Szakképzési munkaszerződés

Kérdés:

Az Szkt. 90. §-ának (1) bekezdése értelmében a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatást megelőzően a duális képzőhellyel szakképzési előszerződést köthet. Az Szkt. 82. §-a rögzíti, hogy az adott képzőközpont vagy gazdálkodó szervezet duális képzőhelyként nyilvántartásba veendő. Jól értjük, hogy előszerződés megkötésére is már csak a nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet jogosult, hiszen az a nyilvántartásba vétellel fog duális képzőhelynek minősülni? Az Szkt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján a szakképzési munkaszerződéssel a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy és a duális képzőhely között munkaviszony jön létre, míg az (5) bekezdés alapján a szakképzési munkaszerződésre az Mt.-nek a munkaszerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebből az is következik, hogy a szakképzési munkaszerződésben fel kellene tüntetni a munkakört is? Ez azért is fontos, mert a kereskedelmi és iparkamarák honlapján elérhető szakképzési munkaszerződés mintákban nem szerepel a munkakör.

Részlet a válaszából: […] ...oktatásban részt vesz, a duális képzőhely pedig a tanuló szakirányú oktatását és oktatáson való foglalkoztatását vállalja. A munkakör a klasszikus munkaviszonyban azoknak a feladatoknak az átfogó megnevezése, amelyek tekintetében a munkavállaló a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Készenlét – időtartam, nyilvántartás és átalánydíjazás

Kérdés: Több munkatársunk lát el készenlétet a műszakon kívül, különböző területeken. Ezért az Mt. szerinti díjazásban részesülnek. Ugyanakkor a jövőben szeretnénk áttérni a készenléti átalány bevezetésére. Ennek megállapítása azért okoz gondot számunkra, mert nincs semmilyen előírt számítás a jogszabályban, hogy mi alapján kellene ezt megállapítani. Miből lehet ilyenkor kiindulni? Kell nyilvántartást vezetni a készenlétről? Elrendelhető-e olyan készenlét, ami a napi munkaidő végétől egészen a másnapi munkakezdésig tart (16 óra egybefüggően)?
Részlet a válaszából: […] ...hogy nagyjából milyen összeget kap a munkavállaló a készenlét teljesítéséért. Újonnan létesített munkaviszony esetén az azonos munkakörre már fennálló munkaviszonyokat lehet alapul venni, ha pedig ez sem lehetséges, becsléssel kell az átalányt meghatározni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Magasabb bér az "expat" tanároknak

Kérdés: Állásajánlatot kaptam egy Budapesten működő nemzetközi iskolából, angol, német és spanyol nyelveket oktattam volna több korosztálynak. Már az interjú során megemlítették, hogy nem tudnak olyan fizetést felajánlani, mint a külföldről érkezett "expat" tanároknak, mivel nem külföldről jelentkeztem. "Ha Angliából jelentkezett volna, más lenne a helyzet", hangzott el. A felajánlott fizetés kb. 50%-kal lett volna alacsonyabb, mint a külföldről érkezett tanároké. Én ezt rendkívül méltánytalannak érzem. Ilyen esetben mi a jogi helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendő. A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Elszámolási kérdések – kötetlen munkarendben

Kérdés: Kötetlen munkarendben dolgozó, havibéres munkavállalóinkat kötelezhetjük arra, hogy nyilvántartást vezessenek a munkaóráikról? Kötelezhetők-e arra, hogy a munkaszüneti napon is dolgozzanak? Milyen jogi lehetőségeink vannak abban az esetben, ha nem tudják igazolni a munkaszerződésük szerinti óraszám ledolgozását az adott hónapban? Kiírhatunk nekik a hiányzó időre szabadságot? Szabályos-e utazási költségtérítés elszámolása olyan munkavállalónak, aki otthonról, kötetlen munkarendben dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...Mivel a munkavállaló dönt a munka ütemezéséről, kifejezetten a munkaszüneti napi munkavégzés csak akkor írható elő, ha ez a munkaköri feladatok egy részének sajátos jellegéből ered [Mt. 96. § (2) bek.]. Ha az előírtnál kevesebbet tud igazolni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Kötetlen munkarend – alkalmazási feltételek

Kérdés: Önkormányzatunk egy turisztikai-rendezvényi referens (nem vezető) munkavállalót kötetlen munkarendben szeretne alkalmazni, aki a feladatait a munkaköri leírása szerint osztott munkakörben látja el, napi 6 órában egy pályázattal kapcsolatos, napi 2 órában pedig egyéb turisztikai feladatokat lát el. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy az osztott munkakör nem zárja-e ki a kötetlen munkarend alkalmazását, illetve hogy mire kell figyelni a kötetlen munkarend alkalmazásakor, milyen feltételei vannak, milyen nyilvántartásokat kell vezetni. Amennyiben a munkáltató azt szeretné, hogy a kötetlen munkarend ellenére meghatározott időben meghatározott helyen dolgozzon, milyen dokumentumba kell ezt foglalnia?
Részlet a válaszából: […] ...munka és a magánélet, illetve más kötelezettségek összeegyeztetésében. A kötetlen munkarendet azonban csak akkor lehet alkalmazni, ha ez a munkakör sajátos jellegére, a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel valóban lehetséges. Ha a munkaidőnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Egyenlő bér elve a munkaerő-kölcsönzés során

Kérdés: A kölcsönzött munkavállalónak ugyanannyit kell keresnie, mint a kölcsönvevő azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalójának?
Részlet a válaszából: […] ...Ennek meghatározása során az Mt. számos támpontot ad meg; így különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Uniós állampolgár alkalmazásával kapcsolatos teendők

Kérdés: Francia állampolgár alkalmazása esetén milyen sorrendben történjen a bejelentési nyomtatványok, kötelezettségek, az adókártya, a tajkártya, valamint a lakcímkártya igénylése? Ezeket csak a munkavállaló vagy a munkáltató is megigényelheti?
Részlet a válaszából: […] ...személyazonosításra alkalmatlan módon tartalmazza a foglalkoztatottak számát, életkorát, iskolai végzettségét, állampolgárságát, munkakörének FEOR számát, a foglalkoztatási jogviszony formáját, hozzátartozó esetében a hozzátartozói jogállás megjelölését,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Alkalmi munka hat egybefüggő napon

Kérdés: Alkalmi munkásokat foglalkoztatunk, de sajnos többször előfordul, hogy hetente hat napot is dolgoznak. Ilyenkor másik cégre jelentjük be őket, hogy ne lépjük túl a heti öt napot. Milyen megoldás lehet arra, hogy a jelenléti ívet a lehető legprecízebben vezessék a dolgozók, vagy milyen fajta jelenléti ívet használjunk, hogy a hatodik napot ne ugyanarra a jelenléti ívre írják rá? A sok adminisztráció miatt a lehető legegyszerűbb megoldás érdekelne, amibe az ellenőrök sem kötnek bele. Mi a gyakorlat erre a problémára?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatását, ha az formálisan különböző munkáltatókkal fennálló jogviszonyban valósul meg, ám a munkavégzés valójában azonos munkakörben és feltételek mellett, ugyanannak a félnek a javára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Hallgatói munkaszerződés tartalma

Kérdés: Egyik fiatal munkavállalónk még jelenleg is egyetemre jár. Rendes munkaviszonyban áll velünk. Most szeretné, ha a kötelező szakmai gyakorlatát is nálunk végezné, az egyetemnek viszont nem felelt meg ebben a formában a munkaszerződése, holott egy teljesen szabályos, jogtanácsossal ellenőrzött munkaszerződést használunk. Hogyan módosítsuk, hogy megfeleljen az egyetemnek is a hallgatói munkaszerződés?
Részlet a válaszából: […] ...a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottakkal azonos módon a szakképzettség megnevezését és a képzési időt;e) a hallgató munkakörét;f) a szakmai gyakorlat helyét (munkahely), időtartamát (kezdő és befejező időpontját), szükség esetén szakaszait, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Erkölcsi bizonyítvány – fontos lehet július 1-jétől

Kérdés: Alapítványi fenntartású általános iskola vagyunk, így tanárainkat és tanítóinkat munkaviszony keretében foglalkoztatjuk. Azt hallottuk, hogy 2014. július 1-jétől szigorodnak a neveléssel foglalkozó munkavállalók foglalkoztatásának szabályai, és büntetett előéletű munkavállalót nem foglalkoztathatunk. Szeretnénk tudni, hogyan tudjuk ellenőrizni a büntetett előéletet, és mit kell tennünk, ha valaki nem felel meg a feltételeknek?
Részlet a válaszából: […] 2014. július 1-jétől valóban módosul az Mt., és szabályozza a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző munkáltatónál foglalkoztatható munkavállalók körét. Ennek értelmében ilyen munkáltató a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.
1
2
3