Állásidő elrendelése munkaszüneti napra

Kérdés: A munkáltató 2014. október 23-án – munkaszüneti napon – bértakarékosság céljából az ezen a napon munkavégzésre kötelezett munkavállalók részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva állásidőt kívánt elrendelni. A munkáltató jogi érvelése szerint az Mt. 97. §-ának (4) bekezdésére hivatkozva jogosult ilyen munkaidő-beosztást elrendelni. Mivel pedig foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, az állásidőnek felel meg. Megítélésem szerint a munkáltató ezzel a magatartásával megsérti az Mt. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz olyan magatartást tanúsít, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A gyakorlatban lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy az adott munkakörben 2014. október 22-én 22 óráig folyamatos munkavégzés folyik, majd 2014. október 24-én 6 órától ismételten van munka a területen. Megjegyezni kívánom, hogy a munkáltató ezt a gyakorlatot már 2014. augusztus 20-án megpróbálta alkalmazni, azonban a szakszervezet fellépése miatt ettől a szándékától elállt. A probléma most újra jelentkezett, és a munkáltató azzal próbál érvelni, hogy jogi szakértők szerint intézkedése jogszerű.
Részlet a válaszából: […] ...felvethetőek aggályok az alapelvek kapcsán, különös tekintettel a joggal való visszaélés tilalmára (Mt. 7. §).Végül, a munkáltató munkaviszonyból eredő egyik fő kötelezettsége a foglalkoztatási kötelezettség [Mt. 51. § (1) bek.]. Ha a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 24.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhatja meg. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony év közben kezdődött, határozott időre, vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Csökkenthető-e a munkavállaló bére?

Kérdés: A gazdasági válság miatt megnehezedett működésünk miatt keresünk olyan jogszerű megoldásokat, amelyekkel a költségeink csökkenthetők. Ha nem tudunk munkát biztosítani a munkavállalóknak, lehetséges-e a bérük csökkentése?
Részlet a válaszából: […] ...esetben átmenetileg a munkaszerződésben előírtnál rövidebb munkaidőbenfoglalkoztatja, a munkavállalót a kiesett munkaidőre – munkaviszonyra vonatkozószabály eltérő rendelkezése hiányában – személyi alapbére illeti meg. Amunkavállalót pedig, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Telephelyen kívüli munka – vagy kiküldetés?

Kérdés: Szervizelési munkákat végző cég vagyunk, működési területünk az ország egyik régiójára terjed ki. A munkavállalók e régión belül végeznek munkát (helyszínre történő kiszállással), munkaszerződésükben is a régió területe szerepel munkavégzési helyként. Az ország más régióiban is működnek ugyanilyen szerviztevékenységet végző cégek, de a cégek között nincs semmilyen tulajdonosi kapcsolat, teljesen különálló cégként működünk. Ugyanakkor megállapodtunk ezekkel a cégekkel, hogy munkavállalóink néha ezen cégeknél is végezhetnek munkát, ezért, ha előfordul, hogy nem tudunk saját régiónkon belül munkát biztosítani a munkavállalók részére, más régiókba küldjük őket munkavégzésre. Egyik esetet sem tekintjük kiküldetésnek, hiszen a munkavállalók szokásosan telephelyen kívül végzik a munkájukat. A szakszervezet szerint azonban – figyelemmel arra, hogy véleményük szerint a munkavállalók kiküldetésben végzik a munkájukat – az Mt. 105. § (6)-(8) bekezdéseiben foglalt kiküldetési díjat kellene fizetnünk részükre, különös tekintettel arra, hogy – a régión kívüli kiküldetések esetében – a napi 8 óra munkavégzésen túl akár 7-8 órát is vezetnie szükséges a munkavállalóknak. Mennyiben megalapozott a szakszervezet véleménye?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 76/C. § (1)-(2) bekezdése alapján a munkaviszony – a felekmegállapodásának megfelelően – állandó vagy változó munkahelyen történőmunkavégzésre jön létre. Ha a munkavállaló a munkáját – a munka természetébőleredően – szokásosan telephelyen kívül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

Beszállítóknak fizetendő díj kollektív szerződésben?

Kérdés: Cégünknél hamarosan lejár a kollektív szerződés hatálya, és szeretnénk újat kötni, vagy ezt meghosszabbítani. A szerződés kötésére jogosult szakszervezet azonban jelezte, hogy mindenképpen bele akarja venni azt is a kollektív szerződésbe, hogy a beszállítóként dolgozó, szerelői munkálatokat ellátó vállalkozóknak milyen minimális díjazást fizethet a társaság, mivel úgy érzik, hogy a munkavállalók hátrányára fokozatosan kiszervez a munkáltató bizonyos feladatokat, és majd létszámcsökkentést fog végrehajtani, ami csökkenti a taglétszámukat. Mivel lehetne meggyőzni őket arról, hogy tegyenek le egy ilyen kikötéstől, mivel ez a társaságnak nagyon hátrányos lenne?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyávalösszefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékébenfelel. Csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kártműködési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.