Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...munkavállalótól már nem is követelhető meg jogszerűen a munkavégzés (ekkor ugyanis a munkaviszony megszűnését követően, gyakorlatilag munkaszerződés hiányában végezne munkát). Ha azonban a felmondási idő csak vasárnap jár le (azaz a harmincadik napja ez a nap), akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Korábbi foglalkoztatási jogviszonyok igazolása

Kérdés:

Ha felveszünk egy munkavállalót, és a közalkalmazotti besoroláshoz szükségünk van arra, hogy tudjuk az előző jogviszonyait, milyen dokumentumok fogadhatók el ezeknek az igazolására? Ha nem tudja igazolni a jogviszonyait, akkor mi a teendő ebben az esetben? Mi alapján tudom figyelembe venni a jogviszonyait?

Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony jellegű jogviszonyokat munkaszerződéssel, illetve kinevezéssel kell létesíteni, megszüntetésükről szintén írásbeli okiratnak kell szólnia (pl. munkáltatói vagy munkavállalói felmondás, lemondás, felmentés, közös megegyezés, fegyelmi határozat stb.)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Munkaidő-beosztás mint munkáltatói jog

Kérdés: Egy gyárban – egyoldalú szerződésmódosítással – napi 8 órás, 4 műszakos munkarendet vezetnek be (folyamatos munkarend, munkaidőkeretben, havi elszámolással). Minden alapórára 20 százalékos pótlékot fizetnének. A szerződésmódosítást a munkavállaló nem akarja elfogadni. Mit tehet ebben az esetben a munkáltató, és mit a munkavállaló? Kényszeríthető-e felmondásra a munkavállaló? Amíg nem tisztázódik a helyzet, hogyan járjon be dolgozni?
Részlet a válaszából: […] ...osztja be a munkaidőt [Mt. 96. § (1) bek., 97. § (1) bek.]. E jogának gyakorlása során a munkaviszonyra vonatkozó szabályokon túl a munkaszerződés korlátozhatná, bár abban a gyakorlat szerint tipikusan nem rendezik a felek a munkaidő-beosztással kapcsolatos kérdéseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Fiatal munkavállaló foglalkoztatása szakképzésben

Kérdés: Ha az Szt. alapján fiatal munkavállalót foglalkoztatunk, aki sokszor hiányzik, jogosultak vagyunk erről tájékoztatni a törvényes képviselőt?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. kétféle munkajogi szabályozást tartalmaz: a szakképzésben alkalmazottakra (oktatókra) vonatkozik a törvény VII. fejezete, a tanulói munkaszerződésre a XII. fejezet 19. alfejezete. Fiatal munkavállalónak az Mt. 294. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a 18...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Azonnali hatályú felmondás – ha a második postázás sikeres

Kérdés: Egy munkavállaló verekedés miatt azonnali hatályú felmondása elkészítését kérték a felettesei a munkaügyi csoporttól. Aláíró hiányában azonban még aznap – pénteken – nem sikerült átadni a jognyilatkozatot a munkavállaló részére. Következő héten hétfőn az érintett munkavállaló – még korábban engedélyezett szabadság miatt – nem jelent meg a munkahelyén, illetve a belépőkártyáját is letiltották, így a szabadság lejártát követően sem léphetett be a telephelyre. Az azonnali hatályú felmondást tértivevénnyel postázták a rendszerben szereplő lakcímre, melyről azonban később kiderült, hogy már nem aktuális. Telefonos egyeztetést követően az érvényes lakcímre is kiküldték a felmondást, amelyet így a munkavállaló kézhez kapott. A szabadság lejárta és a felmondás átvétele közti időtartamra köteles-e a munkáltató díjazást (állásidőt, távolléti díjat) fizetni a munkavállalónak, vagy tekintettel az azonnali hatályú felmondás okára, díjazás nélküli munkavégzés alóli mentesítést is megállapíthat?
Részlet a válaszából: […] ...azonnali hatályú felmondást alapoz meg, nem mentesíti a munkáltatót a foglalkoztatási kötelezettsége alól, amennyiben a munkavállaló a munkaszerződés teljesítésére képes és arra kész állapotban van. Ekkor is terheli a munkáltatót a foglalkoztatási kötelezettség,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Boltvezetők munkaideje és felelőssége

Kérdés: Országos bolthálózattal működő multicég szakszervezeti tisztségviselője vetette fel a boltvezetőket érintő alábbi problémát. Az érintett kereskedelmi vállalatnál a boltvezetők munkaköre számos tevékenységre terjed ki, például a megérkezett termékek leszedése, polcok feltöltése, az üzlet nyitása, a napi munkafolyamatok megszervezése, a kassza indítása, kezelése, a vásárlói panaszok kezelése, rendelés leadása, belső oktatás megszervezése. Továbbá az üzletvezető besegít a dolgozóknak, hogy ne keletkezzen túlóra, ennek következtében a boltvezető reggeltől estig bent van az üzletben. Ezen túlmenően a bolti dolgozók esetleges mulasztásait is a boltvezetők terhére róják. Például a személyzeti vásárlás elmulasztott bizonylatolása, vagy a jelenléti ív pontatlan vezetése esetén, akkor is, ha van más munkatárs, aki aznap a műszakvezető. Felelősségre vonás is történik, és ismétlődés esetén elbocsátás a következmény, természetesen a kimutatható rendkívüli munkavégzés ellentételezése nélkül. Szabályos-e ez a gyakorlat?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. értelmében vezető állású munkavállalónak minősül. Ez leginkább "minősített vezetőként" képzelhető el, azaz akkor, ha a munkaszerződés szerint kifejezetten vezetőként foglalkoztatják a munkavállalót, a munkakör a munkáltató működése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Áttérés két műszakos munkarendre

Kérdés: Társaságunk festőüzemében új munkarendet szeretnénk bevezetni július 1-jétől, amely alapján kollégáink két műszakban járnának dolgozni. Egyik munkatársunk jelezte, hogy ő családi elfoglaltságai miatt (két kisgyermeke van) nem kíván a délutáni műszakban dolgozni. Arra is hivatkozik, hogy a munkaszerződése alapján erre nem kötelezhetjük. A munkaszerződése azonban a munkaidőről csak annyit tartalmaz, hogy a kolléga heti 40 órában dolgozik nálunk. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Fel kell mondanunk a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...96. § (1) bek.]. Ezért nem szükséges a munkavállaló beleegyezése ahhoz, hogy a munkáltató két műszakos működésre térjen át. A munkaszerződésnek nem kötelező eleme a munkaidő-beosztásban való megállapodás, a kérdés alapján a felek közötti munkaszerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Részmunkaidő kötelező kikötése és az utóhatások

Kérdés: Az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése a munkaszerződés kötelező módosításának esetét nevesíti. Eszerint, ha az ott leírt feltételek fennállnak, a munkáltató hozzájárulása nélkül is, a munkaszerződés 4 órás részmunkaidőre módosul. Amennyiben a munkáltató a munkaszerződés szerinti munkakörben részmunkaidőben nem tudja a munkavállalót foglalkoztatni, mivel a munkavállaló vezetőként egyedül tölti be az adott munkakört, amelynek feladatait (mennyisége, sajátossága miatt) nem lehetséges részmunkaidőben ellátni, a munkát pedig másként nem tudja megszervezni, hiszen más munkavállaló ugyanezt a munkakör nem tölti be, tehát a feladatokat nem lehet szétosztani, felmondással [az Mt. 66. § (6) bekezdésének megtartásával] megszüntethető-e a munkavállaló munkaviszonya? Ha igen, akkor a végkielégítés alapjául szolgáló távolléti díjnál a részmunkaidőre megállapított alapbérrel kell számolni?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatára a gyermek négy­éves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunka­időre módosítani. Az Mt. e rendelkezése nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Felmentési időre járó távolléti díj – a kifizetés esedékessége

Kérdés: Egyik munkatársunknak szeptember elején felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, a felmondási ideje november 26-án jár le. Amunkavégzési kötelezettsége alól október 20-tól mentesítettük, ez volt az utolsó munkanapja. A felmentési időre járó bérét még ezen a napon egy összegben kifizettük. A munkavállaló ezt vitatja, és állítása szerint a november hónapra járó távolléti díja csak december 10-én lett volna esedékes, és a novemberre eső távolléti díjat a novemberi munkanapok száma alapján kellett volna meghatározni (osztószám). Helyesen jártunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...alapján mennyi a teljesítendő munkaidő (azaz hány hétköznap van az adott hónapban, és ez hány munkaórát jelent a munkavállaló munkaszerződése szerinti napi munkaidő alapján), és ezzel az osztószámmal kiszámítani a teljes felmentési időre eső távolléti díjat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Recepció – a 24/72 órás munkarend elszámolása

Kérdés: Recepciós munkatársaink 24/72 órás munkarendben dolgoznak, azaz egy teljes napi munkavégzést három nap pihenés követ. Nem világos számunkra ennek a munkarendnek a bérelszámolása. Milyen alapórával kell számolni, és mikortól kell túlórát fizetni? Beoszthatóak-e vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzésre? Mikor van szüneten ez a munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...teljes munkaidő alkalmazására. Ebben ugyanis a feleknek meg kell állapodniuk [Mt. 92. § (2) bek. b) pont]. Ezért tehát a munkavállalók munkaszerződésének (vagy a felek közötti más iratba foglalt megállapodásnak) kell tartalmaznia, hogy a napi munkaidő mértéke (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.
1
2
3
6