Magyarázat: rugalmas munkarend és egyenlőtlen munkaidő-beosztás

Kérdés:

Társaságunk kollektív szerződésében rugalmas munkarend szerepel, így az tartalmazza a törzsidőt és a peremidőt. A kollektív szerződés azt is tartalmazza, hogy a rendes munkaidőt hétfőtől péntekig lehet beosztani azzal, hogy hétfőtől csütörtökig 8,5 órát kell mindennap dolgozni, míg pénteken csak 6 órát, így tehát egy héten összesen 40 óra a teljesítendő munkaidő.
1. Helyes-e az a megállapítás, ahhoz, hogy – jogszerűen – egyenlőtlen beosztást tegyünk lehetővé, a kollektív szerződésben feltüntetett rugalmas munkarend önmagában nem elegendő, hanem szükséges még munkaidőkeret elrendelése is? (A munkaidőkeret alkalmazására csak azért kerülne sor, hogy az egyenlőtlen beosztást jogszerűen lehetővé tegyük.)
2. Ha a kollektív szerződésben foglalt rugalmas-egyenlőtlen munkarendet akarjuk alkalmazni, hogyan lehet összekombinálni a rugalmas beosztást és a munkaidőkeretet? Elegendő az, ha például négyheti munkaidőkeretet rendelünk el, és a beosztási szabályok kapcsán csak utalunk a kollektív szerződésben foglalt törzsidőkre és peremidőkre?
3. Elvonatkoztatva a fenti tényállástól, be lehet-e vonni a munkavállalókat a munkaidő-beosztásba oly módon, hogy azt mondjuk, egy hétre levetítve úgy kötelesek beosztani a peremidejüket, hogy azok a törzsidőkkel együtt hetente adják ki a 40 órát?
4. Van-e bármi akadálya annak, hogy a rugalmas-egyenlőtlen munkarend mellett azt is előírjuk, hogy az általános munkarendet (hétfő–péntek) is alkalmazzuk? (Erre elsősorban azért lehetne szükség, hogy ha hetente 40 órát írunk elő, és például egy munkaszüneti nap pont hétköznapra esne, akkor azon a napon ne kelljen dolgozni, és e héten az adott napnak megfelelő munkaidővel kevesebbet kelljen dolgozni.)

Részlet a válaszából: […] ...pénteken 6 óra), ez egyenlőtlen munkaidő-beosztást jelent. Mivel az egyes heteken nem változik a teljesítendő munkaidő, ezért egyhetes munkaidőkeretről van szó. A törvény előírja, hogy a munkaidőkeret teljesítésének kezdő és befejező időpontját, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Szabadság kiadása és elszámolása órákban

Kérdés: Az Mt. 124. §-ának (3)-(4) bekezdései értelmében egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén az adott naptári évre vonatkozóan a munkáltató dönthet úgy, hogy a szabadságot a munkaidő-beosztáshoz igazodóan adja ki, és órában számolja el, illetve tartja nyilván. A munkáltató az adott naptári év közben dönthet úgy, hogy nem naptári napban, hanem órára számolja el és tartja nyilván a szabadságot, vagy ezt adott év elején kell eldönteni, és ezen év közben nem lehet változtatni?
Részlet a válaszából: […] ...kiadásáról, akkor azt abban a naptári évben minden egyenlőtlen munkaidő-beosztásnál már alkalmazni a kell (pl. ha az első 4 hónapos munkaidőkeretben órában volt kiadva a szabadság, a következő 4 hónapos munkaidőkeretben is így kell eljárni, nem lehet a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Szabadságelszámolás – nem változtatható meg év közben

Kérdés: Fizikai munkavállalóink egy részének a munkaidő-beosztása szeptembertől megváltozott. Addig napi nyolc órában foglalkoztattuk őket, szeptembertől kezdve pedig a beosztás szerinti munkaidejük napi 12 óra. Négyhavi munkaidőkeretben dolgoztak és dolgoznak most is. Ha a munkáltató 2019-ben napban kezdte el kiadni a szabadságot a munkavállalóinak, áttérhet-e év közben az órában történő nyilvántartásra? Kell-e ehhez a munkavállalók beleegyezése, értesítése?
Részlet a válaszából: […] Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltató a szabadságot (és a betegszabadságot) valóban elszámolhatja, nyilvántarthatja – választása szerint – órában vagy munkanapban. A törvény úgy fogalmaz, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Szabadság kiadása rugalmas munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Rugalmas munkarendben, törzsidővel és peremidővel alkalmazott munkavállalóinkat féléves munkaidőkeret alapján foglalkoztatjuk. Jogszerűen járunk-e el, hogy amennyiben a munkaidőkeret végén megállapítjuk, hogy a munkavállaló nem dolgozta le a munkaidőkeretre eső óraszámot, a negatívum terhére szabadságot írnak ki a bent töltött munkaidő mellé? Azaz: csak a törzsidőt dolgozzák le, a peremidőre szabadságot kapnak? Mindezt véleményünk szerint lehetővé teszi, hogy a szabadságukat órákban állapítjuk meg és számoljuk el.
Részlet a válaszából: […] A törzsidőn és peremidőn alapuló rugalmas munkaidő-beosztás az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése szerinti kötetlen beosztásnak nem tekinthető, mivel a munkáltató nem teljes egészében, csak a peremidőt tekintve adja át a munkaidő-beosztásának jogát a munkavállalónak. Ekkor is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 6.

Diszpécserek munkaideje

Kérdés: A munkáltató vezetése a telephelyünkön működő folyamatos diszpécseri szolgálatot át akarja alakítani, ami a diszpécserek munkaidő-beosztását és bérezését is érinti. Ezentúl a 24 órás diszpécseri szolgálat jönne létre, amely úgy oszlana meg, hogy 10 órát ténylegesen a telephelyen, és a többi 14 órát az otthonában, készenlétben töltené a munkavállaló. A következő nap szabadnap lenne. Munkajogilag kivitelezhető-e a 24/24 órás munkaidő? Ebben az esetben milyen bérpótlékokkal kell számolni, és a diszpécser munkaidejét hogyan lehet meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...biztonságos, rendeltetésszerű alkalmazásának fenntartása érdekében rendelhető el.Be kell tartani az egyéb korlátokat is: havonta (munkaidőkeret esetén átlagosan) legfeljebb 168 óra pihenőidőre rendelhető el készenlét [Mt. 112. § (1) bek.]; heti pihenőidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Szabadság elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztatott munkavállaló esetében, ha május 10-én 11 óra 20 perc a tervezett munkaidő, és erre a munkavállaló szabadságot kér családi okok miatt, hány órát kell neki elszámolni, és ez hány munkanapnak számít?
Részlet a válaszából: […] A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni [Mt. 124. § (1) bek.].Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetében a szabadság kiadása és nyilvántartása során a munkáltató választhat két módszer közül. Egyrészt a szabadságot munkanapban adja ki és tartja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Szabadságkiadás munkaidőkeret esetén – év közbeni átállás az elszámolásakor

Kérdés: Munkaidőkeret év közbeni indítása esetén át lehet-e állni a szabadságok órás elszámolására? Ilyen esetben hogyan kell kiszámolni a fennmaradt szabadságok mértékét, és hogyan kell elszámolni a munkavállalóval díjazás szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a szabadságkiadás munkanapban történő nyilvántartása és elszámolása során a munkanapok helyett munkaórákkal kalkuláljanak. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a szabadság az adott naptári évben úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás minősítése

Kérdés: A cégnél a munkaidő hétfőtől csütörtökig 7.00-től 15.50-ig, pénteken 7.00-től 13.20-ig tart, mely tartalmazza a munkaközi szünetet is. A szabadság nyilvántartása napokban történik. Ez a munkaidő-beosztás egyenlőtlen munkaidő-beosztásnak minősül?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolási időszak alkalmazása esetén – a vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés szabályaira tekintettel – a munkaidő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható (egyenlőtlen munkaidő-beosztás) [Mt. 97. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Szabadság kiadása és nyilvántartása – a munkaidő-beosztás függvényében

Kérdés: Amennyiben a 2052-es kérdés szerinti esetben a munkavállaló – munkaidőkeret alkalmazása nélkül – egy adott hónapban egy pénteki napon szabadságra megy, abban az esetben, az adott hónapra vonatkozó jelenléti íven, az egy nap szabadság figyelembevételével, a ledolgozott munkaidő az adott hétre vonatkozóan több lesz, mint 32 óra. Ebben az esetben a munkavállaló jogosan mehet-e el korábban pl. csütörtöki napon, és ezt a jelenléti íven vezeti, vagy nem jár a munkavállaló részére kedvezmény, tekintve hogy a szabadság nyilvántartása napokban történik? Ebben az esetben figyelembe kell venni a munkavállaló többletóráit, és ki kellene fizetni túlóraként? Vagy kötelező a munkáltató számára a szabadság órákban történő nyilvántartása fenti munkaidő alkalmazása esetén? Ha a munkáltató a munkaidő-beosztásra vonatkozóan havi munkaidőkeretet alkalmaz, szükséges a szabadság órákban történő nyilvántartása? Mivel egy fentihez hasonló pénteki napi szabadság esetén azért, hogy az adott hónapra túlóra ne kerüljön elszámolásra, szükséges és lehetséges a jelenléti íven is vezetni egy adott másik (pl. csütörtöki munkanapra), rövidebb napi munkaidőt? Ha a munkáltató munkaidőkeretet alkalmaz, kötelező a szabadságok órákban történő nyilvántartása?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő-beosztás – és az ennek törvényi előfeltételeként meghatározott munkaidőkeret – alkalmazása nélkül a szabadságot munkanapokban kell kiadni és nyilvántartani – egy munkanapra egynapi munkaidőt -, általános teljes munkaidő alkalmazása esetén 8...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Szabadság elszámolása – váltási korlátok

Kérdés: Szabadságok nyilvántartása és kiadása: az egyik munkaterületen az eddigi napi 8 órás munkarend helyett munkaidőkeret kerül bevezetésre, a munka intenzitásától függően 12 óra is lehet a munkaidő, ami a nyári időszakban szinte állandósul. A szabadságot, melyet eddig napban tartottunk nyilván, és 8 órás munkanapra adtunk ki, ezek után mennyivel kell számolni? Ha eddig napban tartottuk nyilván a szabadságot, év közben hogy lehet áttérni ennél a néhány dolgozónál a szabadság órában való nyilvántartására, kiadására? Vagy ezután is, ha napi 12 órát dolgozik, a szabadsága 8 órát fog érni?
Részlet a válaszából: […] 2013. augusztus 1-je óta egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.
1
2