Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...munkavállalótól már nem is követelhető meg jogszerűen a munkavégzés (ekkor ugyanis a munkaviszony megszűnését követően, gyakorlatilag munkaszerződés hiányában végezne munkát). Ha azonban a felmondási idő csak vasárnap jár le (azaz a harmincadik napja ez a nap), akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Egészségügyi szolgáltató mint duális képzőhely

Kérdés: Egyházi fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató intézményünk az Szkt. 82. §-ának (2) bekezdése, valamint a 12/2020. Korm. rendelet 245. §-ának (1) bekezdése alapján a duális képzőhely nyilvántartásába vételéhez nyújtott be kérelmet az illetékes kamarához annak érdekében, hogy gyakorlati képzőhelyként az egészségügyi szakképzésben részt vevő, ágazati vizsgát tett tanulókat, a felnőttképzésben részt vevőt a képzési program szerinti gyakorlati órák teljesítéséhez fogadni tudja. Intézményünk költségvetésében a szakképzési munkaszerződések fedezete nem áll rendelkezésre (munkabér, egyéb juttatások). Kizárólag szakképzési munkaszerződéssel van lehetőség arra, hogy intézményünkben mint gyakorlati képzőhelyen, a képzési program szerinti gyakorlatokat teljesíthesse a tanuló/felnőttképzésben részt vevő? Van-e más lehetőség a szakképzési munkaszerződésen kívül arra, hogy az ágazati vizsgát tett tanuló/felnőttképzésben részt vevő a szakmai gyakorlatát intézményünknél teljesíthesse? Ebben az esetben alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak az egyházi fenntartású egészségügyi szolgáltató intézmény? Mint egyházi fenntartású egészségügyi intézmény, mentesül-e intézményünk a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól? Jogosult-e intézményünk az Szkt. 107. §-ának (4) bekezdése alapján adó-visszaigénylés keretében a szakképzési munkaszerződésből eredő költségeit érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...oktatása) a tanítási évben teljesítendő oktatásból és a tanítási éven kívüli egybefüggő gyakorlatból vagyb) a szakképzési munkaszerződés hatálya alatt teljesítendő oktatásból és gyakorlatból áll.Az Szkt. 76. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Rendkívüli munkaidő és állásidő – értelmezése munkaidőkeretben

Kérdés: Az Mt. tartalmaz-e olyan tételes szabályt, amely jogalapot ad a munkáltatónak arra, hogy a foglalkoztatási kötelezettségéből eredő beosztás szerinti (rendes) munkaidőben teljesítendő havi óraszám mértékét csökkenthesse annak érdekében, hogy egy munkaidő-beosztástól eltérő (rendkívüli) munkaidőben végzett munka megvalósulása esetén a munkáltató mentesülni tudjon a rendkívüli munka idejére járó időarányos alapbér megfizetésétől? A munkáltató csak a munkaszerződés szerinti havi alapbért és a rendkívüli munka bérpótlékrészét szeretné megfizetni. Ha erre nincs törvényes lehetőség, de a munkáltató mégis csökkentette a beosztás szerinti órák számát (kevesebb rendes munkaidőt osztott be a havi keret mértékénél), akkor ebben az esetben a munkáltató rosszabbul jár-e, mert a rendes munkaórákra járó időarányos alapbéren felül köteles lesz megfizetni a munkavállaló részére egyrészt a beosztani elmulasztott órákért az állásidőre járó időarányos alapbért, másrészt a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért az időarányos alapbért és a bérpótlékot? Jól gondolom, hogy a munkavállaló munkaszerződésében szereplő alapbér összege kizárólag csak a rendes munkaidőben végzett munka ellenértéke lehet (EBH2002. 788), tehát "a felek megállapodásával" rendkívüli munka esetén sem az arra járó időarányos alapbért, sem a bérpótlékot nem lehet az alapbér részének tekinteni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződés alapján a munkavállalót rendelkezésre állási és munkavégzési, míg a munkáltatót foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettség terheli. A rendelkezésre állási, valamint foglalkoztatási kötelezettség időbeli mértékét a munkaszerződés alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Rendkívüli munkaidő átalánydíja

Kérdés: Munkavállalóinkkal olyan munkaszerződést kötöttünk, amely szerint az Mt. 143. §-a szerinti bérpótlékok helyett átalány illeti meg őket. Kérdésem, hogy az átalány ebben az esetben a rendkívüli munkavégzés teljes ellenértékét magában foglalja, vagy az arra járó alapbért mindig külön ki kell számolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...– ami bérpótlék vagy fizetett szabadidő – a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg [Mt. 143. § (1) bek.].A felek a munkaszerződésben– bérpótlék helyett,– készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Munkakörbe nem tartozó feladatok ellenértéke

Kérdés: 2009-ben a kollégámnak megszűnt a munkaviszonya. Ezután az ő munkáját is, akaratomon kívül, nekem kellett elvégezni. Több hónapon keresztül egy fillért sem kaptam érte, de felelősségre vonást a munkáért igen. Hónapok elteltével kreáltak egy megbízást, amit a mai napig nem vontak vissza. A munkát már nem én végzem, aki pedig most a felelőse, többszörös bért kapott, illetve kap. Kérdésem: a ki nem fizetett munkám bérét kérhetem-e?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 83/A. § (1) bekezdése szerint nem minősülmunkaszerződés-módosításnak, ha a munkavállaló – a munkáltató működésévelösszefüggő okból, ideiglenesen – a munkáltató utasítása alapján, eredetimunkaköre helyett vagy eredeti munkaköre mellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Munkaidő – a késéssel érintett ledolgoztatása

Kérdés: Egyik telephelyünkön a helyi vezető a munkavállalói késéseket olyan módon kezeli, hogy a késő munkavállaló esetében a késedelmet ledolgoztatja, mégpedig olyan módon, hogy a késéssel érintett minden fél óra után a beosztás szerinti munkaidőt követően fél-fél órát kell ledolgozni; azaz ha a munkavállaló 5 percet késik, akkor 30 percet, ha 35 percet, akkor 1 órát. Az így ledolgozott pluszidőre bért nem kapnak a munkavállalók. Mivel nem vagyunk meggyőződve ennek a megoldásnak a jogszerűségéről, ezért kérjük állásfoglalásukat, hogy milyen módon maradhat fenn ez a rendszer?
Részlet a válaszából: […] ...103. § (1)bek. a) pont]. A munkaidő kezdetét és végét tehát a munkáltató jogosult – amunkaviszonyra vonatkozó szabályok, illetve a munkaszerződés keretei között -meghatározni. A munkavállaló az így meghatározott munkaidőben kötelesrendelkezésre állni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Versenytilalmi megállapodás – megfelelő ellenérték

Kérdés: Cégünkhöz gazdasági igazgatói munkakörbe szeretnénk felvenni egy új munkavállalót. Korábbi rossz tapasztalatokból kiindulva azonban versenytilalmi megállapodást is szeretnénk kötni a munkaszerződésbe foglaltan. Számunkra az lenne a legkedvezőbb, ha a munkabérébe beépítenénk a díját annak, hogy a munkaviszony megszüntetése esetén más konkurens cégnél egy évig ne helyezkedjen el. Belefoglalhatjuk-e ezt a munkaszerződésbe akként, hogy "a versenytilalmi megállapodás ellenértéke a munkabérbe került beépítésre"?
Részlet a válaszából: […] ...megállapodás a munkavállalótlegfeljebb három évig terhelheti. Annak nincsen akadálya, hogy már amunkaviszony létesítésekor, a munkaszerződésbe belefoglaljanak egyévesidőtartamú versenytilalmi megállapodást, melyben megtiltják, hogy leendőmunkavállalójuk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Kölcsönzött munkavállalók külföldi kiküldetése

Kérdés: Társaságunk meglehetősen sok kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat. A németországi munkaerőpiac megnyitását követően felmerült, hogy az anyacég tudna munkát biztosítani a magyar leányvállalat munkavállalóinak, mivel ott felfutott a megrendelés, míg nálunk épp kevesebb munka van. Ezért szeretnénk a munkavállalókat külföldre kiküldeni hosszabb időre. Hogyan lehet ezt megtenni, és milyen szabályokra kell figyelni?
Részlet a válaszából: […] ...(5) bek.].Kiküldetés esetén – a felek eltérő megállapodása, illetve a törvény eltérőrendelkezése hiányában – a munkavállalót a munkaszerződés szerinti munkabérilleti meg, és adott esetben alkalmazni kell az átirányításra (helyettesítésre)vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

"Próbamunka" – jogszerű az eljárás?

Kérdés: Telefonos ügyfélszolgálatunkra új kollégákat kerestünk, és úgy döntöttünk, hogy a jelentkezők képességéről egy próbanap keretében győződünk meg. A meghallgatást követően behívtuk az alkalmas jelölteket, hogy a profilunkba tartozó termékeket egy próbamunkanapon kínálják az üzleti partnereink részére. A későbbi feladatuk is ehhez hasonló lett volna. A próbanap után munkaszerződést kötöttünk a két legrátermettebb munkavállalóval, azonban két másik elutasított jelölt perrel fenyegetett meg minket, és követelik az "elvégzett munka ellenértékét". Arra alapítják a követelésüket, hogy az általuk ajánlott termék egy részét a hívásokat követően megvásárolták a partnerek. Az eljárásunk alapján támasztható-e velünk szemben bármilyen igény? A munkaviszony keretében foglalkoztatott ügyfélszolgálatos alkalmazottainknak egyáltalán nem jár jutalék az értékesítések után...
Részlet a válaszából: […] ...Mt. a munkavállalók készségének, tehetségének ésrátermettségének megállapítása céljából a 81. § (1) bekezdése értelmében amunkaszerződés keretén belül a próbaidő intézményét alakította ki. Ez teszilehetővé, hogy bármelyik fél azonnali hatállyal,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Közhasznú munkavégzés támogatása

Kérdés: Hajléktalanokat és rászoruló idős embereket segítő alapítványként a téli hónapokban fokozott a munkánk. Erre az időszakra alkalmaznánk segítő munkatársakat, elsősorban szociális munkásokat. Van-e lehetőség állami támogatás igénylésére a foglalkoztatásukhoz, ha igen, milyen időtartamra, és milyen feltételekkel?
Részlet a válaszából: […] ...szerint egy munkavállalófoglalkoztatásához legfeljebb egy évre állapítható meg. A munkaadónak be kellmutatnia az álláskeresővel kötött munkaszerződést a munkaügyi központnak – amunkaadó és munkaügyi központ között a támogatás nyújtására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.
1
2