Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőben teljesíti-e.A kérdés szerinti esetben leírt munkavégzés tehát a készenlét alatti rendkívüli munkavégzésnek minősül. A munkaidőkeretben a munkáltató a rendes munka­időt osztja be [Mt. 93. § (2) bek.]. Ebből következően nem helyes az a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Vasárnapi pótlékra való jogosultság strandfürdőkben

Kérdés: Önkormányzati fenntartású termálstrandfürdőben jogosultak-e vasárnapi pótlékra a munkavállalók? Ha igen, minden munkavállalót megillet a vasárnapi pótlék, vagy csak bizonyos munkakörökben foglalkoztatottakat? Ha nem, milyen feltételek teljesülése mellett lennének jogosultak a munkavállalók vasárnapi pótlékra? A dolgozók 6 havi munkaidőkeretben, általánostól eltérő munkarendben vannak foglalkoztatva. A gépészek beosztása 24 óra munkaidő, 72 óra pihenőidő. A pénztárosok, a takarítók és az úszómesterek munkaideje a nyitvatartási időnek megfelelően van megállapítva. Beosztásuk 2 munkanap után 2 pihenő/szabadnap.
Részlet a válaszából: […] Vasárnapra rendes munkaidő - egyebek mellett - a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben osztható be [Mt. 101. § (1) bek. a) pont]. A munkáltató vagy a munkakör akkor minősül e napon is rendeltetése folytán működőnek, haa) a tevékenység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 26.

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

Kérdés: 32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24 óra. Általában egy hónapban 7-8 napot dolgoznak. A munkaidő általában 7:30-tól másnap 7:30-ig tart. A 24 munkaórából 8 órát éjszakai pótlékkal számolunk el, az esetleges túlóra-elszámolás legkésőbb a munkaidőkeret végén történik, és biztosítjuk a legalább 48 óra pihenőidőt is. A 24 órából a konkrét munkavégzés legfeljebb 16-18 óra, a fennmaradó részben nem csinálnak semmit, csak ott vannak az egységben. Ez így továbbra is szabályos? Lehet-e a nonstop vendéglátóegység készenléti jellegű, így napi legfeljebb 24 óra, heti legfeljebb 48 óra a munkaidő? Alkalmi munkavállalót csak naponta maximum 12 órát lehet dolgoztatni, ami lehet éjszaka is? (A 8 órán felüli részt pótlékoljuk.)
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkaszerződésben csak a munkaidő mértékéről kell rendelkezni, a munka­idő-beosztásra tartozó kérdésekről (így a munkaidőkeretről is) a munkáltató egyoldalúan dönthet [Mt. 45-46. §]. Ezért a munkaidő mértékét a munkaszerződésben, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 5.

Közterület-felügyelő "ünnepnapi" díjazása

Kérdés: Ha a munkaidőkeretben foglalkoztatott közterület-felügyelő beosztása munkaszüneti napra esik, milyen pótlék illeti meg és hány százalékban?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezéseit kell alkalmazni. A Kttv. 90. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató a köztisztviselő által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben is meghatározhatja. A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munka­idő és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

"Fizetett ünnep" – munkaszüneti napi munkavégzés hiányában

Kérdés: Jár-e fizetett ünnep jogcímén távolléti díj 2023. november 1-jére, szerdára olyan munkavállalónak, akinek a munkaidő-beosztása szerint aznap nem is kellett dolgoznia?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő, a napi munkaidejének megfelelő időre távolléti díj illeti meg [Mt. 146. § (3) bek. d) pont]. Ennek az a magyarázata, hogy a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel

Kérdés:

A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?

Részlet a válaszából: […] ...munkaidőkeret lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató az általános munkarendtől eltérve ne szombatra és vasárnapra ossza be a heti pihenőnapokat, illetve nem kell minden héten pontosan két pihenőnapot beosztani. Ugyanakkor heti átlagban ilyenkor is megilleti a közalkalmazottat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Másik pihenőnap biztosítása általános munkarendben

Kérdés:

Jogszerűen megteheti-e a munkáltató, hogy az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalók esetében ne 100%-os bérpótlékot fizessen, hanem 50%-osat egy másik heti pihenőnap biztosításával? Ha az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalók esetében nem lehet jogszerűen az 50%-os bérpótlékot és másik heti pihenőnapot biztosítani, akkor arra milyen esetben kerülhet jogszerűen sor?

Részlet a válaszából: […] ...rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést követő hónapban, egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén legkésőbb a munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak végéig kell kiadni [Mt. 143. § (4)–(5) bek.].Általános munkarendben a munkanapok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaszerződés szerinti munkaidő és a "túlórák"

Kérdés:

A munkaszerződésben heti 40 óra szerepel a munkavállaló munkaidejénél. Ez milyen munkarendnek felel meg: általános teljes munkaidő (kötött), kötetlen, esetleg rugalmas? Ebben az esetben mikor kell túlórát fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...munkaidőként általánosságban – álláspontunk szerint – nem állapítható meg: ilyenkor a heti munkaidő meghatározása tulajdonképpen munkaidőkeretnek minősül, ami azzal jár, hogy a munkáltató a munkavállalót hetente csak 40 órában foglalkoztathatja, az ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...Ellenőrizni kell, hogy a munkavállaló a napi 8 órás szerződés szerinti munkaideje alapulvételével hány órára volt beosztható az egyes munkaidőkeretek alatt [Mt. 93. § (2) bek.]. Amennyiben a munkavállaló több órára volt beosztva, mint az így adódó óraszám,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Ügyelet, készenlét elrendelése munkanapokra

Kérdés:

Intézményünk az Mt. hatálya alá tartozik, és rendeltetése folytán hétvégén is nyitva vagyunk. A munkavállalók (5/2 munkarend) időnként hétvégi "szakmai felügyelet"-ben dolgoznak. Az adott hét hétfőjén és az azt követő hétfőn így pihenőnapjuk van. Ha a munkarendbe beleírjuk, hogy a szakmai felügyeletet (ügyeletet) ellátó munkavállaló kötelező pihenőnapja a tárgyhét hétfő és a következő hét hétfő, valamint a szombat–vasárnapért 50% ügyeleti pótlékot számfejtünk csak, akkor az Mt. szerint helyesen járunk-e el? A belső szabályzatok felülírják/felülírhatják az Mt.-t?

Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerinti esetben leírt munkaidő-beosztáshoz biztosan szükséges az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, azaz tipikusan a munkaidőkeret elrendelése [Mt. 97. § (3) bek.]. Mivel a tárgyhét hétfő és a következő hét hétfő minősül pihenőnapnak, ezért egybefüggően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.
1
2
3
10