csúszhat? A célom a munkahelyem megtartása hosszú távon, három éve dolgozom itt. Több hónap kiesést azonban nem engedhetek meg magamnak. A jelenlegi munkaszerződésem határozatlan idejű, és egy éve készült.
28. cikk / 101 Rehabilitált munkavállaló jogai
Kérdés: Rehabilitált dolgozóként milyen jogok illetnek meg a munkahelyen?
29. cikk / 101 Azonnali hatályú megszüntetés keresőképtelenség idején
Kérdés: Január 13-án két és fél éves munkaviszony után betegállományba kerültem. Január 18-án ajánlott levelet kaptam, miszerint munkaviszonyomat azonnali hatállyal, január 15-től megszüntették. Úgy tudtam, hogy a táppénz halasztó hatályú, tehát a lejáratát követő napon szűnik meg a munkaviszonyom. Február 7-én megjött ajánlott levélben a társadalombiztosítási kiskönyvem, ami szerint a biztosítási jogviszonyom január 15-től megszűnt. Betegszabadság vagy táppénz alatt megszüntetheti-e a munkaadó a munkaviszonyomat?
30. cikk / 101 Munkaviszony megszüntetése telefonon
Kérdés: Munkavállalónk a tegnapi napon betelefonált, és a próbaidőre hivatkozva közölte, hogy azonnal megszünteti a munkaviszonyát. Azt gondoljuk, hogy a munkaviszony megszüntetése a próbaidő fennállásától függetlenül jogellenes, mivel azt kifejezetten írásban kellett volna közölnie. Helyesen járunk-e el akkor, ha erre hivatkozva nem tekintjük megszűntnek a munkaviszonyt, így "válaszlépésként" nem adjuk ki számára az igazolásokat?