Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása és elszámolása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Munkaidő ledolgozásának ellenőrzése kötetlen munkarend esetén

Kérdés: Hogyan tudjuk ellenőrizni, hogy a kötetlen munkarendben dolgozó kollégák is legalább 40 órát dolgoznak hetente? Nekik ugyanis nincs munkaidő-nyilvántartásuk. Megbüntethető-e a munkavállaló, ha egyértelmű, hogy jóval kevesebbet dolgozik a kötelező óraszámánál, vagy ez kötetlen munkarendnél a munkáltató felelőssége, és állásidőt kell fizetnünk neki?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidejét, hanem ezt a jogát a munkavállalónak írásban átengedi. Ezért kötetlen munkarend esetén a munkáltató nem felel a munkaidő-beosztásra vonatkozó szabályok betartásáért [Mt. 96. § (2)-(3) bek.]. Azonban a munkaidő mértékére vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Hallgatók szabadságának kiadása

Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...írja elő a hallgatói munkaszerződésre. Ebből következően meg kell állapítani a hallgató munkaidejét (teljes vagy részmunkaidő) és munkaidő-beosztását. A hallgató jogosult szabadságra is, amelynek mértékét az Mt. 115-121. §-ai alapján a munkában töltött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Behívás – a különös részmunkaidő

Kérdés: A behívásos munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók csak és kizárólag munkaidőkeretben foglalkoztathatók? A munkaszerződésben a napi óraszámot kell beírni, amire előre láthatólag szeretném behívni, vagy lehetséges azt írni, hogy napi maximum hat órára van behívási kötelezettsége, illetve munkaidőkeretben a havi óraszámot, amit le szeretnék dolgoztatni? Bejelentésnél a T1041-es nyomtatványon a heti óraszám rovatban mit kell szerepeltetni? Például napi négyórás munkaszerződés esetén az adott hónap első hetében két napot dolgozik, a második héten nem dolgozik, a hónap harmadik hetében nem dolgozik, a negyedik héten öt napot dolgozik. Mi lesz a munkavállalónál a bejelentésen a heti óraszáma? Ha módosul a keret, a T1041-es nyomtatványon módosítani kell?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőkeret alkalmazása. Másfelől, ennek a jogviszonynak éppen az a lényege, hogy a munkavállaló nem az általános munkarendben, egyenlő munkaidő-beosztásban dolgozik, hanem ingadozik a teljesítendő munkaidő mértéke. Éppen az a behívásos munkaviszony értelme, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Szabadságkiadás munkaidőkeret esetén – év közbeni átállás az elszámolásakor

Kérdés: Munkaidőkeret év közbeni indítása esetén át lehet-e állni a szabadságok órás elszámolására? Ilyen esetben hogyan kell kiszámolni a fennmaradt szabadságok mértékét, és hogyan kell elszámolni a munkavállalóval díjazás szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...munkaórákkal kalkuláljanak. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a szabadság az adott naptári évben úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. Ebben az esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Szabadság és részmunkaidő

Kérdés: A munkavállaló 2014. április 30-ig részmunkaidőben dolgozott, ezt követően, május 1-jétől közös megegyezéssel úgy módosítottuk a munkaszerződést, hogy teljes munkaidőben foglalkoztatjuk. Ennek megfelelően változott a munkabére is. A szabadságára vonatkozóan hogyan kell eljárnunk? Az év első négy hónapjára 10 nap illette meg, napi négy órával számolva, ami 40 óra, május 1-jétől az év végéig pedig 20 nap, napi nyolc órával számolva, ami 160 óra. Április 30-ig csak egyetlen nap szabadságot vett ki, erre az időre négy órára jutó távolléti díj illette meg. Mivel jelenleg már 8 órás a napi munkaidő-beosztása, mi a helyzet abban az esetben, ha ezután megy szabadságra, és a részmunka­idős munkaviszony alatt ki nem vett szabadságot tölti?
Részlet a válaszából: […] ...teljes munkaidőről egyeztek meg.A szabadság kiadásánál lehet jelentősége a kérdésnek, de csak akkor, ha a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozott. Az Mt. 124. §-ának (2) és (3) bekezdése ugyanis ilyen esetben a munkáltató választásától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Szabadság kiadása "rugalmas" munkaidő-beosztásban

Kérdés: Egy munkavállaló munkaszerződésében a munkaidejét a következőképpen kötötték ki: "A munkavégzés rugalmas munkaidő-beosztásban történik, heti 28 órában". A munkavállaló beosztása a következő: hétfőn 8 óra, kedden 6 óra, szerdán és csütörtökön 7 óra, pénteken nem dolgozik. Életkora alapján 30 nap szabadság jár neki, és előző évről még 9 nappal rendelkezik. Kérdésem, hogy órában ez pontosan mennyit jelent? A heti 28 óra és a 4 ledolgozandó nap alapulvételével napi 7 órával számoltam. Helyesen jártam el?
Részlet a válaszából: […] ...töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Munkaidő-beosztás – a szabadság és a betegszabadság tekintetében

Kérdés: Mit lehet a munkaidő-beosztás alatt érteni? Ha két műszakos munkarend van (délelőtt és délután), ami hetente változik egy munkavállalót illetően (egyik héten délelőttös, azt követő héten délutános), akkor az már beosztásnak tekintendő? A munkahét 40 órás, 5 munkanap, 2 szabadnap (szombat, vasárnap), igazodva a naptári hétköznapokhoz. A fizetett szabadságra és betegszabadságra járó díjazás számításának szempontjából kérdéses.
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő-beosztás annak meghatározását jelenti, hogy a munkavállaló a munkaidejét mikor fogja teljesíteni. Például egy teljes munkaidős munkavállaló a hét mely napjain és mikor fogja "ledolgozni" a 40 órányi munkaidőt. A törvény szerint a munkaidő-beosztást a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Munkaidőkeret alkalmazása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződésében napi 12 órás munkavégzés és állandó 234 órás havi munkaidőkeret van meghatározva. Egyidejűleg alkalmazható-e a napi munkaidő meghatározása és egy állandó munkaidőkeret alkalmazása? Jogszerű-e az, hogy nem a munkaszerződésben meghatározott napi munkaidő (12 óra) és az adott havi munkanapok szorzata a havi munkaidőkeret? Meghatározható-e a fentiek szerint állandó óraszámú havi munkaidőkeret? Ha a munkavállaló szerződésében 8 óránál több a napi munkaidő, akkor a dolgozó teljes munkaidősnek minősül, vagy készenléti jellegű foglalkoztatásnál elképzelhető, hogy a fenti munkaszerződés szerint ez részmunkaidős foglalkoztatás? A fizetett ünnepet és a szabadságot napi hány órával kell kifizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...nem dolgozó munkavállalót távolléti díj illeti meg. Végül, a szabadság elszámolása kapcsán, a napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.

Betegszabadság elszámolása rövidebb munkahéten

Kérdés: A társaságunk május 1-jétől áttért a heti 40 órás foglalkoztatásról heti 32 órára. A dolgozókkal a munkaszerződés módosítása megtörtént, ezzel egyidejűleg új munkarend került kialakításra az alábbiak szerint. Hétfőtől csütörtökig napi nyolc óra a munkaidő, pénteken nincs munkavégzési kötelezettség. Az Mt. 137. § (6) bekezdése alapján a betegszabadság kiadásánál a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokat kell figyelembe venni, ez alapján, ha a dolgozó beteg, akkor hétfőtől csütörtökig betegszabadságot számfejtünk 8 órára, péntekre nem. Az OEP tájékoztatása szerint viszont minden napra, így péntekre is kell betegszabadságot adni a (7) bekezdés alapján. Mi történik akkor, ha valaki hétfőtől szerdáig ledolgozott már napi nyolc órát, csütörtöktől beteg, akkor a napi két óra túlóraként kerüljön számfejtésre? Mi a helyes eljárás, hogyan kell a betegszabadságot elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...ki.Az Mt. egy másik szakasza alapján – és a betegszabadságelszámolásakor, kiadásakor ez a meghatározó szabály – viszont amunkaidő-beosztás szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. A kérdésbenszereplő esetben – heti kettőnél több pihenőnapot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.
1
2