Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 110. § (1), (4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], így arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

Kérdés: 32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24 óra. Általában egy hónapban 7-8 napot dolgoznak. A munkaidő általában 7:30-tól másnap 7:30-ig tart. A 24 munkaórából 8 órát éjszakai pótlékkal számolunk el, az esetleges túlóra-elszámolás legkésőbb a munkaidőkeret végén történik, és biztosítjuk a legalább 48 óra pihenőidőt is. A 24 órából a konkrét munkavégzés legfeljebb 16-18 óra, a fennmaradó részben nem csinálnak semmit, csak ott vannak az egységben. Ez így továbbra is szabályos? Lehet-e a nonstop vendéglátóegység készenléti jellegű, így napi legfeljebb 24 óra, heti legfeljebb 48 óra a munkaidő? Alkalmi munkavállalót csak naponta maximum 12 órát lehet dolgoztatni, ami lehet éjszaka is? (A 8 órán felüli részt pótlékoljuk.)
Részlet a válaszából: […] ...a munkakör, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt - hosszabb időszak alapulvételével - a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy a munkavégzés - különösen a munkakör sajátosságára, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 5.

Éjszakai rendkívüli munkavégzés kockázata – a készenlét elrendelésének hiányában

Kérdés: Cégünk 24 órás hibaelhárítási szolgáltatást nyújt ügyfeleinknek. Ez azt jelenti, hogy a karbantartó kollégáknak rendszeresen kell készenlétet is adniuk a munkaidejükön kívül. A törvény havonta 168 óra készenlét elrendelését engedi meg. Létszámhiány miatt viszont ez nekünk nem elegendő ahhoz, hogy minden megyében, mindennap legyen hibaelhárításra igénybe vehető kolléga. Akkor is kötelezhetjük a munkaidőn kívül hibaelhárításra a munkavállalót, ha hivatalosan nem rendeltünk el neki készenlétet? Ilyen esetben hogyan kell elszámolni a munkabért?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkavállaló köteles legyen munkára képes állapotban maradni a munkaidőn kívül is. Noha a munkavállaló kötelezhető rendkívüli munkavégzésre a beosztás szerinti munkaidején kívül is (Mt. 107. §), készenlét elrendelése nélkül a munkáltató kockázata lesz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.

Éjszakai munka és készenlét elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ha a munkavállaló a munkaidőkeret alatt éjszaka is dolgozik, akkor ezt nem kell még pluszban elszámolni neki (15%-os pótlék), hanem csak beleszámítani ezeket az órákat is a munkaidőkeret alatt ledolgozható óraszámba? Ugyanez felmerül a készenlét kapcsán is. Ha készenlétet rendelnek el a munkaidőkeret alatt, és ezalatt túlórái lesznek, azt is bele kell számítani a munkaidőkeret óraszámaiba? Ezekben az esetekben a rendkívüli munkavégzésért járó pótlékot csak akkor kell kifizetni, ha a munkaidőkereten felüli óraszámot rendelik el?
Részlet a válaszából: […] ...éjszakai munka kapcsán abból kell kiindulni, hogy a 15%-os éjszakai pótlék a 22 és reggel 6 óra közötti, az egy órát meghaladó munkavégzésért jár, függetlenül attól, hogy egyébként a munkavállaló munkaidőkeretben dolgozik. Nem jár ugyanakkor éjszakai pótlék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Bérpótlék megállapítása készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Készenléti jellegű munkakörben hogyan kell megállapítani a bérpótlékokat azoknak a biztonsági őröknek, akik 24/48-as munkarendben dolgoznak, és 3 havi munkaidőkeret van a cégünknél? Munkaszerződés szerint hosszabb teljes munkaidőben, 12 órában foglalkoztatjuk őket.
Részlet a válaszából: […] ...kezdő időpontjának rendszeres változása hiányában – feltehetően nem lesz jogosult (Mt. 141. §). Ehelyett a 22-06 óra közötti munkavégzésre 15% éjszakai pótlék illeti meg (Mt. 142. §). A készenléti jellegű munkakörben történő foglalkoztatás a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Bérpótlékátalány szociális intézményekben

Kérdés: Idősek otthonában, munkaviszonyban dolgoznak nővérek és segédápolók, többnyire 12 órás munkanapokban, éjszakás és nappalos is, vasárnap és ünnepnapon is, kéthavi munkaidőkeretben. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy bérminimum körüli alapbérüket és bérpótlékokat kaptak az Mt. 139-144. §-ok alapján. 2015-től a pótlékokat az Mt. 145. §-a alapján kapnák a munkavállalók. Esetükben az (1) bekezdés alapján egy fix alapbért kéne megállapítani a részükre, vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján a bérpótlék helyett havi átalányt? Illetve mennyivel kellene megnövelni az alapbért, vagy hogyan kéne az átalányt meghatározni – például tételesen: éjszakai pótlék, vasárnapi pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...alapbér a munkavállalónak [Mt. 145. § (1) bek.]. A felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett, készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg [Mt. 145. § (2) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Bérpótlékátalány szociális intézményekben

Kérdés: Idősek otthonában munkaviszonyban dolgozó nővérek és segédápolók többnyire 12 órás munkanapokban, éjszakásként és nappalosként, vasárnap és ünnepnapon is dolgoznak kéthavi munkaidőkeretben. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a bérminimum körüli alapbérüket és bérpótlékokat kaptak az Mt. 139-144. §-ai alapján. 2015-től a pótlékokat az Mt. 145. §-ának alapján kapnák a munkavállalók. Esetükben az (1) bekezdés alapján egy fix alapbért kéne megállapítani a részükre, vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján a bérpótlék helyett havi átalányt? Mennyivel kellene megnövelni az alapbért, illetve hogyan kellene az átalányt meghatározni (esetleg tételesen: éjszakai pótlék, vasárnapi pótlék)?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalónak [Mt. 145. § (1) bek.]. A felek a munkaszerződésben– bérpótlék helyett,– készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg [Mt. 145. § (2) bek.].Átalány...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Bérpótlékra való jogosultság készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Háziorvosi ügyeletet ellátó munkáltató (akinek a tevékenysége a társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás biztosítására irányul) munkavállalói 18 órától másnap reggel 8 óráig dolgoznak, készenléti jellegű munkakörben, a hét minden napján, kéthavi munkaidőkeretben. Kell-e számukra éjszakai pótlékot, vasárnapra, valamint munkaszüneti napra bérpótlékot fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...elhárítása érdekében kerül sor; az ilyen munkáltatónál vasárnapra rendes munkaidő elrendelhető. Az Mt. 140. §-a szerint vasárnapi munkavégzés esetén 50%-os vasárnapi pótlék akkor jár, ha a vasárnapi rendes, illetve rendkívüli munkaidőben történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 3.

Bérelszámolás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Vagyonőri tevékenységet végző, szakképzett munkavállaló négyhavi munkaidőkeretben, 24 óra szolgálat (készenléti jellegű munkavégzés) és 48 óra pihenőidős munkarendben van foglalkoztatva, havi 10-11 szolgálati napon, összes havi munkaideje 240-264 óra. Hogyan kell elszámolni a havi munkabérét (118 000 Ft/hó), milyen pótlékok illetik meg: éjszakai, vasárnapi, és az éves fizetett szabadságát hány óra/nap mértékben kell elszámolni? Ha a napi szolgálati ideje alatt a 8 óra pihenőidőt is munkával tölti, rendkívüli esetben, mi a rendkívüli munkaidő elszámolási alapja: a 656 Ft/óra, vagy az alapbére osztva a havi tervezett szolgálati idővel és annak 50 vagy 100%-os pótléka?
Részlet a válaszából: […] ...(Mt. 89. §, 142. §) lesznek jogosultak. A készenléti jellegű munkakörben dolgozó munkavállalót rendes munkaidőben történő munkavégzés esetén vasárnapi pótlék [Mt. 140. § (1) bek.] illeti meg.Mivel a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Bérpótlékok, ügyelet, beosztás szerinti munkaidő

Kérdés: Üzemanyagkút-kezelők munkaidő-beosztásához és a pótlékok megállapításához kérem a segítségüket. Eddig két hónapos munkaidőkeretben dolgoztak, kölcsönös megállapodás szerint 24/48 órás rendben (18 óra munkaidő + 5 óra ügyelet + 1 óra étkezési idő). Ez egy hónapban maximum 10 munkanapot jelentett (240 óra). Az ügyeleti és éjszakai pótlék lett megfizetve. Ügyeleti időben a pihenés biztosítva van, de vagyon- és életvédelem miatt mindig legalább két fő tartózkodik az üzemanyagtöltő állomáson. Az új Mt. szerint hogyan tudjuk ezt a beosztást fenntartani, milyen mértékű a kötelező pótlékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...jár éjszakai pótlék, ha az éjszakai munka tartama meghaladja az egy órát. Az ügyelet idejére 40 százalék bérpótlék jár, ha azonban a munkavégzés tartama nem mérhető, 50 százalék a bérpótlék mértéke. Újdonság, hogy ha tényleges munkavégzésre kerül sor, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.