Döntőbizottságról a bíróságra – eljárási szabályok

Kérdés: Kormányzati szolgálati jogviszonyom saját kérésemre 2019. május 11-én felmentéssel megszűnt. A jogviszonyomat megszüntető kormányzati igazgatási szerv jogellenesen állapította meg a végkielégítésem mértékét. A megszüntető okiratomat a Kit. alapján állította ki, de a végkielégítésem mértékét a Kttv. alapján állapította meg (egyhavi illetményemnek megfelelő összeget négyhavi helyett), ezért a Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordultam. A Döntőbizottság a panaszomnak helyt adott, és kötelezte a kormányzati igazgatási szervet, hogy 15 napon belül fizesse meg az elmaradt háromhavi végkielégítésemet. A határozat ellen 30 napon belül jogorvoslattal lehet élni. Arra való tekintettel, hogy a 15 nap már lejárt, és egyetlenegy forintot sem kaptam a megítélt végkielégítésből, valamint a jogorvoslati határidő lejárta "vészesen" közeleg, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a kormányzati igazgatási szerv jogorvoslattal él a Döntőbizottság határozata ellen. A Döntőbizottság által lefolytatott vizsgálat egy esetleges per során rövidíteni fogja a bírósági eljárást, vagy egy évekig tartó eljárás elé nézek? A fellebbezésnek a Döntőbizottság által részemre megítélt összeg kifizetésének van-e halasztó hatálya? Fellebbezés esetén a Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz kerül át az ügyem? Kell-e jogi képviselőt keresnem, vagy hivatalból fognak kirendelni? Kit terhel a perköltség? Mi történik az után, hogy fellebbeznek a Döntőbizottság határozata ellen?
Részlet a válaszából: […] ...– haladéktalanul közli Önnel [Kp. 130. § (2) bekezdés]. A közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogviták tárgyában első fokon a munkavégzés helye szerint illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróság jár el. Így Önt mint alperest ez a bíróság fogja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Végkielégítésre való jogosultság – ami a közalkalmazotti jogviszony tekintetében változott

Kérdés: Tudnának-e segíteni abban, hogy 1999 óta változott-e a közalkalmazottak végkielégítésének számolása?
Részlet a válaszából: […] ...jár végkielégítés [Kjt. 30. § (4) bek.]. 2007. január 1-je óta a végkielégítést az is kizárja, ha a felmentett közalkalmazott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt bármely költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Elmaradt munkabér iránti igényérvényesítés

Kérdés: Milyen jogi lépéseket tehetnék mint volt munkavállaló annak érdekében, hogy fizetésképtelenné vált korábbi munkáltatómtól megkapjam háromhavi, 2011. július, augusztus és szeptember havi munkabérem? Gondolom, ez már állami kifizetés lesz, de mikor várhatom? Hogy jutok a pénzemhez?
Részlet a válaszából: […] ...sor, úgy a munkavállaló jogi útonérvényesítheti követelését. Ennek egyik módja, hogy az elmaradt munkabér irántkeresetet nyújt be a munkavégzés helye szerint illetékes munkaügyi bírósághoz.Azonban az igényérvényesítésnek ennél gyorsabb módja, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Munkanélküli-ellátás ideiglenesen?

Kérdés: Több mint 3 évig Írországban, illetve az ír cég részéről kiküldetésben fél évig Ausztriában is végeztem tevékenységemet, mielőtt megszüntették volna munkaviszonyomat. Úgy tudom, hogy az álláskeresési ellátást a lakóhelyem szerinti államban, azaz Magyarországon vehetném igénybe, azonban az ír cég nem állította ki az ehhez szükséges igazolásokat. Mi a teendő ilyenkor?
Részlet a válaszából: […] ...amunkanélküli-ellátásában, amely tagállam jogszabályainak hatálya alá legutóbbtartozott. Kiküldetés esetén (feltéve hogy az ilyen munkavégzés várható időtartamanem haladja meg a huszonnégy hónapot, és a szóban forgó személy kiküldetése nemegy másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.