Döntőbizottságról a bíróságra – eljárási szabályok

Kérdés: Kormányzati szolgálati jogviszonyom saját kérésemre 2019. május 11-én felmentéssel megszűnt. A jogviszonyomat megszüntető kormányzati igazgatási szerv jogellenesen állapította meg a végkielégítésem mértékét. A megszüntető okiratomat a Kit. alapján állította ki, de a végkielégítésem mértékét a Kttv. alapján állapította meg (egyhavi illetményemnek megfelelő összeget négyhavi helyett), ezért a Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordultam. A Döntőbizottság a panaszomnak helyt adott, és kötelezte a kormányzati igazgatási szervet, hogy 15 napon belül fizesse meg az elmaradt háromhavi végkielégítésemet. A határozat ellen 30 napon belül jogorvoslattal lehet élni. Arra való tekintettel, hogy a 15 nap már lejárt, és egyetlenegy forintot sem kaptam a megítélt végkielégítésből, valamint a jogorvoslati határidő lejárta "vészesen" közeleg, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a kormányzati igazgatási szerv jogorvoslattal él a Döntőbizottság határozata ellen. A Döntőbizottság által lefolytatott vizsgálat egy esetleges per során rövidíteni fogja a bírósági eljárást, vagy egy évekig tartó eljárás elé nézek? A fellebbezésnek a Döntőbizottság által részemre megítélt összeg kifizetésének van-e halasztó hatálya? Fellebbezés esetén a Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz kerül át az ügyem? Kell-e jogi képviselőt keresnem, vagy hivatalból fognak kirendelni? Kit terhel a perköltség? Mi történik az után, hogy fellebbeznek a Döntőbizottság határozata ellen?
Részlet a válaszából: […] ...perben az állam nevében foglalkoztatott személyt a Pp. szerint illeti meg költségkedvezmény. A Pp. 525. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaügyi perben félként részt vevő munkavállaló munkavállalói költségkedvezményre jogosult, ha a távolléti díja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Végrehajtási eljárás munkaügyi per után

Kérdés: 17 éve folyik kártérítési perem a munkáltató ellen. A bíróság a 2012-ben 500 000 Ft nem vagyoni kártérítést jogerősen megítélt részemre, a biztosítási intézkedésem kérésének a bíróság helyt is adott, majd később a kielégítési végrehajtást is elrendelte. A végrehajtó jegyzőkönyvében azt írta, hogy az adósnak lefoglalható vagyona nincs, bankszámlával nem rendelkezik, ez három éve így folyik, de közben országosan működik a munkáltató. A bíróság 17 év elteltével arról tájékoztatott, hogy az ügy iratait egy vidéki törvényszékre küldték meg, mert az az illetékes bíróság. A munkaszerződésemet Budapesten kötöttük, feladataimat mindenkor az országos központtól kaptam. Jogszerű az, hogy 17 év eltelte után jött rá a bíróság, hogy nem ő az illetékes elbírálni az ügyet? Mit tehetek, hogy a megítélt 500 000 Ft kártérítésemhez hozzájussak?
Részlet a válaszából: […] ...Ha az illetékesség nem kizárólagos, az illetékesség hiánya csak az alperesi érdemi ellenkérelem előadásáig vehető figyelembe. A munkaügyi perekben a közigazgatási és munkaügyi bíróság illetékessége kizárólagos. A Pp. 349/B. §-ának (2) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Munkaügyi per – felfüggesztés a büntetőeljárásra figyelemmel

Kérdés: A munkáltatóm azonnali hatályú felmondással megszüntette a munkaviszonyomat, mert állítása szerint loptam a cégtől. Fel is jelentett, és most büntetőeljárás folyik ellenem. Mivel valótlan, amit állít, én bepereltem, jogellenes felmondás miatt. A tárgyalást viszont felfüggesztette a bíróság, mert meg kell várni, mi lesz a nyomozással. Az azonnali hatályú felmondással sok juttatástól elestem, ráadásul, így új munkát sem találok a szakmámban. Van erre egyáltalán lehetősége a bíróságnak? Mit tehetek, hogy minél előbb lezáruljon a munkaügyi perem, és legalább a pénzemhez jussak?
Részlet a válaszából: […] ...munkaügyi perek eljárásának rendjére a Pp. rendelkezéseit kell alkalmaznia a bíróságnak. Ennek értelmében, ha a munkaügyi per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás büntetőbírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Megtámadható-e az indokolás nélküli felmentés?

Kérdés: Kormánytisztviselőnk jogviszonyát az új törvényi rendelkezéseknek megfelelően indokolás nélküli felmentéssel szüntettük meg. Kormánytisztviselőnk azzal fenyeget, hogy a bíróság elé viszi az ügyet, mivel véleménye szerint a felmentés hátterében politikai diszkrimináció áll. Önök szerint van esélye a munkaügyi bíróság előtt?
Részlet a válaszából: […] ...keresetet nyújtson be arra hivatkozva, hogy a felmentésaz egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, és ezért jogellenesnek minősül.A munkaügyi perben elsőként a kormánytisztviselőnek kellvalószínűsítenie azt, hogy őt hátrány érte (ezt az adott esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Levonás a munkabérből – magáncélú telefonköltségek

Kérdés: Cégünk a munkavállalók által folytatott vezetékes telefonbeszélgetések korlátozása érdekében egy meghatározott összegű limitet vezetett be. Ha a munkavállaló túllépi a limitet, az azon felüli összeget ki kell fizetnie. Levonhatjuk-e a tartozást a havonta esedékes munkabéréből, ha a munkavállaló nem fizeti meg azt önszántából?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő tartozásainakmegtérítésére irányuló igényét – a hároméves el­évülési időn belül fizetésimeghagyással, munkaügyi perben vagy az Mt. 162. § (3) bekezdése alapján – ajogcím, az összeg, a jogorvoslat módjának és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.