"Employer of Record" – elhatárolása a munkaerő-kölcsönzéstől

Kérdés: Egy, az utóbbi időben egyre elterjedtebb jogintézmény, illetve kapcsolatrendszer értelmezésében, a munkaerő-kölcsönzéstől való elhatárolásban kérjük a segítségüket, mégpedig az "Employer of Record" (EOR) intézményével kapcsolatban. Ez alatt olyan, valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező szervezeteket értünk, amelyek megállapodást kötnek egy többnyire (de nem kizárólag) harmadik országbeli vállalattal, hogy a nevükben – de facto helyettük – alkalmazzák az általuk megjelölt munkavállalókat és fizessék a munkabérüket, ezek mellett pedig felelősséget is vállalnak a foglalkoztatási és adózási kérdésekben. Tehát egy EOR-vállalat kvázi a munkáltató szerepét veszi át, és ellátja a HR-rel, bevándorlással és bérszámfejtéssel kapcsolatos jogi és adminisztratív teendőket. Ugyanakkor a napi munkavégzésben az EOR nem vesz részt, nem ad utasításokat a munkavállalóknak, és nem is ellenőrzi munkavégzésüket. A struktúra használata – elméletileg – lehetővé teszi a harmadik országbeli vállalatok számára, hogy közvetve, helyi jogi személy létrehozása nélkül "foglalkoztassanak" munkavállalókat egy tagállamban. Fontos, hogy az EOR-vállalat a megbízó harmadik országbeli vállalat által megjelölt személyt alkalmazza, tehát toborzási tevékenységet nem végez. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tényleges felügyeleti és irányító szerepet az EOR-vállalattal szerződésben álló munkáltató látja el, például meghozza a javadalmazásra, a munkavállaló feladataira és felelősségeire, a projektekre és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó valamennyi döntést. Az EOR ezen tevékenységek adminisztratív és jogi hátterének biztosításáért felel. A fent ismertetett jellemzők alapján felfedezhető-e különbség a magyar jogban ismert és alkalmazott munkaerő-kölcsönzés és az EOR között, vagy a két intézmény megfeleltethető-e egymásnak? Amennyiben nem azonosak, létezik-e az EOR-t szabályozó jogszabály a magyar jogban, vagy teljesen ismeretlen és szabályozatlan még ez a jogintézmény? Amennyiben az EOR-tevékenység munkaerő-kölcsönzésnek minősül, azonban a vállalat nincsen munkaerő-kölcsönzőként nyilvántartásba véve, ennek milyen következményei lehetnek, továbbá a munkavállaló erre a kötelezettségszegésre történő hivatkozással közvetlenül érvényesíthet bármilyen igényt? Amennyiben igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...törvény szerint a munkaerő-kölcsönzés az a tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbe adó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek ideiglenesen átengedi, azzal, hogy a kikölcsönzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Adminisztratív teendők – kiküldött munkavállalók fogadása esetén

Kérdés: Társaságunk májusban több szlovák munkavállalót fog foglalkoztatni, akiket egy szlovák munkaerő-kölcsönző cég bocsát a rendelkezésünkre. Van-e valamilyen adminisztratív kötelezettségünk a foglalkoztatásuk előtt, illetve alatt a magyar hatóságok felé?
Részlet a válaszából: […] Ez az eset határon átnyúló szolgáltatásnyújtásnak, kiküldetésnek minősül (Mt. 295. §). A magyar munkajog a kiküldött munkavállalók ellenőrzéséhez többféle eszközt ír elő. Ezek közül egyesek a külföldi (kiküldő) és a belföldi (fogadó) munkáltatónak közös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Kölcsönvevő által órában kiadott szabadságok

Kérdés: Az egyik kölcsönzött munkavállalónk kikölcsönzése egy év után megszűnt, a kölcsönvevő visszaküldte. Gyorsan el tudtuk helyezni máshol, de a következő kikölcsönzésében problémák léptek fel a szabadsága kiadásánál. Az első kölcsönvevő ugyanis napokban kezdte el idén kiadni a szabadságot, az új viszont órákban adná ki, ami teljesen eltérő eredményt hozna. Mit lehet ilyen esetben tenni, az új kölcsönvevő kiadhatja órában a szabadságokat?
Részlet a válaszából: […] ...történő nyilvántartást akkor engedi meg, ha a munkavállaló szabadságát egész évben így adja ki és tartja nyilván a munkáltató. Munkaerő-kölcsönzés esetén viszont a munkáltató tipikusan a kölcsönvevő [Mt. 218. § (4) bek. c) pont], ami miatt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Egyenlő bér elve a munkaerő-kölcsönzés során

Kérdés: A kölcsönzött munkavállalónak ugyanannyit kell keresnie, mint a kölcsönvevő azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalójának?
Részlet a válaszából: […] ...enged kivételt, és akkor is legfeljebb csak a kikölcsönzés első 183 napjában, ha a kölcsönzött munkavállaló:– a kölcsönbe adóval munkaerő-kölcsönzés céljából létesített határozatlan idejű munkaviszonyban áll, és a kölcsönvevőnél történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Kölcsönvevői feladatok munkaerő-kölcsönzésnél

Kérdés: Cégünk bérmunkaerőt alkalmaz, ahol a bérmunkások vezetője folyamatosan változtatja az emberek státuszát, munkaviszony és alkalmi munkavállaló között. Mennyire kell nekem figyelni, hogy náluk milyen módon vannak bejelentve a munkavállalók, és kell-e figyelnem a dolgozót, hogy épp miért van távol? A betegállományt kell-e figyelnem, mivel hozzám nem kerül a betegállományi papír?
Részlet a válaszából: […] ...munkaerő-kölcsönzésre irányuló jogviszony a kölcsönbe adóval áll fenn, ezért e munkáltató felelőssége arról gondoskodni, hogy a munkavállaló rendezett munkaviszonyban dolgozzon, írásba foglalt munkaszerződéssel, megfelelő adóhatósági bejelentéssel [Mt. 214. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Kölcsönzöttek rendkívüli munkaideje nyilvántartás nélkül

Kérdés: Munkaerő-kölcsönző cég vagyunk, és a kölcsönvevő cég a jelenléti ívre nem hajlandó a túlórát fölvezetni, hanem külön e-mailben közli. Mennyire szabályos ez, és esetleges munkaügyi ellenőrzés során kit marasztalnak el?
Részlet a válaszából: […] Rendkívüli munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli munkaidő, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet tartama (Mt. 107. §). A munkáltató köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Kiküldetés helyett kölcsönzés?

Kérdés: Szellemi munkakörben dolgozó kollégáink körében rendszeres, hogy kiküldetést teljesítenek cégünk dán anyavállalatánál. Sokszor van példa arra is, hogy a cégcsoport más leányvállalataihoz küldjük ki őket, továbbképzésekre, megbeszélésekre, szerte az egész világon. Erre tekintettel felmerült, hogy cégünk felvenné a tevékenységek körébe a munkaerő-kölcsönzést is. Ezzel egyszerűbbé válhatna a kollégák mozgatása. Van erre jogi lehetőség?
Részlet a válaszából: […] ...több okból sem lehetséges, de nem is célszerű. Egyrésztaz Mt. tiltja a munkaerő-kölcsönzést olyan felek között, akik egymássaltulajdonosi kapcsolatban vannak [Mt. 193/G. § (7) bek.]. Másrészt csak azok amunkavállalók adhatók kölcsönbe, akiknek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Készenléti jellegű munkakör munkaerő-kölcsönzésben

Kérdés: Társaságunk portás munkakörbe kölcsönöz munkavállalókat, akik munkanaponként 24 órán keresztül végeznének munkát. A kölcsönbe­adó ugyanakkor a munkaszerződésben nem jelölte meg, hogy a munkakör készenléti jellegű. Ilyen esetben elrendelhetünk-e 24 órás munkaidő-beosztást?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. a készenléti jellegű munkakör fogalmát a munkaidőreés pihenőidőre vonatkozó VI. fejezetben adja meg. Ennek értelmében a törvényalkalmazásában készenléti jellegű munkakör az olyan munkakör, amelyben– a munkakörbe tartozó feladatok jellegéből adódóan -hosszabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Kölcsönvevőnél hatályos kollektív szerződés alkalmazhatósága

Kérdés: Kölcsönbeadó cégünk – amely nem tartozik kollektív szerződés hatálya alá – egyik kölcsönvevő partnere saját kollektív szerződése alapján áprilistól 9 havi munkaidőkeretet alkalmaz saját munkavállalói vonatkozásában. Kérdéseink: 1. Tekintettel az Mt. 193/G. § (5) bekezdés (f) pontjában foglaltakra, kiterjed-e a kollektív szerződés rendelkezése a kölcsönzött munkavállalókra is? 2. Ha igen, akkor ez automatikus vagy írásbeli tájékoztatási kötelezettséggel jár a kölcsönvevő-kölcsönbeadó, illetve a kölcsönzött munkavállaló viszonylatában? 3. Munkajogilag felelősségre vonható-e a kölcsönbeadó – a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján –, ha alkalmazza a 9 havi munkaidőkeretet, illetve ha a munkabért emiatt helytelenül/hiányosan számolja el?
Részlet a válaszából: […] ...szükségszerűen e három említett kategória egyikét kellalkalmaznia a 9 hónapos munkaidőkeret jogszerű megállapításához.Munkaerő-kölcsönzés esetén a munkaidő beosztására vonatkozószabályok betartása tekintetében a kölcsönvevő minősül munkáltatónak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Kölcsönzött szakszervezeti tisztségviselő munkaidő-kedvezménye

Kérdés: Egy munkaerő-kölcsönző cégnek dolgozom, és nemrég alakítottunk szakszervezetet, amelyben én lettem az egyik vezető tisztviselő. Azt szeretném megtudni, hogy a heti és az éves munkaidő-kedvezményt kinek kell biztosítani ilyen esetben?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató köteles a szakszervezet tisztségviselőjeszámára munkaidő-kedvezményt [Mt. 25. § (1) bekezdés], a szakszervezet tagjairészére pedig képzési célú rendkívüli szabadságot [Mt. 25. § (4) bekezdés]biztosítani. Mindkét időtartam alatt a munkavállalót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.