Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...(4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], így arra a rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Bérszámítás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Állattartó telepen éjszakai munkás – éjjeliőrként készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott – munkaideje munkanapokon este 18 órától reggel 06 óráig tart. Besorolási alapbére a garantált bérminimum, azaz 1495 Ft/óra. Hogyan számoljuk ki a munkabérét, illetve pótlékjait? A készenléti jellegű munkát át kell számítani általános 8 órásra, vagy 12 órával kell számolni? Azaz az 1 napra eső bére 12×1495 = 20930 Ft, és este 10-től az éjszakai pótlék 15% 8 órára: 1794 Ft, összesen 22 724 Ft. Vagy 8×1495 = 11 960 Ft és 15% éjszakai pótlék: 8/12×8 éjszakai óra, azaz 5,3×0,15×1495 Ft = 1189 Ft, összesen 13 149 Ft.
Részlet a válaszából: […] ...meghatározásra, a törvény is a két típus közötti átszámítási szabályokat definiálja. Az órabéres munkavállaló – egyenlőtlen munkaidő-beosztás hiányában – a legdolgozott órái alapján kapja meg az alapbérét. A kérdésből nem egyértelmű, de feltételezhető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Éjszakai munka és készenlét elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ha a munkavállaló a munkaidőkeret alatt éjszaka is dolgozik, akkor ezt nem kell még pluszban elszámolni neki (15%-os pótlék), hanem csak beleszámítani ezeket az órákat is a munkaidőkeret alatt ledolgozható óraszámba? Ugyanez felmerül a készenlét kapcsán is. Ha készenlétet rendelnek el a munkaidőkeret alatt, és ezalatt túlórái lesznek, azt is bele kell számítani a munkaidőkeret óraszámaiba? Ezekben az esetekben a rendkívüli munkavégzésért járó pótlékot csak akkor kell kifizetni, ha a munkaidőkereten felüli óraszámot rendelik el?
Részlet a válaszából: […] ...alatt elrendelt munkavégzés a rendkívüli munkavégzés egyik esete, hiszen ilyenkor fogalmilag arról van szó, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztástól eltérő időben végez munkát (Mt. 107. §). Mivel ez tehát a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Műszakpótlékra való jogosultság megszakítás nélküli tevékenység esetén

Kérdés: Havibéres, megszakítás nélküli munkarendben dolgozó munkavállalónak jár-e műszakpótlék vagy éjszakai pótlék, ha olyan beosztásban dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...jogosult-e műszakpótlékra vagy éjszakai pótlékra, nem a munkáltató tevékenységének jellegétől, hanem a munkavállaló konkrét munkaidő-beosztásától függ.A 30%-os műszakpótlékra a munkavállaló 18 és 6 óra közötti munkavégzésére tekintettel akkor jogosult,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Megszakítás nélküli munkarend fogalma és bevezetése

Kérdés: A megszakítás nélküli munkarendet bevezethetik-e egyoldalúan, szerződésmódosítás nélkül? Mi ez a munkarend, milyen feltételek mellett vezetheti be a munkaadó?
Részlet a válaszából: […] ...törvény szerint a munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg [Mt. 96. § (1) bek.]. Ez magában foglalja a beosztás megváltoztatásának jogát is, ezért nincs akadálya, hogy a munkáltató egyoldalú döntésével a korábbiakhoz képest eltérő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Munkaszüneti napi pótlék szociális ápolónak

Kérdés: Szociális otthonban dolgozom mint ápoló. Kérdésem, hogy ünnepnapon éjszakás műszakra jár-e az ünnepi pótlék, vagy csak az éjszakai?
Részlet a válaszából: […] ...történő munkavégzés esetén 100%-os bérpótlék illeti meg [Mt. 140. § (2) bek]. Éjszakás műszak jellemzően a 22 és 6 óra közötti munkaidő-beosztásban teljesített munkavégzés. Erre az időszakra a munkavállalónak, ha a beosztás szerinti napi munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Gépjárművezetők műszak- és éjszakai pótlékra való jogosultsága

Kérdés: Bérszámfejtést végzünk egy fuvarozó cégnek, és a pótlékok elszámolása során nézeteltérésünk támadt. Az eddigi gyakorlat szerint az Mt. szerint jártunk el (munkaszerződésben is erre hivatkoztak), és amennyiben a dolgozó jogosult volt a műszakpótlékra, úgy azt számoltuk el, amennyiben csak éjszakai pótlékra volt jogosult, akkor azt számoltuk el, 22-06 óra közötti munkavégzés esetén.
1. Ügyfelünk szerint a Kkt. szerint a gépjárművezetők esetében másként kell eljárni a pótlékok számítása során. Az említett törvény csak az éjszakai pótlékról rendelkezik. Kérdés ezzel kapcsolatban, hogy a munkavállalónak nem kell számfejteni műszakpótlékot akkor sem, ha egyébként jogosult lenne rá az Mt. szerint? A gépjárművezetők esetében az éjszakai pótlékot mikortól kell számfejteni?
2. A munkavállalókat háromhavi munkaidőkeretben foglalkoztatják. Ha szombati napon is dolgozik a munkavállaló, és ezzel együtt sem éri el a ledolgozott munkaórák száma a munkaidőkeretben előírtat, megilleti-e a rendkívüli munkavégzésért járó 100%-os pótlék, és azt minden hónap végén ki kell fizetni? Ha a szombati nap helyett következő héten szabadnapot kap, milyen mértékű pótlék illeti meg a dolgozót?
Részlet a válaszából: […] ...jelentősége, hogy a szombati napra elrendelt munkaidő "belefér-e" még a munkaidőkeretben beosztható óraszámba. Ha ugyanis a munkavállaló munkaidő-beosztása alapján pihenőnapot kapott volna szombatra, ám mégis dolgoznia kellett, a munkaidő-beosztástól eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Éjszakai pótlékra való jogosultság

Kérdés: A munkavállaló beosztása hétfőtől péntekig a következő: 5.00-7.00 és 16.00-18.00 óra, vagy­is osztott munkaidőben dolgozik. Ez a személy jogosult 15% éjszakai pótlékra, egy óra időtartamra? Vagy csak akkor kell neki éjszakai bérpótlékot fizetni, ha 4.59-7.00-ig dolgozna, mert akkor az éjszaka az 1 óra 1 percet elérte, és meghaladta a törvény szerinti egy órát? "Tartama az egy órát meghaladja"; ez azt jelenti, hogy naponta kell, hogy meghaladja az egy órát az éjszaki munkavégzés, vagy az egész hónapban kell vizsgálni? Például ha 22 munkanapos a hónap, mindennap 5.00-kor kezd, akkor 22 óra éjszakai munkavégzés keletkezik, ami már meghaladta az egy órát.
Részlet a válaszából: […] ...nem határoz meg szabályt; az éjszakai munkavégzés fogalmi meghatározása miatt, a rendeltetésszerűség alapján ezt az egy napra vonatkozó munkaidő-beosztáson belül kell vizsgálni. Osztott napi munkaidőben ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló egy munkanapon belül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Gépjárművezetőket megillető bérpótlékok

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 73. számában megválaszolt, 1404. számú kérdésben a gépkocsivezetők műszakpótlékra való jogosultságát vizsgálták. E szerint a gépkocsivezetőt ebből a szempontból ugyanazon szabályok szerint illeti meg a műszakpótlék, mint a többi munkavállalót. A kérdésem arra irányulna, hogy a Kkt. 18. §-ában foglalt eltérő rendelkezések nem befolyásolják-e eltérően ezt a szabályt? A Kkt. csak az éjszakai pótlék 15%-át és a rendelkezésre állás 40%-át említi, műszakpótlékról nem tesz említést. Hogyan kell helyesen együtt alkalmazni az Mt.-t és a Kkt.-t ebben a tekintetben?
Részlet a válaszából: […] ...közlekedési korlátozással) összefüggő, valamint a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben foglalkoztatott munkavállalónak a napi munkaidő-beosztási terv alapján a járatok érkezése és indítása között várakozással eltöltött idő;b) több...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.

Bérpótlékra való jogosultság

Kérdés: A március 15-i munkaszüneti napra kell-e adnunk távolléti díjat a munkavállalóknak? Elvileg mindenkinek van munkaidő-beosztása, de március 15-én senki nem volt munkára kötelezett. Kell ilyenkor valamilyen bérpótlékot is figyelembe venni? Hasonló problémánk: ha valakinek van beosztása, és vasárnap van szabadságon, illetve betegszabadságon, akkor a vasárnapi pótlék megilleti-e bérpótlékként a távolléti díjon felül, vagy csak a műszakpótlékok?
Részlet a válaszából: […] ...díj, a munka­vállalót a távollét idejére bérpótlék is megilleti, amennyiben a munkavégzés alóli mentesülés tartamára irányadó munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult [Mt. 147. § (1) bek.]. Például ha a munkaszüneti nap olyan napra esik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.
1
2
3