Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő beosztásától. Az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy a munkanap vagy naptári nap, vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Fizetett ünnep elszámolása igazolatlan távollét esetén

Kérdés: Egyik munkavállalónk április 27-től az azonnali hatályú felmondás közléséig, május 11-ig igazolatlanul volt távol, 5/2-es munkarendben. Ezen időtartamban minden naptári napot igazolatlan távollétként kell kezelni a bérprogramban, tehát a május 1-jei fizetett ünnepet és a hétvégi pihenőnapokat is? Vagy az igazolatlan távollét csak a beosztás szerinti munkanapokra vonatkozhat egy folyamatos időszakban, és a fizetett ünnepre járó díjazás is megilletné a dolgozót?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót távolléti díj illeti meg óra- vagy teljesítménybérezés esetén a napi munkaidő tartamára, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő [Mt. 146. § (1) bek. d) pont]; és havi alapbérének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Azonnali hatályú felmondás – ha a második postázás sikeres

Kérdés: Egy munkavállaló verekedés miatt azonnali hatályú felmondása elkészítését kérték a felettesei a munkaügyi csoporttól. Aláíró hiányában azonban még aznap – pénteken – nem sikerült átadni a jognyilatkozatot a munkavállaló részére. Következő héten hétfőn az érintett munkavállaló – még korábban engedélyezett szabadság miatt – nem jelent meg a munkahelyén, illetve a belépőkártyáját is letiltották, így a szabadság lejártát követően sem léphetett be a telephelyre. Az azonnali hatályú felmondást tértivevénnyel postázták a rendszerben szereplő lakcímre, melyről azonban később kiderült, hogy már nem aktuális. Telefonos egyeztetést követően az érvényes lakcímre is kiküldték a felmondást, amelyet így a munkavállaló kézhez kapott. A szabadság lejárta és a felmondás átvétele közti időtartamra köteles-e a munkáltató díjazást (állásidőt, távolléti díjat) fizetni a munkavállalónak, vagy tekintettel az azonnali hatályú felmondás okára, díjazás nélküli munkavégzés alóli mentesítést is megállapíthat?
Részlet a válaszából: […] ...napjáig (azt is beleértve) – köteles számára megfizetni az állásidőre járó díjazást (azaz az alapbért) és – amennyiben a munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra is jogosult lett volna erre az időre – a bérpótlékot is [Mt. 146. § (1) bek., 147. §]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Létszámcsökkentés a felmentés indokolása

Kérdés: Ha a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szerv az adott szervezeti egységén foglalkoztatott kormánytisztviselők számát csökkenteni kívánja, mert a feladat ellátásához kevesebb fő is elegendő, akkor a felmentést a Kit. 107. § (1) bekezdése c) pontjának azzal a fordulatával indokolhatja-e, mely szerint a kormánytisztviselő által betöltött álláshely átszervezés miatt megszűnik, vagy más indok lenne a helytálló? Munkáltató által elhatározott létszámcsökkentés lenne az adott szervezeti egységnél, mivel tartós távollétről visszatért az egyik kormánytisztviselő, akinek a szervezeti egységénél a feladatai ellátása érdekében kinevezésmódosítással elkezdtek korábban alkalmazni egy másik kormánytisztviselőt, akinek szintén határozatlan időre szól a kinevezése, és így most többen lesznek ennél a szervezeti egységnél, mint ahány fő kell a feladatellátáshoz.
Részlet a válaszából: […] ...a Kit. 54. §-a (5) bekezdésének b) pontjával, melynek értelmében több jogviszony egy álláshelyen csak akkor hozható létre – a részmunkaidőben történő foglalkoztatáson túl -, ha az határozott idejű [Kit. 55. § (3) bek.]. Mindebből az is következik, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Részmunkaidő kötelező kikötése és az utóhatások

Kérdés: Az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése a munkaszerződés kötelező módosításának esetét nevesíti. Eszerint, ha az ott leírt feltételek fennállnak, a munkáltató hozzájárulása nélkül is, a munkaszerződés 4 órás részmunkaidőre módosul. Amennyiben a munkáltató a munkaszerződés szerinti munkakörben részmunkaidőben nem tudja a munkavállalót foglalkoztatni, mivel a munkavállaló vezetőként egyedül tölti be az adott munkakört, amelynek feladatait (mennyisége, sajátossága miatt) nem lehetséges részmunkaidőben ellátni, a munkát pedig másként nem tudja megszervezni, hiszen más munkavállaló ugyanezt a munkakör nem tölti be, tehát a feladatokat nem lehet szétosztani, felmondással [az Mt. 66. § (6) bekezdésének megtartásával] megszüntethető-e a munkavállaló munkaviszonya? Ha igen, akkor a végkielégítés alapjául szolgáló távolléti díjnál a részmunkaidőre megállapított alapbérrel kell számolni?
Részlet a válaszából: […] ...három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunka­időre módosítani. Az Mt. e rendelkezése nem hagy a munkáltatónak mérlegelési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Felmentési időre járó távolléti díj – a kifizetés esedékessége

Kérdés: Egyik munkatársunknak szeptember elején felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, a felmondási ideje november 26-án jár le. Amunkavégzési kötelezettsége alól október 20-tól mentesítettük, ez volt az utolsó munkanapja. A felmentési időre járó bérét még ezen a napon egy összegben kifizettük. A munkavállaló ezt vitatja, és állítása szerint a november hónapra járó távolléti díja csak december 10-én lett volna esedékes, és a novemberre eső távolléti díjat a novemberi munkanapok száma alapján kellett volna meghatározni (osztószám). Helyesen jártunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...venni, hogy a felmentési időre járó távolléti díj esedékességének hónapjában az általános munkarend alapján mennyi a teljesítendő munkaidő (azaz hány hétköznap van az adott hónapban, és ez hány munkaórát jelent a munkavállaló munkaszerződése szerinti napi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatása munkaviszony-megszűnés esetén

Kérdés: A csökkentett munkaidős bértámogatás idején a létszámtartási kötelezettségnek nem tesz eleget a munkáltató, amennyiben a felek közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt. A támogatási határozatban szerepel, hogy csak a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, a munkáltató azonnali hatályú felmondása vagy a munkavállaló felmondása esetén mentesül a munkáltató az arányos befizetési kötelezettség alól. Munkajogilag kifogásolható-e a következő eljárás? A munkavállaló (nem próbaidős) benyújtja a felmondását 2020. június 28-án azzal, hogy másnaptól már nem szeretne a cégnél dolgozni, kéri, hogy a munkáltató a felmondási idő letöltésétől tekintsen el, a munkaviszonyát június 28-ai nappal szüntesse meg, a munkáltató pedig rávezeti a dokumentumra, hogy a felmondási idő letöltésétől eltekint, a munkaviszony felmondással történő megszüntetéséhez június 28-ai nappal hozzájárul. Alapesetben közös megegyezéses megállapodásba foglalnánk az ilyen munkaviszony-megszüntetést, azonban a jogviszony-megszüntetés ezen a jogcímen kedvezőtlen helyzetbe hozná a munkáltatót a bértámogatás elszámolásnál. Lehet-e a munkaviszony-megszüntetés jogcíme munkavállalói felmondás a fenti esetben anélkül, hogy a munkavállalói felmondás közlésétől számított 30 napos felmondási idő nem telik el? Olvastam olyan gyakorlatról, hogy a munkavállaló felmondott, másnaptól pedig igazolatlan távollétet, vagy igazolt, nem fizetett távollétet jelöltek neki a 30. napig, ezzel megtartva a munkavállalói felmondás megszüntetése jogcímet. Valóban szükség van erre, ha a munkavállalói felmondás jogcímet szeretnénk használni? Lehetséges-e továbbá, hogy amennyiben a munkavállalói felmondásnál a munkáltató a felmondási idő ledolgozásától eltekint, és felmenti a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól, a 146. § (2) bekezdése alapján megállapodik a munkavállalóval, hogy nem fizet erre az időtartamra díjazást, de a munkaviszony csak a felmondási idő leteltével szűnik meg?
Részlet a válaszából: […] A 105/2020. Korm. rendelet szerinti támogatásra való jogosultságának egyik feltétele, hogy a munkáltató teljesítse az ún. létszámtartási kötelezettségét. Ennek értelmében a munkaadó köteles fenntartani a támogatásban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a támogatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Végkielégítés összege – részmunkaidőre módosított munkaszerződés esetén

Kérdés: Ha a munkavállaló munkaszerződését teljes munkaidősből részmunkaidőssé módosítjuk, amelynek következtében az alapbére is csökken, és utóbb felmondásra kerül a sor (nagy valószínűséggel létszámcsökkentésre hivatkozva), a végkielégítését már a csökkentett alapbérrel kell kiszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltatói felmondás közlésének időpontjában érvényes alapbérrel – így az Ön által említett esetben már a részmunkaidős, alacsonyabb összegű alapbért tartalmazó munkaszerződésben kikötött összeggel – kell számolni.(Kéziratzárás: 2020. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Tanulmányi szerződés – munkavállalói megszegés

Kérdés: Előző évi (szeptemberi) tanulmányi szerződést követően, januári sikeres vizsgán túl, egyik munkatársam februárban beadta a felmondását. Egyéves tanulmányi szerződést írt alá, így az még nem járt le. Mit tehet ilyenkor a munkáltató? Jogos, ha az időarányos részt szeretné visszafizettetni az alkalmazottal, illetve a munkaidő-kedvezményt?
Részlet a válaszából: […] ...támogatások – például a képzési költség, utazási és szállásköltség, tanulmányok miatti távollétekre (a kérdés szerinti munkaidő-kedvezmény) nyújtott munkabértérítés – összegének 5/6-át köteles megtéríteni. Mindennek konkrét összegét a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Szabadság kiadása vagy megváltása határozott idejű munkaviszonyban

Kérdés: A január 31-ig tartó négy hónapos határozott idejű munkaviszony esetén a munkavállalót megillető két munkanap (20/365×31 = 1,69 = 2) időarányos alapszabadságát a munkáltató nem a munkaidő-beosztás szerinti munkaidő terhére osztja be [Mt. 124. § (1) bek.], hanem a munkaviszony automatikus megszűnése után azt pénzben megváltja (Mt. 125. §). Ha ez szabálytalan, munkaerő-kölcsönzés esetén kit terhel a felelősség? Aki a munkaidő-beosztást elkészítette (kölcsönvevő), vagy aki a munkabért ily módon elszámolta (kölcsönbe adó)? Jogos-e két nap fizetetlen (igazolatlan) távollét alkalmazása, ha a munkavállaló az utolsó két munkanapon a munkaidő-beosztása ellenére nem megy be dolgozni, hanem helyette önhatalmúlag kiveszi a munkáltató által beosztani elmulasztott, de őt jogosan megillető két munkanap fizetett szabadságot?
Részlet a válaszából: […] Általános szabály szerint a szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki. Évente hét munkanap az, amivel – a munkaviszony első három hónapját kivéve – a munkavállaló maga rendelkezik. Az év közben kezdődő vagy megszűnő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.
1
2
3