30 cikk rendezése:
21. cikk / 30 Azonnali hatályú felmondás és a megsértett munkaidőszabályok
Kérdés: Egy fürdőben dolgozom évek óta. Az utóbbi időben általánossá vált, hogy a munkáltatóm nem biztosítja a megfelelő személyzetet. Több ezer vendégünk van nap mint nap, ennek ellenére nem ritka, hogy egyedül vagyok beosztva. Előfordul az is, hogy több napot dolgozom folyamatosan napi tizenöt órában, és ezt a munkáltatóm ki sem fizeti. Fel akartam mondani emiatt, de nem akarnak elengedni. Azonnali hatállyal felmondhatok, ha ezeket a problémákat leírom?
22. cikk / 30 Vezetőnek minősülők a régi és az új Mt.-ben
Kérdés: A korábbi Mt. 188/A. §-a alapján a munkáltató több, meghatározó jelentőségű munkakört betöltő munkavállalóját vezető állásúvá minősítette (amelyet a felek a munkaszerződésben is rögzítettek). Ezen munkavállalók vonatkozásában azonban az új Mt. 208. §-ának (2) bekezdésében meghatározott két feltétel közül az egyik (alapbér mértékére vonatkozó előírás) nem áll fenn. A munkavállalók a fentiek alapján az új Mt. szerint vezetőnek minősülnek-e, alkalmazhatók rájuk az új Mt. vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései, valamint szükséges-e módosítani a munkaszerződésüket?
23. cikk / 30 Műszakpótlék és rendkívüli munkáért járó pótlék párhuzamos fizetése
Kérdés: Három műszakos munkarendben dolgozom egy cégnél. Kérdésem, ha 18-tól 06 óráig végzek munkát hétköznap, akkor 18 és 22 óra között jár-e a délutános műszakpótlék és a túlórapótlék együtt is, vagy csak az egyik? Ha hétvégén is 18-22 óra között dolgozom, akkor ez hogyan alakul?
24. cikk / 30 Munkaszüneti nap vasárnap – mennyi jár a munkáért?
Kérdés: Folyamatos munkarendben dolgozom, gondozónő vagyok egy idősek otthonában. Ha vasárnapra esik egy ünnep, akkor jár-e az ünnepért járó magasabb bér, mert eddig kaptuk? Most azt mondták, hogy ha az ünnep vasárnapra esik, akkor nem fizetnek ünnepi pénzt.
25. cikk / 30 Vasárnapi munkavégzés esetén járó bérpótlékok
Kérdés: A munkavállalóink – beosztásuktól függően – vasárnap is végeznek munkát. Előfordul, hogy rendes munkaidőben, de néha az is, hogy a pihenőnapjukon kell bejönniük. Több munkavállalónk kifogásolta, hogy a vasárnapi munkavégzés után, amennyiben az rendkívüli munkavégzés keretében történik, miért nem a vasárnapi pótlékkal emelt összeg mellett kapják meg a 100%-os túlórapótlékot. Arra hivatkoztak, hogy a munkavállalót a rendes munkabérén felül illeti meg a rendkívüli munkavégzés ellenértéke. Valóban ki kellene fizetnünk a vasárnapi pótlékot ilyen esetben?
26. cikk / 30 Rendkívüli munkavégzés és a munkavállaló vezető állása
Kérdés: Egyik munkavállalónk keresetlevelet nyújtott be ellenünk a munkaügyi bíróságra, annak érdekében, hogy térítsük meg számára a nálunk eltöltött 3 hónapban teljesített összes rendkívüli munkája ellenértékét. A helyzet sajátossága, hogy a munkavállaló munkaszerződésébe ugyan nem foglaltuk bele, hogy az Mt. szerint vezető állású, de véleményünk alapján ez már önmagából a munkaköre elnevezéséből (üzletágvezető-helyettes) nyilvánvaló kellett, hogy legyen, ezért nem formálhat jogot a rendkívüli munka ellenértékére. Ő arra hivatkozik, hogy maga az üzletágvezető folyamatosan "pihenőidőt és éjszakát" nem kímélve foglalkoztatta, meglátásunk szerint azonban éppen azért kapott kiemelkedő alapdíjazást, hogy bármikor elérhető és felkészült legyen. Szerintünk a munkavállaló a betöltött munkakörből és a körülményekből tudta, hogy vezető, és egyedül az, hogy erről írásban nem tájékoztattuk, még nem teremt jogalapot számára a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértékére. Van esélyünk a pernyertességre?
27. cikk / 30 Túlóraátalány – számítási szabályok
Kérdés: Az Mt. lehetőséget ad arra, hogy a túlóráért járó bérpótlék helyett átalányt fizessen a munkáltató. Figyelemmel arra, hogy az Mt. nem határozza meg a túlóraátalány kiszámításának a módját, abban kérünk iránymutatást, hogy hogyan számoljuk ki az átalány összegét?
28. cikk / 30 Munkanap-áthelyezési szabályok – év közben belépők esetében
Kérdés: Hétfőtől péntekig tartó munkarendben működünk. Idén január 2-a, péntek a munkanap-áthelyezések miatt pihenőnap volt, ezt kell március 28-án, szombaton ledolgozni. Ugyanakkor több munkavállalóval 2009. január 2-a után létesítettünk munkaviszonyt. Ezen munkavállalók számára is munkanapnak minősül március 28-a? Ők ugyanis még nem voltak jogosultak a január 2-ai pihenőnapra, vagyis nincs mit ledolgozniuk március 28-án. Hogyan kell értelmezi a rendelet szabályait ezen munkavállalók vonatkozásában?
29. cikk / 30 Készenléti jellegű munkakör – munkaidő és díjazás
Kérdés: Intézményünknél a vagyonőrök kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak. Két hónap alatt tizenöt 24 órás szolgálatot kell teljesíteniük. Munkaidő-beosztásuk szerint egymást váltva, 24 óra munkavégzésre vannak beosztva, majd ezt követően 72 óra pihenőidő jár részükre. Költségvetési intézményként működünk, a Magyar Államkincstár számfejtő hely adatai alapján a havi kötelező óraszám 174 óra kellene, hogy legyen. Ennek megfelelően a kötelező óraszám havi fix béres munkavállalónál két hónapra 348 óra. A vagyonőrök azonban a fentebb kifejtettek szerint két hónap alatt 360 óra munkát végeznek. A munkaóra-különbözetre milyen összegű bér jár, ha havi fix béresek, a tevékenységünk szolgáltatási funkció, és folyamatos vagyonvédelmet kell biztosítaniuk?
30. cikk / 30 Munkaszüneti napi munka, más munkakörbe tartozó feladatok
Kérdés: Intézményünk önkormányzati fenntartású közművelődési központ, amely vasárnap nem tart nyitva. 1. A művelődésszervezőket a munkaszüneti napokon, gyermeknapon végzett munkájukért milyen díjazás illeti meg? Ez a rendkívüli munkavégzés kategóriája-e, azaz egynapi illetményük+100 százalékos pótlék jár, vagyis ténylegesen két napra járó illetményt kell fizetnünk? Módosul-e a díjazás, ha vasárnapra esik az ünnepnap, illetve a rendezvény? A munkáltató megállapíthat-e ezekre a napokra átalányt, és az mennyiben térhet el az Mt.-ben leírt díjazás mértékétől? 2. A központnak van egy emlékháza, amelyben egy gyűjteménykezelő dolgozik. Szakmai feladatán túlmenően más, a munkaköri leírásába nem tartozó feladatokat is ellát. A munkakörébe nem tartozó feladatokra (karbantartás, takarítás fűnyírás stb.) megállapítható-e díjazás? Ha igen, annak mi az alapja, a munkáltató megállapíthat-e erre átalányt, pótlékot?