Dajkák átsorolása – a végzettség megszerzése folytán

Kérdés: Kolléganőink dajka munkakörben 2015 óta dolgoznak óvodánkban. A gazdasági osztály belső ellenőre a besorolásuk ellenőrzése során hiányosságokat tárt fel, melynek során az egyik dajkát C/11-ből D/5-be, a másik dajkát D/6-ból D/2-be sorolták. A belső ellenőr álláspontja szerint azért volt szükség a besorolások módosítására, mert a "pedagógiai és családsegítő munkatárs" végzettség 2016. évi megszerzése után ez a végzettségük lett a besorolásnál figyelembe vehető legmagasabb iskolai végzettség. A fizetési fokozatok megállapítása során az első dajkánál figyelembe vették az 1992 előtti munkahelyeket, míg a másodiknál csak az óvodai jogviszonyát számították be. Az első dajka 1983-1991 között egy szövőgyárban, 1993-1996 között egy vegyeskereskedőnél dolgozott, majd munkanélküli volt, 2000-2001-ben egy pékségnél volt alkalmazásban, majd 2001-2015 között egy nagy bevásárlóláncnál. A második dajka 2002-ben egy dohányfeldolgozó kft. munkavállalója volt, ezt követően 2003-ig munkanélküli, majd 2003-2006 között egy építőipari vállalkozásnál, utána ugyanannál a bevásárlóláncnál dolgozott, mint a kolléganője. Igaza van-e a belső ellenőrünknek? Ha igen, ez azzal jár, hogy a fizetési fokozatuk csökkenése miatt a két dajka szabadsága is lecsökken?
Részlet a válaszából: […] ...meg az érintettek fizetési fokozata, valamint a Kjt. 57. §-ának (1) bekezdése alapján a fizetési fokozattal egyenlő számú munkanap pótszabadság, amely így valóban csökken a korábbi állapothoz képest.(Kéziratzárás: 2020. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Keresőképtelenség és kinevezésmódosítás

Kérdés: Mit tehet a munkáltató, ha a köztisztviselő több hónapja keresőképtelen? A keresőképtelenség felülvizsgálatának, ellenőrzésének van-e értelme? Köztisztviselőnk többhetes keresőképtelenség után szabadságot kér (hivatali e-mail formájában), majd ismét megbetegszik. A munkáltatói jogkör gyakorlója szeretné más munkakörben foglalkoztatni, ezért kinevezésmódosításról döntött, de az okmányokat nem tudtuk a köztisztviselő részére átadni, mert a hölgy nem jelenik meg a munkahelyén már közel 3 hónapja.
Részlet a válaszából: […] ...erről haladéktalanul értesíti a munkáltatót. Ebben az esetben a munkáltató az alapszabadság kétötödéből összesen három munkanapot – legfeljebb három alkalommal – a köztisztviselő kérésének megfelelő időpontban, a tizenöt napos bejelentési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Török diák magyarországi foglalkoztatása

Kérdés: Cégünk egy, a Műegyetemen tanuló török diákot szeretne foglalkoztatni. Ehhez külön munkavállalási engedélyt kell kérni, vagy a hallgatói jogviszony alapján megkapott tartózkodási engedély egyben munkavállalási engedélyt is jelent? Továbbá, hogyan kell értelmezni a Harmtv. 20. §-ának (3) bekezdését, ha részmunkaidőben kívánjuk a diákot foglalkoztatni?
Részlet a válaszából: […] ...a szorgalmi időszakban hetente legfeljebb huszonnégy órában, szorgalmi időszakon kívül évente legfeljebb 90 napon vagy 66 munkanapon végezhet teljes munkaidőben. E rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az ott meghatározott korlátokat az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Munkaügyi bírság szakszervezet el nem ismerése miatt

Kérdés: A cégünknél működő szakszervezet bejelentése alapján eljárt munkaügyi hatóság a Met. 3. § (1) bekezdés n) pontja alapján bírságot szabott ki azon az alapon, hogy a szakszervezetet a cég nem tekintette képviselettel rendelkező szakszervezetnek. Ugyanakkor a szakszervezet által benyújtott kifogást a cég nem utasította el, egyeztetést kezdeményezett, és a tárgyalásokat lefolytatta, így nem értjük a bírság kiszabásának indokát. Van értelme bírósághoz fordulni a határozat ellen?
Részlet a válaszából: […] ...nem ért egyet, egyeztetésnek van helye. Akifogással kapcsolatos egyeztető tárgyalást a kifogás benyújtásától számítotthárom munkanapon belül kell megkezdeni. Ha az egyeztetés hét napon belül nemvezet eredményre, az eredménytelenség megállapításától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Alkalmi munka és teljesítménybér

Kérdés: Az alkalmi munkavállalásról szóló jogszabály előírja a közteherjegy beragasztását az AM könyvbe. Gyümölcsszedésre alkalmazott alkalmi munkásokat célszerű teljesítménybérrel foglalkoztatni. A munkanap elején nem lehet tudni, kinek mennyi lesz a teljesítménye, így mekkora összeget írjunk a könyvbe. Be lehet-e írni azt az AM könyvbe, hogy pl. 300 Ft/láda a fizetendő munkabér, és a nap végén a ládákat összeadva beragasztják a megfelelő bélyeget?
Részlet a válaszából: […] Az Amtv. nem zárja ki a teljesítménybér Mt.-ben foglaltszabályainak [lásd az Amtv. 11. § (1) bekezdését!]. Emellett a 6. § (2)bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy a munkáltatónak a munkavállaló munkábalépésekor – naponként – kell az AM könyvben többek között a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.