19 cikk rendezése:
11. cikk / 19 Munkaviszony-létesítés a fizetés nélküli szabadság tartama alatt
Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaszerződésében kikötésre került, hogy nem veszélyeztetheti a munkáltató jogos gazdasági érdekeit, és a munkaviszony megszűnése esetére versenytilalmi megállapodást is kötöttünk vele. Az sajnos nem szerepel a munkaszerződésben, hogy egyébként a munkaviszony alatt megtiltjuk, hogy más munkaviszonyt is létesítsen. Jelenleg ez a munkavállalónk gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságát tölti, most azonban bejelentette, hogy míg nálunk továbbra is fizetés nélküli szabadságon marad, létesít egy másik munkaviszony is, ahol viszont munkába is áll. Mi ilyen körülmények között nem akarjuk állományban tartani. Ebben az esetben megszűnik a védettsége nálunk is, és közölhetünk vele munkáltatói felmondást?
12. cikk / 19 Munkáltatói jogutód nélküli megszűnés és a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság
Kérdés: Az elmúlt három évben otthon voltam két kisgyerekemmel, és jelenleg is GYED-et kapok még kb. fél évig. A munkáltatómtól a múlt hónapban levelet kaptam, amiben tájékoztatott, hogy a cég megszűnik, jogutódja nem lesz, velem pedig elszámolnak. Azt olvastam, hogy ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha a munkáltató felmondott volna nekem, így végkielégítést is kapnom kell, mivel már négy éve áll fenn a munkaviszonyom, és felmondási időt is fel kell számítani. A munkáltató azonban felmondási időt egyáltalán nem akar nekem fizetni. Mit tehetek, hogy megkapjam a felmondási időre járó távolléti díjat is?
13. cikk / 19 Felmondási tilalmak érvényesülése – megsemmisített előzetes tájékoztatási kötelezettség
Kérdés: Úgy értesültünk, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az Mt. azon rendelkezését, melynek értelmében a terhes munkavállalónak előre tájékoztatnia kellett a munkáltatót az állapotáról ahhoz, hogy törvényi védelemben részesüljön. A jövőben hogyan alkalmazzuk a hatályban maradt rendelkezéseket?
14. cikk / 19 Munkakör módosítása
Kérdés: Ha egy munkavállaló GYES mellett szeretne visszajönni dolgozni, akkor köteles-e a munkáltató az eredeti helyére visszavenni? Ha erre nem köteles, és másik munkahelyet ajánl fel részére, az eredeti munkabérénél lehet-e kevesebb a felajánlott bér?
15. cikk / 19 Felmondási idő és végkielégítésre való jogosultság időtartamának meghatározása
Kérdés: Munkavállalónk a jogelődünknél 2004. április 1-jén létesített munkaviszonyt, mi 2012. január 1. napjától jogutódlással foglalkoztattuk tovább. 2014. március 31-én vette át a munkavállaló a munkáltatói felmondását, munkaviszonyát a telephely megszűnése miatt kellett megszüntetni. 2012. január 1-jét követően 30 napot meghaladó távolléte nem volt. A jogelőd munkáltatótól azonban erre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésünkre. A jogviszony hossza és a közlés dátumának figyelembevételével hány nap felmondási időre és hány havi végkielégítésre jogosult a munkavállalónk?
16. cikk / 19 Szabadságra való jogosultság – a munkában töltött idő
Kérdés: Cégünknél a szabadságra jogosító idő megállapításánál merültek fel problémák. Ha a felmondási időre a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, akkor a felmentési idő tartamára jár-e szabadság? Ha valamelyik munkavállalónk például 55 napig táppénzen van, akkor neki milyen időtartam után jár szabadság: mind az 55 napra, vagy csak 25 napra? Továbbá, ha táppénz esetén jól értelmezzük, hogy az első harminc napra jár szabadság, akkor a 2013. évről áthúzódó táppénz esetén 2014-ben újra indul ezen harminc nap számítása (tehát adott esetben 2014. januárban töltendő táppénzes állomány alatt is jogosult szabadságra)?
17. cikk / 19 Várandós munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése
Kérdés: Munkavállalónk GYED-ről szeretne visszajönni dolgozni, gyermeke másfél éves. Visszatérési szándékát írásban be is jelentette, korábbi munkakörét azonban már betöltöttük, és nagyon elégedettek vagyunk az új kollégával. További problémát jelent, hogy a visszatérni szándékozó munkavállaló egyúttal bejelentette, hogy ismét terhes, jelenleg a második hónapban van. Hogyan tudjuk megszüntetni ilyen körülmények között a munkaviszonyát, mert nem találtunk módot a továbbfoglalkoztatására?
18. cikk / 19 Megváltozott egészségi állapot – mint a munkáltató felmondásának indoka
Kérdés: Az egyik munkavállalónk a munkahelyi balesetét követően olyan orvosi javaslatot nyújtott be, miszerint a kialakult nagyfokú csontritkulása miatt az orvosa könnyített munkára javasolja. Cégünk tevékenységéből fakadóan azonban könnyített munkakört nem tudunk számára felajánlani. Élhetünk-e munkáltatói felmondással a megváltozott egészségi állapotára hivatkozva? Ekkor a munkáltatói felmondás milyen kötelezettségekkel jár?
19. cikk / 19 Munkakör megszűnése GYES alatt
Kérdés: Az elmúlt évben a cégünknél megszűnt a PR-menedzseri munkakör. A munkavállalónk, aki korábban ezt a munkakört betöltötte, szülési szabadságon, illetve GYES-en volt. A gyermeke most kétéves, és szeretne visszajönni dolgozni. Kötelesek vagyunk-e visszavenni, ha már nincs meg a munkakör, amit korábban betöltött, vagy felmondhatunk neki? Ha kötelesek vagyunk visszavenni, akkor milyen munkakörben alkalmazhatjuk? Ha alacsonyabb munkakörbe vesszük fel, akkor csökkenthető-e a fizetése a korábbihoz képest, mivel az alacsonyabb munkakörben dolgozók sem kapnak olyan magas fizetést, mint a korábbi PR-menedzser?