Azonnali hatályú felmondás a próbaidő alatt

Kérdés: Az Mt. 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján bármely fél azonnali hatállyal indokolás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt a próbaidő tartama alatt. Az „indokolás nélkül” történő megszüntetésre vonatkozó fordulatot hogyan kell pontosan értelmezni? Nem kell fennállnia valamilyen indoknak, vagy pedig fenn kell állnia, de azt közölni nem kell a munkavállalóval? Az Mt. 2023-ban hatályba lépett szabályai közé tartozik a 64. § (3) bekezdése, melynek értelmében – az említett bekezdésben meghatározott esetekre történő munkavállalói hivatkozás esetén – annak ellenére is meg kell indokolni a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást, hogy a törvény indokolásnélküliséget ír elő. Abban az esetben, ha a munkavállaló él az Mt. 64. §-ának (3) bekezdésében foglalt hivatkozással, és ennek következtében a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást a munkáltatónak meg kell indokolnia, akkor a munkáltató indokolásának – tekintettel arra is, hogy a próbaidő célja az, hogy „a felek egymást kipróbálják” – milyen feltételeknek kell megfelelni, az Mt. 64. §-a (2) bekezdésének? Milyen okra történhet a hivatkozás, az Mt. 78. § (1) bekezdése a) és b) pontjainak megfelelő okokra?
Részlet a válaszából: […] ...is él ezzel a megszüntetési lehetőséggel, „magának” minden bizonnyal meg tudja fogalmazni, hogy arra miért került sor. Ezt az okot a munkáltatónak az Mt. 2023. január 1-jei módosítását megelőzően praktikusan csak olyan esetekben kellett felfednie egy jogvitában, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. augusztus 6.

Próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás közlése postai úton

Kérdés:

Az Mt. 15. §-ának (4) bekezdése szerint, az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel válik hatályossá és – e törvény eltérő rendelkezésének hiányában – csak a címzett hozzájárulásával módosítható vagy vonható vissza. Munkáltatói egyoldalú jognyilatkozatok körébe tartozik a felmondás, azonnali hatályú felmondás (próbaidő alatti és annak lejártát követő esete is). A közlés történhet személyes, postai vagy elektronikus úton. Az Mt. 24. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az írásbeli jognyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt a címzettnek vagy az átvételre jogosult más személynek átadják. A (2) bekezdés a) és b) pontjai részletezik, hogy a postai úton, tértivevénnyel feladott jognyilatkozatot mikor kell kézbesítettnek, vagyis közöltnek tekinteni. A postai úton közölt felmondás esetén a felmondási idő az a) vagy b) pontban foglalt esetek figyelembevételével megállapított közlési dátumot követő naptól indul, és a felmondási idő lejártával szűnik meg a munkaviszony. Azonnali hatályú felmondás esetén a munkaviszony megszűnésének dátuma az a) vagy b) pont szerinti közlési dátummal egyezik meg. Ez egyaránt vonatkozik a próbaidő alatti és annak lejártát követő esetekre is. A próbaidő alatti közlést érintő változás 2023. január 1-jétől, hogy nem kell a próbaidő tartama alatt megérkeznie az azonnali hatályú felmondást tartalmazó levélnek a címzetthez, elégséges, ha azt még a próbaidő során postára adják, vagyis akár a próbaidő utolsó napján [Mt. 26. § (2) bek.]. Mivel az azonnali hatályú felmondás közlésére is az általános szabályok vonatkoznak, próbaidő alatt postázott jognyilatkozat esetén is a közlési (átvételi) dátum lesz a munkaviszony megszűnésének napja, még abban az esetben is, ha a próbaidő utolsó napján adják fel a levelet, tehát azt mindenképp csak próbaidőn túl veszi át a címzett. Helyes-e az eddigi levezetésem?

Az azonnali hatályú felmondásról szóló okiratból ki kell derülnie a közlő fél azonnali hatállyal történő munkaviszony-megszüntetésre vonatkozó szándékának, és annak, hogy a munkaviszony vége mely időpontra esik. Postai úton közölt azonnali hatályú felmondásban elegendő-e konkrét dátum helyett azt feltüntetni, hogy a közlés napjával [Mt. 24. § (2) bek. a) vagy b) pont] szűnik meg a munkaviszony, tekintve, hogy előre bizonyosan nem lehet tudni, mikor kerül kézbesítésre a jognyilatkozat? Amennyiben nem, milyen dátumot kell beleírni?

Részlet a válaszából: […] A kérdés szerinti levezetés helyes. Az Mt. 2023. január 1-jétől hatályos szabálya szerint, ha a törvény egy nyilatkozat megtételére időtartamot ír elő, akkor azalatt a jognyilatkozat érvényesen megtehető úgy is, ha legkésőbb az időtartam utolsó napján postára adják [Mt. 24...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. augusztus 6.

Próbaidő – azonnali hatályú megszüntetés a keresőképtelenség tartama alatt

Kérdés:

Bölcsődében egy próbaidejét töltő közalkalmazottat a munkahelyén baleset ért. Jelenleg táppénzen van. Meg lehet szüntetni neki ebben az esetben a próbaidő alatt a jogviszonyát? Lehet-e jogkövetkezménye a megszüntetésnek az üzemi baleset miatt? A baleset a közalkalmazott figyelmetlensége és nem a munkáltató hibája miatt történt.

Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazott ezzel összefüggésben munkaügyi pert indít. Ha ugyanis a baleset által előidézett egészségi állapot lenne a valódi oka a munkáltató általi próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetésnek, akkor elképzelhető, hogy a közalkalmazott erre alapozva...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás – indokolással

Kérdés: Próbaidő alatt azonnali hatállyal megszüntettük egyik határozatlan idejű munkavállónk munkaviszonyát. Sajnálatos módon a megszüntető jognyilatkozat tartalmazta azt, hogy a munkaviszonyt azért kényszerülünk megszüntetni, mert cégünk felszámolás alá került, és ezzel összefüggésben a munkavállaló által ellátott tevékenységünket felszámoljuk. Tekinthető-e az indokolás miatt a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás hagyományos ("rendes") felmondásnak?
Részlet a válaszából: […] ...eredően, ha egy esetleges per során szükségessé válna a megszüntető jognyilatkozatban foglaltak igazolása, bizonyítaniuk kellene, hogy a munkáltató céggel szemben valóban felszámolási eljárás került megindításra, és ezért a munkáltató azt a tevékenységet, amelyben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Azonnali hatályú felmondások – választásuk szerint

Kérdés: Ha a munkavállalónk próbaidő alatt súlyos kötelezettségszegést követett el (egyik kollégáját tettlegesen bántalmazta), kötelező-e az Mt. 78. §-a szerinti azonnali hatályú felmondás eszközével élnünk, ha meg akarjuk szüntetni a munkaviszonyát, vagy – választásunk szerint – azt indokolás nélkül, a próbaidőre hivatkozva is felmondhatjuk-e azonnali hatállyal?
Részlet a válaszából: […] ...egy tényállás egyszerre több megszüntetési jogcímre irányadó feltételnek is eleget tesz, a munkáltató belátása szerint szabadon dönthet arról, hogy melyik megszüntetésre irányuló jognyilatkozattal él. A rendelkezésre álló adatokból arra lehet következtetni, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.

Próbaidő egyoldalú "törlése" a munkáltató által

Kérdés: Módosítható-e a munkaszerződés úgy, hogy a munkáltató kitörli a próbaidőt, hogy azáltal megakadályozza a próbaidő alatti felmondást?
Részlet a válaszából: […] ...hogy hosszát lerövidítik, de abban is megállapodhatnak, hogy a próbaidőt a jövőre nézve megszüntetik. A fentiekből következik, hogy a munkáltató egyoldalúan nem teheti meg jogszerűen azt, hogy egyszerűen "kitörli" a munkaszerződésből a próbaidőt. Ahhoz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Munkaviszony-megszüntetés keresőképtelenség ideje alatt

Kérdés: Lányom megváltozott munkaképességű, a jelenlegi munkahelyén 2017 júliusában kezdett dolgozni, augusztus végétől azonban kórházi ellátásban részesül, most is keresőképtelen. 2017. november 8-án levélben kapta meg a felmondását és az azzal kapcsolatos papírokat. Ekkor még a próbaidejét töltötte. Jelenleg a lakóhelyétől távol, Budapesten van egy rehabilitációs központban. Mit lehet ilyen esetben tenni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés megválaszolása során abból indulunk ki, hogy lánya az Mt. szerinti munkaviszonyban állt a munkáltatóval. Mivel a munkaviszonya 2017 júliusában jött létre, a próbaidő csak abban az esetben tarthatott még novemberben is, ha a munkáltatóra olyan kollektív szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 5.

Munkaviszony megszüntetése próbaidő alatt

Kérdés: Próbaidős dolgozónak azonnali hatállyal felmondhatok-e, ha táppénzellátásban részesül?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a próbaidő alatt akár a munkáltató, akár a munkavállaló indokolás nélkül azonnali hatályú felmondással megszüntetheti a munkaviszonyt. Azonnali hatályú felmondás esetén nincs felmondási idő. Az Mt. 68. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás keresőképtelen betegség idején

Kérdés: Munkavállalónk próbaidő alatt betegszabadságra ment, a keresőképtelensége előreláthatóan hat hétig tart. Megszüntethető-e a munkaviszonya a próbaidő szabályai szerint azonnali hatállyal indoklás nélkül? Hat hét múlva járna le a próbaideje, vagyis ha megvárjuk a keresőképtelenség végét, akkor már próbaidőre hivatkozva nem, csupán felmondási idő mellett szüntethetjük meg a munkaviszonyát.
Részlet a válaszából: […] ...következően nem szükséges megvárniuk, míg a munkavállaló felépül a betegségéből, ugyanis a betegség miatti keresőképtelenség csak a munkáltatói felmondás esetén gördít akadályt a munkaviszony megszüntetése elé [Mt. 68. § (2) bek. a) pont]. Felhívjuk a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás – a munkaviszony megszűnésének időpontja

Kérdés: Amennyiben 2016. április 30-án próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást adott át a munkáltatóm, de a munkaviszonyom mégis május 2-ával szűnik meg, jogosan járt el? Terhes feleségem nem rendelkezik jövedelemmel, és most már én sem, ezért tudni szeretném érdemes-e bírósághoz fordulni?
Részlet a válaszából: […] ...vissza [Mt. 15. § (4) bek.]. Azaz, az azonnali hatályú felmondás a közlése napján megszünteti a munkaviszonyt. Az a tény, hogy a munkáltató azonnali hatályú felmondásán tévesen szerepel a munkaviszony megszűnésének a napja (a 2016. április 30. napi közlés helyett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.
1
2