Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...koráig [Mt. 113. § (1) bek. a) pont]. E szabályok között helyet kapnak bizonyos tilalmak és korlátozások, ígya) egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható,b) a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Rendkívüli munkaidő a munkaidőkeretben

Kérdés: A munkavállaló munkaidőkeretben dolgozik. Ha egy napon 8 óra helyett 10 órát kell dolgoznia, azt le lehet csúsztatni a munkaidőkeretben, vagy rendkívüli munkavégzésnek számít?
Részlet a válaszából: […] ...és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel osztja be [Mt. 97. § (1) bek.]. Amunkáltató a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Rehabilitált munkavállaló jogai

Kérdés: Rehabilitált dolgozóként milyen jogok illetnek meg a munkahelyen?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, illetve a munkaidő-beosztást megfelelően módosítani. Ennek során az Mt. 6. §-ában foglalt általános magatartási követelményeire – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Működési rend átalakításával kapcsolatos munkaidő-szervezés

Kérdés: Cégünk a készenléti jellegű munkakörben havibérrel foglalkoztatott munkavállalóit órabéresíteni szeretné az alábbiak szerint: a jelenlegi havibérüket 174-gyel osztva megállapított órabérrel a beosztás alapján havi óraszámmal teljesített órabérrel lennének kifizetve. Hogyan tudjuk a munkaidejüket helyesen megállapítani, a szerződésüket megírni, ha a munkavállalók megválaszthatják, hogy egy hónapban mennyi munkaórát akarnak dolgozni? A cég célja, hogy se állásidőt, se túlórát ne kelljen fizetni, csak a ledolgozott órára járó alapbért. Ebben az esetben mi lesz a munkaidőkeret, hiszen egyenlőtlen a beosztásuk?
Részlet a válaszából: […] Előrebocsátjuk, hogy a kérdés összetettségére és a tervezett intézkedéssel összefüggésben felmerülő feladatokra tekintettel lapunk keretei között nincs mód a teljes körű válaszadásra, így csak a figyelembe veendő főbb szempontokat tudjuk megadni. A munkaidő meghatározása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Rehabilitációs kártyával foglalkoztatottak

Kérdés: Rehabilitációs kártyával dolgozom. Köteles a munkáltatóm orvosi vizsgálatokra, kezelésekre elengedni? Kötelezhetnek túlórára? A súlyos fogyatékosságra járó pótszabadság kiadásának mik a szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzést (túlórát) illeti: az Mt. 113-114. §-a határozza meg az egyes sérülékeny munkavállalói csoportokat megillető munkaidő-beosztási kedvezményeket – így azt is, hogy rendkívüli munkavégzés kinek nem rendelhető el. Az egészségkárosodás azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Munkaviszony és megbízási jogviszony elhatárolása

Kérdés: Köthető-e megbízási szerződés kozmetikus tevékenység végzésére? Eddig heti tíz órában alkalmaztam kozmetikust a vállalkozásomban, de a továbbiakban nem tud rendszeres munkát végezni, ezért gondoltam megbízási szerződésre. A könyvelőm szerint azonban ezt a szerződést csak szellemi tevékenységre lehet kötni.
Részlet a válaszából: […] A megbízási szerződés alapján a megbízott a megbízó által rábízott feladat ellátására, a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles (Ptk. 6:272. §). Ennek értelmében nincs olyan korlátozás, miszerint megbízási jogviszonyban csak szellemi tevékenységet lehetne...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállaló foglalkoztatása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon levő munkavállalónk bejelentette munkába való visszatérési szándékát. A munkavállaló gyermeke még nem töltötte be a harmadik életévét. Mielőtt fizetés nélküli szabadságát megkezdte volna, a munkakörében – a munkáltatónál az azonos munkakört betöltő összes többi munkavállalóval megegyezően – egyenlőtlen munkarendben alkalmazta a munkáltató. A dolgozó kérte, hogy mivel gyermeke elhelyezésével, ellátásával jelenleg nem fér össze a 12 órás foglalkoztatása, emiatt 8 órás, általános munkarendben tudna munkát végezni. Az Mt. 113. §-ának (1)-(2) bekezdése értelmében a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermeke hároméves koráig egyenlőtlen munkaidő-beosztásban csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható. Működési rendjére tekintettel azonban a munkáltató számára jelentős nehézségekbe ütközne annak megoldása, hogy kizárólag e munkavállaló vonatkozásában alkalmazzon általános munkarendet. Helyesen értelmezi-e a munkáltató a jogszabályt és ezzel összefüggésben a lehetőségeit ebben a helyzetben, ha az alábbiak szerint gondolkodik? A munkavállaló jelen esetben nem járul hozzá az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban történő foglalkoztatáshoz, és általános munkarendben kéri a foglalkoztatását, melyhez joga van, hiszen gyermeke még csak 2 éves. A gyermek 3 éves koráig a munkáltatónak szükséges biztosítania az általános munkarendben való foglalkoztatást. Ugyanakkor a 8 óra adott munkanapra történő beosztását a munkáltató jogosult egyoldalúan meghatározni. Ekkor azonban az Mt. 6. §-ának (3) pontját is szem előtt kell tartania, mely szerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés elve alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Abban az esetben, ha a munkáltató munkaszervezési okból kifolyólag nem tudná biztosítani a munkavállaló foglalkoztatását, állásidő-fizetési kötelezettsége állna fenn az Mt. 146. §-ának (1) bekezdése szerint. A munkaviszony felmondással történő megszüntetésével a munkáltató ebben az esetben nem tud élni, ugyanis az Mt. 66. §-ának (5)-(6) bekezdése alapján a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen – ennek hiányában a munkavállaló szokás szerinti munkavégzési helyén – nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Jelen esetben ez a helyzet nem áll fenn, hiszen a munkáltatót a fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállaló vonatkozásában továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli, ezért a munkavállaló távolléte idejére felvett munkavállaló munkaszerződésének módosítása vagy megszüntetése válik szükségessé.
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig [Mt. 113. § (1) bek. a) pont] egyenlőtlen munkaidő-beosztásban csak a hozzájárulása esetén alkalmazható [Mt. 113. § (2) bek. a) pont]. Amennyiben a gyermek gondozása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Részmunkaidős foglalkoztatás munkaidőkeretben

Kérdés: Cégünknél a munkavállalók négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak úgy, hogy szombaton és vasárnap nincs nálunk munkavégzés. Szeretnénk részmunkaidős munkavállalókat felvenni napi hatórás munkaidőben. Kérdésem, hogy a részmunkaidős munkavállalót beoszthatom-e úgy, hogy egy héten három napot dolgozik napi tíz órában, a maradék két napon pedig egyáltalán nem dolgozik? Ebben az esetben milyen munkaszerződést kell kötnöm vele, mit kell írnom a tájékoztatójába? A heti két nap, amikor nem dolgozik, minek minősül: pihenőnapnak vagy szabadnapnak? Foglalkoztathatom-e így őket a leírtak szerint akkor is, ha az azonos munkakörben dolgozó teljes munkaidős munkavállalóknak az általános munkarend szerint kell dolgozni?
Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel kell beosztania [Mt. 97. § (1) bek.]. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munka­idő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...118-120. §, 135. § (2) bek.].A szabadság kiadása vonatkozásában a legfontosabb változás, hogy az új törvény szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén azt órákban kell kiadni. (Lásd még erről részletesen az 1554., az 1558. és az 1559. számú kérdésekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Munkaidőkeret bevezetése

Kérdés: Munkavállalóink munkaszerződésében a munkaidővel kapcsolatosan ez a két mondat szerepel. "A munkavállaló napi munkaideje 8 óra, heti munkaideje 40 óra. A munkavállaló heti pihenőnapjai: szombat és vasárnap." Kollektív szerződésünk nincs. Tervezzük, hogy a hatékonyabb munkaidő-gazdálkodás végett áttérünk a munka­időkeretben való foglalkoztatásra. Ehhez kell-e módosítanunk a munkaszerződéseket? Be kell-e szereznünk a munkavállaló, illetve a szakszervezet előzetes egyetértését?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a munkarendet, a munkaidőkeretet, a napimunkaidő beosztásának szabályait – kollektív szerződés rendelkezése hiányában -a munkáltató állapítja meg [Mt. 118. § (1) bek.]. Jelen esetben kollektívszerződés nincs, a munkaszerződés pedig csak a munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.
1
2