Magyarázat: rugalmas munkarend és egyenlőtlen munkaidő-beosztás

Kérdés:

Társaságunk kollektív szerződésében rugalmas munkarend szerepel, így az tartalmazza a törzsidőt és a peremidőt. A kollektív szerződés azt is tartalmazza, hogy a rendes munkaidőt hétfőtől péntekig lehet beosztani azzal, hogy hétfőtől csütörtökig 8,5 órát kell mindennap dolgozni, míg pénteken csak 6 órát, így tehát egy héten összesen 40 óra a teljesítendő munkaidő.
1. Helyes-e az a megállapítás, ahhoz, hogy – jogszerűen – egyenlőtlen beosztást tegyünk lehetővé, a kollektív szerződésben feltüntetett rugalmas munkarend önmagában nem elegendő, hanem szükséges még munkaidőkeret elrendelése is? (A munkaidőkeret alkalmazására csak azért kerülne sor, hogy az egyenlőtlen beosztást jogszerűen lehetővé tegyük.)
2. Ha a kollektív szerződésben foglalt rugalmas-egyenlőtlen munkarendet akarjuk alkalmazni, hogyan lehet összekombinálni a rugalmas beosztást és a munkaidőkeretet? Elegendő az, ha például négyheti munkaidőkeretet rendelünk el, és a beosztási szabályok kapcsán csak utalunk a kollektív szerződésben foglalt törzsidőkre és peremidőkre?
3. Elvonatkoztatva a fenti tényállástól, be lehet-e vonni a munkavállalókat a munkaidő-beosztásba oly módon, hogy azt mondjuk, egy hétre levetítve úgy kötelesek beosztani a peremidejüket, hogy azok a törzsidőkkel együtt hetente adják ki a 40 órát?
4. Van-e bármi akadálya annak, hogy a rugalmas-egyenlőtlen munkarend mellett azt is előírjuk, hogy az általános munkarendet (hétfő–péntek) is alkalmazzuk? (Erre elsősorban azért lehetne szükség, hogy ha hetente 40 órát írunk elő, és például egy munkaszüneti nap pont hétköznapra esne, akkor azon a napon ne kelljen dolgozni, és e héten az adott napnak megfelelő munkaidővel kevesebbet kelljen dolgozni.)

Részlet a válaszából: […] ...általános munkarend és az egyenlőtlen munka­idő-beosztás egymást kizáró fogalmak [Mt. 97. § (2)–(3) bek.]. A hétköznapra eső munkaszüneti nap problémáját a törvény megoldja azzal a számítási szabállyal, miszerint a munkaidőkeretben teljesítendő munka­időt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Teljesítendő munkaidő meghatározása megállapodás alapján

Kérdés: Az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése ír a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mértékéről. A régi Mt. ilyen rendelkezést nem tartalmazott. Afelek a megállapodásukban vagy kollektív szerződésben rendelkezhetnek-e havi 172, 173 vagy akár 174 óra munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőről?
Részlet a válaszából: […] ...a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni [Mt. 93. § (1)-(2) bek.]. Figyelembe kell tehát venni, hogy a munkaidőkeret tartama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Munkaidőkeret kihasználatlan órái – a bérlevonás tilalma

Kérdés: A munkáltató munkaidőkeretben több műszakos munkarendben foglalkoztatja a munkavállalókat, egyenlőtlen munkaidő-beosztást alkalmazva. A munkavállalók havibéres díjazásban részesülnek, nem magasan kvalifikált, alacsony beosztású munkakörben dolgoznak. A munkáltató a hat hónapos munkaidőkeretben a heti két pihenőnapon túl kiegyenlítő (szabad)napokat is beoszt. Figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt a munkaidőkeret végén kiderült, hogy több munkavállaló kevesebb óraszámot dolgozott, mint a keret általános munkarend szerinti törvényi órái összesen voltak. Az így "kiesett" munkaórákra jutó összeget – az előlegnyújtásból eredő követelés alapján – az utolsó havi munkabérből levonták, több mint nyolcvanezer forintot. Amennyiben a rövidebb ledolgozott munkaidő nem a munkavállaló(k) oldalán felmerülő okból alakult (nem volt betegség vagy saját kérés alapján távol), csupán a munkaidő-beosztása volt hiányos, hibás, megállapítható-e, hogy a munkáltató méltányos mérlegelés hiányában, aránytalan sérelmet okozott? Csak munkaügyi perben vagy egyéb módon is visszakövetelhető-e a levont munkabér? Felmerülhet-e, hogy a munkáltató gyakorlata, több munkavállalót is érintve, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik?
Részlet a válaszából: […] ...a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni [Mt. 93. § (1)-(2) bek.]. A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mértékét tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Megszakítás nélküli munkarend fogalma és bevezetése

Kérdés: A megszakítás nélküli munkarendet bevezethetik-e egyoldalúan, szerződésmódosítás nélkül? Mi ez a munkarend, milyen feltételek mellett vezetheti be a munkaadó?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató hosszabb, hathavi munkaidőkeretet is alkalmazhat [Mt. 94. § (2) bek.], illetve beoszthat rendes munkaidőt vasárnapra és munkaszüneti napra is (Mt. 101-102. §).Ráadásul a megszakítás nélküli tevékenységet az Mt. nem sorolja fel a vasárnapi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Munkaszüneti napra járó díjazás mértéke készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: A készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott, megszakítás nélküli munkarendű portások munkaszüneti napi bérének és pótlékainak számfejtése hogyan helyes 2017. október 23-ára, ha az adott munkavállaló a munkaszerződése szerint 6 órás, de azon a napon 18 órát dolgozott? A kollektív szerződés szerint munkaidőkeretet alkalmaznak, a portásoké éves. Jár neki a ledolgozott órára járó bér és a távolléti díj 6 órára, illetve a 100% rendkívüli munkavégzésért járó pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkaszüneti napon teljesített 18 óra munkavégzésére természetesen jár az alapbére. Munkaszüneti napra rendes munkaidő megszakítás nélküli tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló részére is beosztható [Mt. 102. § (2) bek.]. Ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Munkaszüneti nap elszámolása

Kérdés: Folyamatos munkarendben dolgozom, az ünnepnapot 200%-ban kifizették, de pihenőnapot nem kapunk érte, vagyis az ünnepnapot ledolgozzuk. Ez helyes vagy nem?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót a munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén 100% bérpótlék illeti meg [Mt. 140. § (2) bek.]. Ez a pótlék szabadidővel nem váltható meg. Ha a munkavállaló a munkaszüneti napon rendkívüli munkaidőben dolgozik, akkor további 100%...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Munkanap-áthelyezések

Kérdés: Cégünknél vitássá vált a munkaszüneti napok körüli munkarend értelmezése. A vonatkozó rendelet szerint december 12. (szombat) munkanap volt, míg december 24. (csütörtök) pihenőnap. A munkáltató azonban december 12-én pihenőnapot rendelt el, és december 24-ét december 20-án, szombaton dolgoztatta le. E napra a munkavállalók semmilyen bérpótlékot nem kaptak, csak alapbért. Szabályos-e ez a beosztás? A cégünk kollektív szerződése úgy rendelkezik, hogy a hétvégi munkavégzés minden esetben rendkívüli munkavégzésnek minősül. Alkalmazandó-e ez a pont a jelen esetre, amikor a munkaszüneti napok miatt kerül sor munkanap-áthelyezésre?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszüneti napok körüli munkarendet minden évben egy rendelet, 2015-ben a 28/2014. NGM rendelet szabályozza. A 28/2014. NGM rendelet szerinti munkarend minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra terjed ki. Az általánostól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Áttérés három műszakos munkarendre

Kérdés: 2016. január 1-jétől három műszakos munkarend bevezetését tervezzük, jelenleg egy műszakban működünk, de igen sok túlórával. Kell-e ehhez a változtatáshoz a munkaszerződések módosítása? Ez így már megszakítás nélküli munkarendnek minősül? Amennyiben a munkavállaló nem szeretné vállalni az új munkarendet, felmondhat-e erre hivatkozással, akár azonnali hatállyal? Illetve ebben az esetben felmondhat-e a munkáltató? Jár-e ilyenkor végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...az ott előírt időszakban szünetel [Mt. 90. § a) pont]. Azaz, amennyiben a munkáltató az alkalmazott technológia miatt mindennap – munkaszüneti napokon is – legalább naponta 18 órán keresztül folytatja a tevékenységét, akkor megszakítás nélküli a tevékenysége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Szabadságkiadás – az egybefüggő minimális időtartam

Kérdés: Az Mt. szerint a munkavállalónak, eltérő megállapodás hiányában, naptári évenként 14 egybefüggő napra mentesülnie kell a munkavégzés alól. Ez a szabály érvényes az év közben kezdődött munkaviszonyokra is? Ha 2014. december 20-tól január 4-ig nem dolgozott a munkavállaló, akkor ez megfelel a 14 egybefüggő napnak?
Részlet a válaszából: […] ...munkanapokra kell időzíteni. A 14 napos mentesülésbe ugyanis a szabadságként kiadott napon túl a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap is beleszámít [Mt. 122. § (3) bek.]. Például, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Munkakörbe nem tartozó feladatok ellátásának díjazása

Kérdés: A munkahelyemen 12 órás váltott munkarendben dolgozom. Továbbá havi 3-4 alkalommal helyettesítenem kell, ekkor este 7-től akár reggel 8-ig vagy délig is dolgozom. Kértem helyettesítési díjat, mire a munkáltató azt válaszolta, hogy ha több a fizetésük azoknak, akiket helyettesítek, mint nekem, akkor talán kaphatok valamennyivel többet, de ha nem, akkor nem. (Munkakörükben külön pótlék is jár az általam helyettesített kollégáimnak.) Van-e jogom helyettesítési díjra?
Részlet a válaszából: […] ...lesz. Az Mt. szerinti bérpótlékok ugyanis általában a munkavégzés időpontjához, időtartamához kapcsolódnak, idetartozik a vasárnapi, munkaszüneti napi, éjszakai, több műszakos beosztásban, illetve rendkívüli munkaidőben való munkavégzést honoráló bérpótlék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.
1
2
3