Munkanap-áthelyezés több műszakos munkarendben

Kérdés:

Cégünknél a termelésben dolgozókat három műszakos munkarendben foglalkoztatjuk (6–14 óra, 14–22 óra, 22–06 óra), hétfőtől péntekig. November 24-én pénteken a délelőttös műszak idején, 8-14 óra között a szolgáltató karbantartása miatt áramszünet lesz, így az érintett, ún. B szak dolgozóit akkor nem tudjuk foglalkoztatni. Emiatt a B szak részére november 4-én szombat délelőttre munkavégzést rendeltünk el, helyette pedig november 24-én pénteken kapnak pihenőnapot. Az A (éjszakás) és a C (délutános) szakok munkaidő-beosztására nem vonatkozik ez a módosítás, ők november 4-én szombaton a pihenőnapjukat töltik, november 24-én pénteken pedig munkát végeznek. A három műszakos munkarendre tekintettel a munkanap meghatározása a naptári naptól eltérő, reggel 6 órától másnap reggel 6 óráig tart. Ennek tükrében szabályosan járunk el a fent leírtak szerint, hogy csak a B szak részére helyezzük át a november 24-ei munkanapot november 4-e szombatra, a másik két szaknak pedig nem módosítjuk a beosztását?

Részlet a válaszából: […] ...ha az – a legtöbb esetben – megegyezik számos más munkavállalóéval is, akik azonos "műszakban" dolgoznak. Ezért nincs akadálya, hogy a munkanap-áthelyezés csak bizonyos munkavállalókat (az egyik műszakot) érintse, míg a többieket nem.(Kéziratzárás: 2023. 12....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Munkanap-áthelyezés – a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő meghatározása

Kérdés: A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni. A munkaszüneti napok körüli munkarendet minden évben egy rendelet határozza meg. A rendelet szerinti munkarend minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra terjed ki. A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő kiszámításakor az áthelyezett munkanapokat is figyelembe kell venni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő számításánál is. Ez már csak azért sem jelenthet gondot a legalább egy hónap tartamú munkaidőkeret esetén, mert a munkanap-áthelyezés mindig egy adott hónapon belül valósul meg, ezért az nem változtat az adott hónapra beosztható munkaidő mértékén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Ügyelet és szabadság áthelyezett munkanapon

Kérdés: Cégünk a munkanapok áthelyezése kapcsán az október 22-i és december 24-i pihenőnaphoz kötött szombati munkanapokon (október 13. és december 15.) kötelező szabadságot rendelt el. Azonban a pihenőnapokon (október 22. és december 24.) ügyeletet szeretne elrendelni. Ezekben az esetekben szabályos-e az ügyelet elrendelése? Ezek a napok szabadságnak vagy munkaszüneti napoknak minősülnek? A másik kérdésem az ünnepnapokon elrendelt ügyeletre irányulnak, ilyen esetben milyen lehetőségei vannak a munkáltatónak?
Részlet a válaszából: […] ...és december 24. (hétfő) pihenőnap, október 13. (szombat) és december 15. (szombat) viszont munkanap (9/2017. NGM rendelet 2. §). A munkanap-áthelyezés csak az általános munkarendet módosítja, azaz a munkanapok és a pihenőnapok beosztását változtatja meg, de nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Munkavégzés áthelyezett munkanapon

Kérdés: Ha áthelyezett munkanapon dolgozniuk kell a kollégáknak, hogyan köteles a cég azt elszámolni? Elég, ha annyit tesz, hogy nem írat ki szabadságot a másik napra? Például, március 16-át (péntek) március 10-én (szombaton) kellett ledolgozni. Ha 16-án dolgozott a kolléga, és 10-én nem, akkor elég, ha 10-ére nem ír ki szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalókra terjed ki. Ha a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozik, rá a munkanap-áthelyezések nem is vonatkoznak. Ilyen esetben a munkáltató jogszerűen adhatott olyan munkaidő-beosztást, ami alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Munkanap-áthelyezések

Kérdés: Cégünknél vitássá vált a munkaszüneti napok körüli munkarend értelmezése. A vonatkozó rendelet szerint december 12. (szombat) munkanap volt, míg december 24. (csütörtök) pihenőnap. A munkáltató azonban december 12-én pihenőnapot rendelt el, és december 24-ét december 20-án, szombaton dolgoztatta le. E napra a munkavállalók semmilyen bérpótlékot nem kaptak, csak alapbért. Szabályos-e ez a beosztás? A cégünk kollektív szerződése úgy rendelkezik, hogy a hétvégi munkavégzés minden esetben rendkívüli munkavégzésnek minősül. Alkalmazandó-e ez a pont a jelen esetre, amikor a munkaszüneti napok miatt kerül sor munkanap-áthelyezésre?
Részlet a válaszából: […] ...munkarendje eltérően is meghatározható (28/2014. NGM rendelet 1. és 3. §). Nem kötelező a 28/2014. NGM rendeletben foglaltak szerinti munkanap-áthelyezés követése akkor, ha a munkavállaló nem az általános munkarendben dolgozik. Ezért nincs akadálya, hogy a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Munkaszüneti napok miatt áthelyezett munkanapok ledolgozása

Kérdés: Munkavállalónk munkaviszonya 2012. 12. 17-én szűnt meg nyugdíjazás miatt. Kérdésünk, hogy dolgoznia kellett volna december 1-jén, illetve 15-én, mivel december 24-ét és 31-ét ezekre a napokra helyezték át?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 97. § (4) bek.].Amennyiben a munkáltató (és a munkavállaló) nem esik a fenti kivételek valamelyike alá, az NGM rendeletek szerinti munkanap-áthelyezések számára és az általa foglalkoztatott munkavállalók számára kötelezőek. Ebből következően a december 1-jei és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Téli szünet és a munkanap-átrendezés

Kérdés: 2012. december 1-je, valamint december 15-e munkanapnak minősülnek. A két ledolgozandó nap – december 24-e, továbbá 31-e – a hazai közoktatásban a téli szünet részét képezi. Kérem állásfoglalásukat, hogy a fent említett két nap a pedagógusok számára hogyan alakul!
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése alapján az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban foglalkoztatott munka­vállalók munkarendje a 39/2011. (X. 14.) NGM miniszteri rendeletben foglaltaktól eltérően is meghatározható. Ha a munkáltató nem állapított meg a rendeletben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.

Munkavégzési kötelezettség áthelyezett munkanapon

Kérdés: 2012. október 24-én kezdett cégünknél egy új munkavállaló. Azt szeretném tudni, hogy október 27-én, ami áthelyezett munkanap, neki is volt-e munkavégzési kötelezettsége, vagy mivel az új munkavállaló még nem állt munkaviszonyban október 22-én, amit tulajdonképpen áthelyeztek 27-ére, mentesül-e a munkavégzés alól?
Részlet a válaszából: […] A munkaszüneti napok körüli munkarendet minden évben miniszteri rendelet állapítja meg. E rendelet hatálya 2012-ben kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Munkanap-áthelyezés – új munkavállalóra is kiterjed-e a munkavégzési kötelezettség?

Kérdés: 2011. évi márciusi munkanap-áthelyezéssel kapcsolatosan a következő probléma merült fel társaságunknál. Kollégánk 2011. március 16-án lépett be hozzánk, és véleménye szerint, mivel 2011. március 14-én még nem volt cégünk munkavállalója, 2011. március 19-én szombaton neki nem kell ledolgoznia a 14-ei napot. Véleményünk szerint azonban a munkanap-áthelyezés nem érinti az új munkavállaló ledolgozandó munkanapjait, és március 19-én szombaton, ahogyan más, heti ötnapos (hétfőtől péntekig) egyenlő, 40 órás munkaidő beosztásban dolgozónak vagy dolgoznia kell, vagy szabadságot vehet ki, hiszen rendelet szabályozza a munkaszüneti napok körül a munkarendet, valamint hogy milyen ellátást kell számfejteni neki arra a napra.
Részlet a válaszából: […] A 7/2010. NGM rendelet hatálya az 1. § (1) bekezdéseértelmében kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra. Ezalól kivételt jelentenek a megszakítás nélkül üzemelő, és a rendeltetésükfolytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatók, illetve az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Munkanap-áthelyezés – a munkaszüneti napok körüli munkarendtől eltérően

Kérdés: A munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelet alapján augusztus 21-ét (pénteket) augusztus 29-én (szombaton) kellett ledolgozni. A szakszervezeti tisztségviselő augusztus 10-én (hétfőn) jelezte, hogy a munkavállalók inkább augusztus 15-én szeretnék ledolgozni az augusztus 21-ét, augusztus 29-e helyett. Kérdésünk: eltérhet-e a munkáltató a rendeletben meghatározott munkarendtől, vagy ezek a szabályok kötelezőek egy általános munkarendben üzemelő munkáltató számára? Cégünk – a szakszervezet kérésének megfelelően – augusztus 15-én rendelte be a munkavállalókat augusztus 29-e helyett. Kell-e rendkívüli munkavégzésért pótlékot fizetnünk részükre?
Részlet a válaszából: […] A 16/2008. SZMM rendelet 2. §-a határozza meg a 2009. évimunkaszüneti napok miatti munkarendváltozásokat. A 2. § b) pontja szerint a2009. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől valóeltéréssel járó – munkarend a következő: augusztus 29.,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.
1
2