41 cikk rendezése:
31. cikk / 41 Felmentett prémiuméves – a felmentés visszavonása és a szabadság kérdése
Kérdés: Hó végével felmentettük az egyik, prémiumévek programba való belépéshez szükséges feltételekkel rendelkező alkalmazottunkat. Időarányosan elég sok szabadsága maradt, a prémiumévek programban azonban tudom, hogy nem jár szabadság. Jogszerűen megváltható-e a szabadság? Ha nem, van-e lehetőség arra, hogy – természetesen beleegyezésével – visszavonjuk felmentését, és először természetben kiadjuk a szabadságát, majd az alkalmazottal egyetértésben közös megegyezéssel módosítsuk a kinevezését a programba való belépés céljából.
32. cikk / 41 Igazolt és nem fizetett távollét – és az árvíz
Kérdés: Munkavállalónk múlt héten három napot nem jött be, állítása szerint árvíz volt borsodi falujában. Egyik kérdésünk, hogyan ellenőrizhetjük, hogy ez őt is érintette? Egyáltalán, mit jelent az érintettség, azt is, ha a töltésen dolgozott, de az ő háza nem volt közvetlen veszélyben? Másik kérdésünk, mivel másik munkavállalónkat kellett miatta túlóráztatnunk, átháríthatjuk-e rá ennek pluszköltségeit?
33. cikk / 41 Változó munkahelyre alkalmazott munkavállaló rendkívüli felmondása
Kérdés: Változó munkahelyre alkalmazott munkavállalónkat írásban értesítettük arról, hogy őt a jövőben egy másik telephelyünkön kívánjuk foglalkoztatni. Az értesítés átvételét megtagadta, és előadta, hogy ragaszkodik az eredeti munkahelyéhez. Ennek megfelelően a következő napon és az ezt követő négy munkanapon nem jelent meg a kijelölt munkahelyen munkavégzés céljából, helyette rendszeresen a korábbi munkavégzési helyén jelentkezett. Ott minden esetben arra utasítottuk, hogy az új telephelyen vegye fel a munkát. Mivel ezt nem tette meg, a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntettük arra hivatkozva, hogy jogellenesen tagadta meg az utasítást és a munkavégzést. Két nappal a rendkívüli felmondás kézbesítését követően telefonon értesített minket arról, hogy mivel az új munkahelyen történő munkavégzésre kötelezés első napjától kezdve visszamenőleges hatállyal keresőképtelen állományba vette a háziorvosa, a munkaviszony megszüntetése jogellenes volt. Erről mi nem tudtunk, hiszen korábban nem tájékoztatott minket a keresőképtelenségéről. Jogszerűen szüntettük meg a munkaviszonyát?
34. cikk / 41 Prémiumévek program – csökkenthető-e a beteg prémiuméves díjazása?
Kérdés: Prémiumévek programban dolgozó pedagógusunkat az ágazati rendelet alapján rendszeresen beosztjuk tanításra. Hiányzása esetén kell-e őt a változásjelentésen szerepeltetni? A gazdasági egységünk jelezte, hogy amennyiben változásjelentésen lejelentjük a hiányzást, munkabéréből a hiányzásnak megfelelően le kell vonni a hiányzásra eső munkabért. Ez azért is fontos, mert a kieső prémiumévest helyettesítenünk kell, a helyettesítő tanárnak pedig óradíjat kell fizetnünk, így amit itt elvesztünk, azt a prémiumévesek béréből megspórolhatnánk.
35. cikk / 41 Prémiumévek – a munkavégzés alóli mentesítés?
Kérdés: Prémiumévek programban foglalkoztatott közalkalmazottak és köztisztviselők a munkavégzési kötelezettség alól kaphatnak-e határozott időre szóló mentesítést (pl. egy évre) abban az esetben, ha a kinevezés munkavégzésre kötelezi őket?
36. cikk / 41 Fizetés nélküli szabadág – a munkavállaló kérésére
Kérdés: Munkavállalónk fél évre fizetés nélküli szabadságra menne. Az Mt. semmilyen rendelkezést nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a munkáltató mikor engedélyezhet fizetés nélküli szabadságot, hiszen csak annak kötelező eseteit határozza meg. Kérjük a Szerkesztőség értelmezését arról, hogy milyen munkajogi szabályok vonatkoznak a nem kötelezően kiadandó fizetés nélküli szabadságra!
37. cikk / 41 Kárfelelősség távmunkát végző munkavállaló esetén
Kérdés: Egy munkavállalónkat távmunka keretében foglalkoztatjuk, és úgy állapodtunk meg, hogy a vezetőjétől kizárólag a feladatokat kapja meg, de szakmai szempontból önállóan dolgozik, és csak a határidőket kell tartania. Sajnos ez egy esetben nem sikerült, amivel jelentős összegű kára keletkezett a cégnek, mivel kötbért kellett fizetnünk. Igaz az, hogy ilyenkor a munkavállalónak meg kell térítenie a kár összegét?
38. cikk / 41 Munkaközi szünet – a kiadás kérdései
Kérdés: A 473. kérdésre írt válaszban olvastuk, hogy jogszerűen nem utasíthatjuk a munkavállalóinkat arra, hogy ne hagyják el a munkahelyüket a munkaközi szünetben. Cégünk üzemi étkezdét működtet. Ebben az esetben sem utasíthatjuk a munkavállalóinkat arra, hogy ne hagyják el a munkahelyüket, és étkezzenek az üzemi étkezdén? Hogyan járjuk el a készenléti jellegű munkavállalóink munkaközi szünetének kiadása során?
39. cikk / 41 Munkaviszony után – megbízási jogviszony?
Kérdés: Munkáltatóként az egyik munkavállalóval közös megegyezéssel megszüntettük a munkaviszonyát, és még ugyanezen a napon határozatlan időtartamú megbízási szerződést kötöttünk. Ez működött is évekig, de pénzhiány miatt ezen feladatok ellátását más módon kell megoldanunk, így a szerződést felmondtam. Elöljáróban még annyit, hogy a szerződés nem tartalmazta a személyes munkavégzési kötelezettséget, illetve a munkakör megnevezését sem, hiszen megbízási szerződést kötöttünk. A fizetésre havonta a benyújtott számlák alapján került sor. A feladatok ellátása során – a szükséges mértékben – utasításokkal láttam el a megbízottat. Most, hogy felmondtam a megbízási szerződést, perrel fenyegetőzik a megbízott, arra hivatkozással, hogy ő igazából továbbra is munkaviszony keretében látta el feladatait, hiába kötöttünk megbízási szerződést, azt tulajdonképpen leplezett munkaviszonynak fogja minősíteni a bíróság. Szerinte a korábbi munkaviszonyát jogellenesen szüntettem meg, mivel az nem felelt meg a rendes felmondás szabályainak. Kérdésem, hogy a bíróság kinek adna igazat?
40. cikk / 41 Megbízás vagy munkaviszony?
Kérdés: Gépkocsivezetőként dolgozom megbízási szerződéssel. A főnököm mindennap meghatározza, mi lesz az útvonal, mi a feladatom, mindennap a telephelyén vesszem fel és adom le a gépkocsit, a munkaidőmről is ő dönt. Ha megbetegszem, vagy valamilyen okból kiesek a munkából, nem kérhetek meg ismerőst, hogy ugorjon be helyettem, mert azt a főnököm nem engedi. Valóban megbízásnak minősül-e a jogviszonyom, vagy inkább munkaviszonynak tekinthető?