Bérpótlékra való jogosultság – a törvényen túl

Kérdés: Egyes munkakörökben dolgozó munkavállalóink az alapbérükön felül különböző pótlékokban részesülnek, mint például műszakvezetői pótlék, csoportvezetői pótlék, munkaköri pótlék. Ezek összege a munkaszerződésekben szerepel. Azonban a kifizetés feltételeit (pl. norma teljesítése, selejtarány, hiányzások mértéke) külön szabályzatok tartalmazzák. A szabályzatok közöltnek minősülnek, és ezáltal a kifizetési korlátozások érvényesíthetőek, ha a munkáltató ezen szabályzatokat a helyben szokásos módon közzéteszi (hirdetőtábla, intranet)? Vagy az érintett munkavállalóknak át kellene ezeket vennie, mely átvételt aláírásukkal igazolnak? Ugyanis több esetben ezt megtagadták. Helyes megoldás lehet-e a munkaszerződésben a következő megfogalmazás? "A munkavállaló jelen munkaszerződés aláírásával kijelenti, hogy a (...) pótlékra vonatkozó szabályzat tartalmát előzetesen megismerte és azt magára nézve kötelezőnek elfogadja, amelyre figyelemmel a felek rögzítik, hogy a jelen pontban írt szabályzat a felek munkaszerződésének részéve vált." Ezek alapján, ha az adott szabályzat a munkaszerződés részének tekintendő, akkor az abban történő bármely módosításhoz szükséges a munkavállaló beleegyezése is?
Részlet a válaszából: […] A felek a munkaszerződésben érvényesen kiköthetnek olyan bérpótlékokat is, amelyeket az Mt. nem szabályoz. Az sem kizárt, hogy az egyes bérpótlékokra irányadó részletes rendelkezéseket munkáltatói szabályzat tartalmazza. Mivel a munkáltatói szabályzatot közöltnek kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Közalkalmazott felmentése létszámcsökkentés és átszervezés esetén

Kérdés: Önkormányzati fenntartású intézmény tevékenysége, amelyben a közalkalmazottakat foglalkoztatták, megszűnt, a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. Az érintett közalkalmazottaknak felajánlásra került másik jogviszony, egy másik, szintén önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnál, illetve önkormányzati fenntartású intézménynél (mindkét munkáltató az Mt. hatálya alá tartozik). A közalkalmazottak rövid ideje állnak közalkalmazotti jogviszonyban az érintett intézménynél, 8 órás, határozatlan idejű kinevezésük van. Az egyik esetben határozott időre és 6 órás munkaviszonyra, a másik esetben határozatlan, 8 órás munkaviszonyra változna a foglalkoztatás. Munkakörük azonos lenne a mostanival. Hogyan jár el helyesen, a jogszabályoknak megfelelően, illetve humánusan a foglalkoztató, amennyiben nem vállalják az esetlegesen számukra hátrányos foglalkoztatást? Fenntartani a jogviszonyukat nem tudják, mivel a tevékenység megszűnt. Amennyiben a munkáltatói felmentés előtt vagy közben keresőképtelen állományba kerülnek, az hogyan befolyásolja a közalkalmazotti jogviszony megszűnését?
Részlet a válaszából: […] ...során azt feltételezzük, hogy a felmentés oka valós és okszerű [Kjt. 30. § (2) bek.]. Ezekben az esetekben a Kjt. 30/A. §-a munkakör-felajánlási kötelezettséget ír elő, melynek keretében a munkáltató köteles a Kjt. alkalmazása szempontjából nyugdíjasnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Krónikus beteg pedagógus munkavégzése a veszélyhelyzet alatt

Kérdés: Amennyiben krónikus beteg egy pedagógus, milyen lehetőségei vannak az egészsége megőrzésére a maszkhasználaton és a távolságtartáson kívül? Élhet-e a táppénz lehetőségével? Adható-e számára fizetés nélküli szabadság? Iskolánk alapítványi iskola, tehát az Mt. hatálya alá tartozik.
Részlet a válaszából: […] ...aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. A betegség okozta keresőképtelenség elbírálásánál az a foglalkozás, illetőleg az a munkakör az irányadó, amelyben a biztosított a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott [Ebtv. 44. § (1) bek. a) pont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Keresőképtelenség és kinevezésmódosítás

Kérdés: Mit tehet a munkáltató, ha a köztisztviselő több hónapja keresőképtelen? A keresőképtelenség felülvizsgálatának, ellenőrzésének van-e értelme? Köztisztviselőnk többhetes keresőképtelenség után szabadságot kér (hivatali e-mail formájában), majd ismét megbetegszik. A munkáltatói jogkör gyakorlója szeretné más munkakörben foglalkoztatni, ezért kinevezésmódosításról döntött, de az okmányokat nem tudtuk a köztisztviselő részére átadni, mert a hölgy nem jelenik meg a munkahelyén már közel 3 hónapja.
Részlet a válaszából: […] ...betegszabadságra, táppénzre már nem jogosult köztisztviselő szabadság iránti kérelmét teljesíteni.A köztisztviselő kinevezés szerinti munkakörét a munkáltató egyoldalúan – a köztisztviselő beleegyezése nélkül – módosíthatja [Kttv. 48. § (2) bek. d) pont]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Illetménypótlékra való jogosultság keresőképtelenség alatt

Kérdés: Óvoda vezetője vagyok, vezetői pótlékot kapok. Július 16-tól betegszabadságon, majd táppénzen voltam. Hogyan érinti a vezetői pótlékom mértékét ez az időszak?
Részlet a válaszából: […] ...történő megbízással történik. A magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott – a kinevezés szerinti munkaköre mellett – látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait. A megbízást és annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Vezető tisztségviselő táppénzre jogosultsága többes jogviszonyban

Kérdés: Cégcsoportunknál két cégnek ugyanaz az ügyvezetője, s mindkét cégnél munkaviszonyban látja el a tisztségét. Az ügyvezető 2010 novemberében betegszabadságra ment, majd táppénzes állományba került, így mindkét cég esetén ennek megfelelően számfejtettük az őt megillető munkabért. Az ügyvezető azonban igényt jelentett be, miszerint az egyik cég esetében valóban keresőképtelen volt, de a másik cég esetében – mivel nem jelentette be, hogy betegszabadságra ment volna, vagy táppénzes állományba került – megilleti őt a munkabére. Valóban helytelenül jártunk el, amikor annak ellenére, hogy az ügyvezető az egyik munkaviszonyában keresőképtelen állományban volt, a másik munkaviszonyában is keresőképtelennek tekintettük?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszonyok ugyanannál acégcsoportnál állnak fenn.A kérdésükben vázolt esetben a munkavállaló mindkétmunkaviszonyában ügyvezetői munkakört látott el, a munkakörbe tartozó feladatokazonosak, illetve hasonlóak. Amennyiben az egyik munkaviszonyban megállapíthatóvolt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Rendes felmondás – a felmondási tilalom lejártát követően

Kérdés: A munkavállalónak hamarosan lejár az egy év folyamatos táppénzes állománya, és azt állítja, hogy a leszázalékolását kérte. A munkáltató nem kívánja tovább foglalkoztatni. Újrakezdhető-e az egyéves "betegállomány", és ha igen, mennyi idővel kerülhet erre sor az első lejártát követően? Jogszerű-e a munkáltató rendes felmondása, ha az a felmondási tilalom lejártát követő naptól szól, de ennél korábban kerül kézbesítésre? Mi történik akkor, ha a munkavállaló azt nem veszi át, vagy az átvételt megtagadja? Megfelelő indok-e a munkáltatói rendes felmondásra az, hogy a munkavállaló álllását – tekintettel arra, hogy rá tartósan nem lehetett számítani – időközben mással töltötték be, és a munkáltató két munkavállaló számára már nem tud elegendő munkát adni? Ha a munkára való alkalmatlanságra hivatkozik a munkáltató, kell-e ezt bizonyítania, vagy elég a táppénzes lapon levő betegségre hivatkoznia (végtagremegéssel járó betegség, mellyel precíz forrasztások, pontos kézi munkát igénylő, műszerész által végzett munkák nem végezhetők)? Mire kell odafigyelni a felmondás indokolásakor, hogy ne lehessen azt megtámadni? A felmondási idő teljes ideje alatt kiadható-e az előző évi és tárgyévi szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...kellkézbesítettnek tekinteni [Mt. 6. § (5) bekezdés].Nem lehet a rendes felmondás indoka önmagában az a tény,hogy a munkavállaló munkakörét a keresőképtelensége ideje alatt más látta el,és erre tekintettel a visszatérését követően nem tud a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.