Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...közlése egyedül a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik. A munkavállalónak ilyen esetben nincs ugyanis alanyi joga sem a munkáltatói felmondásra, sem az ez esetben irányadó végkielégítésre megfizetésére.Más kérdés, hogy a munkáltató a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel a munkáltató személyében bekövetkező változás esetén

Kérdés: Telephelyünket egy új cég üzemelteti tovább a jövőben. A munkáltatóm közös megegyezéssel kívánja megszüntetni a munkaviszonyomat, az ajánlata szerint mindazokat a juttatásokat kifizeti, ami munkáltatói felmondás esetén járna számomra. Köteles vagyok aláírni a közös megegyezést?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése szerint a gazdasági egység (anyagi vagy nem anyagi erőforrások szervezett csoportja) jogügyleten alapuló átvételének időpontjában fennálló munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szállnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Telephelybezárás – munkaszerződés-módosítási ajánlat és felmondás

Kérdés: Egy pénzintézeti fiókban dolgozom, amit 2016. december 31-ével bezártak. Szóban azt a tájékoztatást kaptam, hogy változatlan feltételekkel folytathatom a munkát egy 20 km-re lévő fiókban. Két nap múlva azt mondták, hogy határozott idejű szerződéssel foglalkoztatnak tovább. Szerződést még nem kaptam annak ellenére sem, hogy már többször kértem. Van-e arra határidő, hogy mennyi idővel hamarabb kell megkapnia a munkavállalónak az új szerződést? Közel 10 éve dolgozom ennél a pénzintézetnél határozatlan idejű szerződéssel. Ha nem írom alá az új szerződést, akkor automatikusan felmond a munkáltató? Ebben az esetben fizetnie kell végkielégítést, illetve felmentési időt?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bek.], viszont önmagában a munkaszerződés-módosítási ajánlat elutasítása jogszerű indok nem lehet. Azzal ugyanakkor indokolható a munkáltatói felmondás, hogy a jelenlegi munkavégzési hely megszüntetésre kerül, és a felajánlott másik munkavégzési hely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Végkielégítés összege mozgó bér esetén

Kérdés: Három éve áll fenn a munkaviszonyom egy kereskedelmi kft.-nél, de a telephelyünket a jövő hónapban bezárják. A főnököm közös megegyezéssel akarja megszüntetni a munkaviszonyt, de én nem akarok belemenni. A bérezésem eddig ugyanis úgy történt, hogy mindig kaptam a garantált bérminimumnak megfelelő alapbért és emellett teljesítményemtől függő mozgó bért is. A közös megegyezésben a főnököm 122 000 Ft összegű végkielégítést akar fizetni, azt mondja, hogy ennyit kapnék akkor is, ha felmondana, ezért fogadjam el, mert a közös megegyezés nekem is jó. Szerintem nem tisztességes, hogy csak az alapbért számítja be a végkielégítésembe. Ha felmondana, valóban akkor is csak ekkora végkielégítésre lennék jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembevételével kell megállapítani [Mt. 148. § (1) bek.]. Az esedékesség időpontjaként a végkielégítés tekintetében a munkáltatói felmondás közlésének az időpontját kell figyelembe venni [Mt. 148. § (2) bek. ba) alpont].Kérdése alapján mozgó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.