12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Védett tisztségviselők – létszámszámítás több szakszervezet esetén
Kérdés: Társaságunknál egy szakszervezet 5+1 fő "védett" tisztségviselővel rendelkezik. Abban az esetben, ha a már működő szakszervezet mellett egy új szakszervezeti alapszervezet is létrejön – amely az előzőtől független szakszervezethez tartozik –, ugyanúgy jár-e a legfeljebb 5 fő védettségi "keret" a második szakszervezetnek is, vagy csak a munkáltatónál jelölhető 1 fő? Álláspontunk szerint csak ez utóbbi, mivel a létszámtól függő keret önálló telephelyenként összesen értendő, így az új szakszervezet – a keret "kimerülése" okán – már csak a munkáltatói 1 fő védett tisztségviselő jelölésére lesz jogosult. A kérdésben foglalt telephely önálló, a létszám a négyezer főt meghaladja, mindkét szakszervezet a munkáltatónál képviselettel rendelkezik.
2. cikk / 12 Munkáltató dolgainak elvitele bértartozás fejében
Kérdés: Az egyik munkavállalónk bejelentette, hogy megszünteti a munkaviszonyát, és mivel szerinte a munkáltató tartozik neki a túlórák kifizetésével, ezért elvitte magával a kéziszerszámokat és a munkavédelmi felszereléseket is, "váltságba", ahogy mondta. Mit tehetünk ezen munkavállaló esetében? Levonhatjuk a béréből az eszközök értékét mint kárt?
3. cikk / 12 Munkaidőkeret bevezetése
Kérdés: Bármelyik munkáltató vezethet be bármelyik munkavállalójára munkaidőkeretet? Van-e valami különös feltétele a bevezetésének a munkáltató tevékenységi körével kapcsolatban? Egy részleg van a cégünknél, ahol megszakítás nélküli munkarendben dolgoznak (24-48 váltásban), mindenki más heti 40 órás.
4. cikk / 12 Munkavégzési kötelezettség alól mentesített szakszervezeti tisztviselő munkaviszonya
Kérdés: Társaságunknál nemrégen alakult szakszervezet, és az elnöke (aki maga is munkavállalónk) azzal fordult az ügyvezetéshez, hogy a tagok utáni munkaidő-kedvezményt egyedül fogja igénybe venni. Ennek viszont az az eredménye, hogy a munkavállaló teljes mértékben mentesül a munkavégzés alól, és többet nem fog dolgozni (legalábbis ilyen taglétszám mellett). Ez lehetséges?
5. cikk / 12 Megszakítás nélküli munkarend fogalma és bevezetése
Kérdés: A megszakítás nélküli munkarendet bevezethetik-e egyoldalúan, szerződésmódosítás nélkül? Mi ez a munkarend, milyen feltételek mellett vezetheti be a munkaadó?
6. cikk / 12 Áttérés három műszakos munkarendre
Kérdés: 2016. január 1-jétől három műszakos munkarend bevezetését tervezzük, jelenleg egy műszakban működünk, de igen sok túlórával. Kell-e ehhez a változtatáshoz a munkaszerződések módosítása? Ez így már megszakítás nélküli munkarendnek minősül? Amennyiben a munkavállaló nem szeretné vállalni az új munkarendet, felmondhat-e erre hivatkozással, akár azonnali hatállyal? Illetve ebben az esetben felmondhat-e a munkáltató? Jár-e ilyenkor végkielégítés?
7. cikk / 12 Szombati munkanap elrendelése áramszünet miatt
Kérdés: Általános munkarendben dolgozunk. Az áramszolgáltatónk tájékoztatott, hogy augusztus hónapban karbantartási okokból egy napra szüneteltetni fogja a szolgáltatást, és lekapcsolja az egész épületet a rendszerről. Szeretnénk, hogyha ezen a napon a munkavállalók pihenőnapot kapnának, és helyette szombaton dolgozhatnának. Milyen lehetőségünk van erre vonatkozóan?
8. cikk / 12 Szakszervezet – adatkikérés a munkavállalókról
Kérdés: A nálunk működő szakszervezet – 18 munkavállaló felhatalmazásával – levelet intézett hozzánk, hogy adjuk ki nekik a munkaviszonyukkal kapcsolatos valamennyi adatot (munkaszerződést, munkaidő-beosztásokat, jelenléti íveket, bérfizetési papírokat). Feltételezhető, hogy az adatok alapján a tényleges munkabér-kifizetések megfelelőségét kívánják ellenőrizni. Ezt nem szeretnénk megtenni, arra hivatkoznánk, hogy semmi célhoz kötöttséget nem jelöltek meg, továbbá hogy ezek az adatok – legalábbis részben – a rendelkezésükre állnak. Kötelesek vagyunk-e az adatok kiadására?
9. cikk / 12 Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás tartama kollektív szerződés esetén
Kérdés: Az Mt. 53. és 57. §-a értelmében kollektív szerződés alapján az Mt. 53. §-ának (2) bekezdésében rögzített időtartamnál (negyvennégy beosztás szerinti munkanap vagy háromszázötvenkét óra) hosszabb ideig foglalkoztatható a munkavállaló a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen, munkakörben vagy munkáltatónál. A jogszerű munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás felső határát azonban nem rögzíti a törvény. Az eddigi bírói gyakorlat szerint (BH2006.300) a kollektív szerződésnek az átirányítás éves maximális időtartamát időkorlát nélküliként szabályozó rendelkezése semmis. Mi tehát jelenleg az a felső határ, amely még megfelel a jogintézmény rendeltetésének, valamint az Mt. 6. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak? Álláspontunk szerint ugyanis egy féléves időtartamot, azaz hozzávetőlegesen 1464 órát meghaladó mértékű időtartam már olyan mértékű, amely felvethet aggályokat.
10. cikk / 12 Osztott napi munkaidő
Kérdés: Az osztott munkaidőt a kollektív szerződésben lehet-e szabályozni, vagy csak a munkavállalóval kötött megállapodással? Melyek az osztott munkaidő szabályai az új Mt. szerint?