Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...(4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], így arra a rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Rendkívüli munkavégzés átalánnyal díjazva

Kérdés: Amennyiben a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő pótlékát nem szeretnénk külön fizetni hónap végén, hanem pótlékátalányt szeretnénk alkalmazni, és abba szeretnénk beépíteni, akkor a pótlékátalány alkalmazásakor mire kell figyelnünk? A munkaszerződésbe kötelezően bele kell írni egy alapbért és egy átalányösszeget, vagy ez egy összegben is megadható, és elegendő felsorolni, hogy mely bérpótlékokat tartalmazza az átalány? Szükséges bármilyen számítással alátámasztani az átalány mértékét?
Részlet a válaszából: […] ...a felek bármilyen mértékben megállapíthatják. Fontos ugyanakkor, hogy a bérpótlékátalány ebben az esetben nem váltja ki a rendkívüli munkaidőre járó alapbérrészt [lásd Mt. 139. § (1) bek., 143. § (1) bek.], azaz a rendkívüli munkavégzés alapján azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Pótlékok elszámolása több műszakos tevékenységben

Kérdés: Gyárunkban a három műszakos munkarend az alábbiak szerint alakul 5+2 beosztás mellett: délelőttös műszak 5:30-14:00; délutános műszak 13:30-22:00 és éjszakai műszak 21:30-06:00. A belső szabályzatunkban kihirdetésre kerül, hogy a munkahét hétfő reggel hat órától szombat hajnal hat óráig tart. Helyes-e az alábbi elszámolás ennek fényében? Délelőttös műszakban az 5:30 és 06:00 közötti időszakra éjszakai pótlék (Mt. 141. § szerint 30%) és pihenőnapi pótlék [Mt. 143. § (5) bek. szerint 100%] kerül elszámolásra, azonban a pénteken kezdődő éjszakai műszakban csupán az éjszakai pótlék kerül elszámolásra az alapbéren felül (mivel a szabályzat szerint a munkahét szombat reggel 6 óráig tart). Amennyiben a fenti elszámolásban hiba van, kérem, legyen szíves tájékoztatni a korrekt eljárásról!
Részlet a válaszából: […] ...minősül a naptári nap, vagy megszakítás nélküli 24 óra, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható. Ez megfelelően irányadó a heti pihenő- vagy munkaszüneti nap meghatározása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Pótlékok hétvégére – alkalmi munka esetén

Kérdés: Társaságunk hétfőtől péntekig alkalmaz munkavállalókat (szombat és vasárnap pihenőnap). Alkalmi munkavállalókat is szoktak alkalmazni, például kiállításokra. Egy mostani kiállításra is felveszünk alkalmi munkavállalót öt napra, szerdától vasárnapig (amíg a kiállítás tart), nyolcórás munkaidőre. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben szombatra és vasárnapra kell-e valamilyen pótlékot fizetni az alkalmi munkavállalónak? A munkaidő napi nyolc óra, 10-18 óra között.
Részlet a válaszából: […] ...nyolc órát, 10-18 óra között. Ez alapján megállapítható, hogy rendkívüli munkavégzés nem merül fel, éjszakai- és műszakpótlék a munkaidő-beosztás alapján szintén nem jár. Amennyiben a vasárnapi munkavégzésre kizárólag a több műszakos tevékenység,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Bérpóték mezőgazdasági idénymunkában

Kérdés: A mezőgazdasági idénymunkában a munkavállalónak a munkavégzésre milyen bérpótlékok járhatnak?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatás esetén nem érvényesülnek a vasárnapra, illetve munkaszüneti napra történő munkaidő-beosztás korlátai (Mt. 101. §); így a mezőgazdasági idénymunkában sem kell ezeket figyelembe venni [Mt. 203. § (1) bek.]. Amennyiben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Éjszakai munka és készenlét elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ha a munkavállaló a munkaidőkeret alatt éjszaka is dolgozik, akkor ezt nem kell még pluszban elszámolni neki (15%-os pótlék), hanem csak beleszámítani ezeket az órákat is a munkaidőkeret alatt ledolgozható óraszámba? Ugyanez felmerül a készenlét kapcsán is. Ha készenlétet rendelnek el a munkaidőkeret alatt, és ezalatt túlórái lesznek, azt is bele kell számítani a munkaidőkeret óraszámaiba? Ezekben az esetekben a rendkívüli munkavégzésért járó pótlékot csak akkor kell kifizetni, ha a munkaidőkereten felüli óraszámot rendelik el?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőkeret mellett elrendelt éjszakai munka kapcsán abból kell kiindulni, hogy a 15%-os éjszakai pótlék a 22 és reggel 6 óra közötti, az egy órát meghaladó munkavégzésért jár, függetlenül attól, hogy egyébként a munkavállaló munkaidőkeretben dolgozik. Nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Rendkívüli munkavégzés pótléka a távolléti díjban

Kérdés: Helyesen alkalmazza-e a bérprogram a szabályt, amikor a szombati és vasárnapi pihenőnapokon végzett munkáért járó pótlékot "kötelezően" beszámítja a távolléti díj alapjába, függetlenül attól, hogy nem valósultak meg az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében leírtak? A hivatkozott joghely csak a vasárnapról rendelkezik. Jól értelmezem, hogy a szombaton végzett rendkívüli munkáért járó díjazás (bér) minden esetben alapja lesz a távolléti díjnak?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha a munkavállaló az irányadó időszakban legalább a vasárnapok egyharmadában beosztás szerinti munkaidejében (azaz rendes munkaidőben) munkát végzett [Mt. 151. § (1)-(2) bek.]. Vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Hétvégi rendkívüli munkaidő és a távolléti díj számítása

Kérdés: A munkavállaló havibéres, általános munkarendben, jelenlegi munkaviszonyában több mint hat hónapja dolgozik (irányadó időszak). A szombat-vasárnap végzett munkát a cég tevékenységéből adódóan a munkáltató rendeli el. Január hóban négy hétvége (nyolc nap) volt, és ebből a dolgozó öt napon végzett munkát. (Azt nem vizsgáljuk, hogy a heti pihenőnap, illetve a pihenőidő megvolt-e.) Az öt alkalomból különböző óraszámokat töltött munkával a munkavállaló: kétszer négy óra, hat óra, nyolc óra és tíz óra. Erre a dolgozó 100%-os pótlékot kapott a szombatra és vasárnapra jutó munkabéren felül. A rendkívüli munkavégzés egyébként jellemző, de arányaiban változó (előfordul, hogy egy hónapban csak szombatonként kell dolgozni, de van, hogy szombat-vasárnap is, illetve egyáltalán nincs szükség rendkívüli munkavégzésre az irányadó időszakon belül). Sajnos a bérprogram nem kezeli külön a szombaton vagy vasárnap végzett munkát, valamint a távolléti díj számításánál "kötelezően figyelembe vett" jogcímként jelöli meg a pihenőnapon (szombaton és/vagy vasárnapon) végzett rendkívüli munkáért járó pótlékot (figyelmen kívül hagyva – szerintem helytelenül – az Mt. 151. §-ában foglaltakat, hiszen így előfordulhat, hogy az irányadó időszakon belül nem lesz meg a legalább egyharmados munkavégzés). Helyesen alkalmazza-e a bérprogram a szabályt, amikor a szombati és vasárnapi pihenőnapokon végzett munkáért járó pótlékot "kötelezően" beszámítja a távolléti díj alapjába, függetlenül attól, hogy nem valósultak meg az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében leírtak? A hivatkozott jogszabályhely csak a vasárnapról rendelkezik. Jól értelmezem, hogy a szombaton végzett rendkívüli munkáért járó díjazás (bér) minden esetben alapja lesz a távolléti díjnak?
Részlet a válaszából: […] ...távolléti díjként az alapbért kell figyelembe venni [Mt. 152. § (1) bek.].Az idézett szabályból megállapítható: a rendkívüli munkaidőért járó díjazást csak akkor kell figyelembe venni, ha azt pótlékátalány (Mt. 145. §) formájában határozta meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Bérpótlék fizetése egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás esetén szombati vagy vasárnapi munkavégzéskor pótlékot kell-e a munkavállalónak fizetni? Ha igen, milyen mértékűt?
Részlet a válaszából: […] ...általános szabályok szerint jogosult bérpótlékokra. Önmagában a szombaton történő munkavégzés esetén – amennyiben arra rendes munkaidőben kerül sor – bérpótlék nem jár. A vasárnap, rendes munkaidőben teljesített munkavégzésért vasárnapi pótlék akkor jár,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Több műszakos tevékenység és a műszakpótlékra való jogosultság

Kérdés: Három műszakban dolgozom. Vasárnap sms-ben értesítettek, hogy hétfőn nem délutános, hanem délelőttös leszek, meg nem határozható ideig. A három műszak marad, csak másik műszakban dolgozom. Erre a délelőttös műszakra jár nekem a délutános pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...ha annak tartama hetente eléri a 80 órát [Mt. 90. § b) pont]. Ez azt jelenti, hogy a munkáltatónak legalább két, heti 40 órás teljes munkaidőre szerződött munkavállalókból álló műszakot kell foglalkoztatnia. A műszakpótlék jogosultsági feltétele ehhez képest az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.
1
2
3
4