1. cikk / 20 Kérelem távmunkában történő foglalkoztatásra
Egyik kolléganőnk hivatalosan kérte, hogy a munkáltató a jövő hónap elsejétől módosítsa a munkaszerződését távmunkaszerződésre, mivel szeretne otthonról munkát végezni – hasonlóan, mint ahogy dolgozott a Covid alatt két évig, amikor a munkáltató küldte home office-ba. A kérelmében megjelölte, hogy van egy 6 éves gyermeke. Mi ilyenkor az eljárás, ha a vezetője kijelentette, hogy nem akarja távmunkában foglalkoztatni?
2. cikk / 20 Közösségi közlekedés hiánya – járda nélkül
Az egyik telephelyünktől a helyi közösségi közlekedés megállóhelyi távolsága 850 méter, azonban ennek a távolságnak több mint felén nincs közforgalmú járda kiépítve, az átmenő forgalmat lebonyolító úttesten lehet gyalog közlekedni, így a gyalogosforgalom biztonságosan nem bonyolítható le. A munkáltató érdeke az is, hogy a munkavállaló biztonságosan juthasson el munkavégzési helyére, amely – véleményünk szerint – ebben az esetben nem áll fenn. A nem biztonságos munkahelyre való eljutás miatt helyes-e az a gyakorlat, ha a 39/2010. Korm. rendelet 4. §-ának a) pontja alapján járunk el, hivatkozva arra, hogy a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés?
3. cikk / 20 Munkába járás költségtérítése folyamatosan változó munkavégzési hely esetén
Munkavállalóink egy része – pl. informatikus, irányítástechnikai mérnök, művezető, üzemvezető – munkavégzési helye változó, ami azzal jár, hogy nem fix helyen kezdhetik a napi munkájukat, hanem más településen lévő telephelyen. Ezen telephelyek egy része települések külterületén, közösségi közlekedéssel nem ellátott területen található. Helyesen járunk el akkor, ha ebben az esetben a 39/2010. Korm. rendelet 4. §-ának a) pontja alapján fizetünk költségtérítést munkavállalóinknak?
4. cikk / 20 Munkába járás költségtérítése autóval és busszal
Munkavállalónk a munkavégzés helyétől eltérő lakhellyel rendelkezik. Napi munkába járását személygépkocsival oldja meg, amely vonatkozásában 15 Ft/km összeget térítünk meg számára havonta. Anyagi megfontolásból a jövőben a munkavállaló úgy oldaná meg a munkába járást, hogy személygépkocsival elutazna egy olyan településig, ahonnét átszállás nélkül tudna helyi buszjárattal a munkavégzés helyére utazni, azonban lennének olyan napok, amikor végig személygépkocsival tenné meg az utat. Fizethetjük-e számára a 15 Ft/km térítést minden munkában töltött napra, illetve a leadott menetjegyek árának 86%-át együttesen?
5. cikk / 20 Munkába járás két munkahelyre
A munkaszerződés két munkavégzési helyet tartalmaz, mivel a munkavállaló munkaköréből adódóan két telephelyen dolgozik felváltva. Az egyik telephelyre a munkába járás nem oldható meg tömegközlekedési eszközzel, saját gépjárművel jár. Elszámolható-e adómentesen a 15 Ft/km költségtérítés, ha a másik telephelyre megoldott a busszal történő bejárás, itt ezt is választotta, és a bérlet árát megtéríti a munkáltató?
6. cikk / 20 Munkába járás költségeinek elszámolása
7. cikk / 20 Home office és a kötetlen munkarend összefüggései
1. A "munkavégzés önálló megszervezése" a munkavégzés helyére is kiterjed?
2. Ha van, akkor mi a kötetlen munkarendre vonatkozó szabály a munkavégzés helyére vonatkozóan?
3. Korlátozhatjuk-e (szabályzat alapján) egy kötetlen munkarendben dolgozó kolléga home office-ban töltött napjainak számát?