Jegyzői kinevezések

Kérdés: Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.
Részlet a válaszából: […] ...jelenlegi jegyző jogviszonyával kapcsolatosan megtehető munkáltatói intézkedéseket az érintett időszakban (2020-2022) fennállt tényleges helyzet alapján lehet megítélni. A kérdésből kiderül, hogy a jegyző pályázat alapján kapott jegyzői kinevezést 2020. október 1....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Belső ellenőrzés – a vezető személye

Kérdés: A polgármesteri hivatalban elkülönült szervezeti egység (ellenőrzési osztály, amely 3 főből áll) feladatkörébe tartozik a belső ellenőrzési tevékenység ellátása. A 370/2011. Korm. rendelet 2. §-a szerint a belső ellenőrzési vezető: a költségvetési szerv belső ellenőrzési egységének vezetője, ha a költségvetési szervnél egy fő látja el a belső ellenőrzést, akkor a belső ellenőrzést ellátó személy. Az ellenőrzési osztály vezetője nyugdíjazás miatti felmentési idejét tölti, végig mentesítve a munkavégzés alól. Afelmentési idő alatt az osztályvezető helyett a munkaköri leírásban kijelölt helyettese elláthatja-e a belső ellenőrzési vezetői feladatokat. vagy megbízható-e ezzel a feladattal? A felmentési idő leteltét követően, ha az osztályon több belső ellenőr is van, és nem kerül sor azonnal új osztályvezető kinevezésére, kijelölhető-e bármelyikük belső ellenőrzési vezetőnek, és ezzel nem sérti-e a hivatkozott rendelkezést a költségvetési szerv vezetője?
Részlet a válaszából: […] ...– saját munkaköre mellett vagy helyett -, köteles ellátni a belső ellenőrzési vezetői feladatokat, a helyettesítést elrendelő munkáltatói utasításban, a munkaköri leírásában, valamint a polgármesteri hivatal belső szabályzataiban (szervezeti és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Polgármesteri hivatal gazdasági vezetője és a munkáltatói jogkörgyakorlás

Kérdés: A polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzata alapján a gazdasági vezető feladatait, hatáskörét a hivatal pénzügyi osztályának osztályvezetője látja el.
1. A gazdasági vezetőt a polgármester vagy a képviselő-testület nevezi ki?
2. A polgármester vagy a jegyző gyakorolja a gazdasági vezető tekintetében az egyéb munkáltatói jogokat?
3. A hivatal szervezeti felépítése szerint az osztályok vezetői munkakörében az osztályvezetők állnak. A gazdasági vezető lehet-e osztályvezető, rendelkezhet-e osztályvezetői megbízással, vagy azt belső szabályzatban kell rögzíteni, hogy a gazdasági vezető osztályvezetői szintnek felel meg?
4. Abban az esetben, ha a SzMSz szerint a gazdasági vezető feladatait, hatáskörét a hivatal pénzügyi osztályának osztályvezetője látja el, munkakörként a gazdasági vezetőt vagy az osztályvezetőt kell feltüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés: A munkáltatói jogokat, ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője, polgármesteri hivatal esetén a jegyző, illetve a képviselő-testület gyakorolja [Kttv. 227. § (1) bek.]. Az Mötv. 81....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Alpolgármester – a munkáltatói jogkör határai

Kérdés: A település polgármestere lemondott, ugyanezen időpontban szűnik meg a jegyző jogviszonya is nyugállományba vonulása okán. Az alpolgármester jogosult-e a jegyzői pályázat lebonyolítására és az új jegyző kinevezésére?
Részlet a válaszából: […] ...irányítja, a jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt [Mötv. 67. § (1) bek. a) pont; 81. § (1) bek.]. Bár a jegyző gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatalban foglalkoztatottak felett, a polgármester egyetértése szükséges – az általa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Átszervezéssel indokolt felmentés

Kérdés: Polgármesteri hivatalnál dolgozó osztályvezetői munkakörben foglalkoztatott köztisztviselő jogviszonyának átszervezéssel történő megszüntetésére kerülne sor. A képviselő-testület november közepén fog dönteni arról, hogy a hivatal SzMSz-ét módosítja, így két osztály összevonására kerül sor december 1-jétől. Az egyik osztályvezető kapja meg a két osztály feladatait, a másik munkaköre megszűnne. Ebben az esetben az osztályvezető felmentésére sor kerülhet átszervezési indokkal? A képviselő-testület döntését követően át lehet adni a felmentést azzal, hogy december 1-jén indulna a felmentési idő, vagy meg kell várni a hatálybalépést, és december 1-jén adható át legkorábban a felmentés? Abban az esetben, ha a képviselő-testületi döntést követően a köztisztviselő keresőképtelen lesz (nem beteg gyermek miatt), postai úton is lehet kézbesíteni a felmentést azzal, hogy a felmentési idő december 1-jén, vagy a keresőképtelenség lejártát követően kezdődik. A végkielégítés alapja a felmentési idő kezdetekor érvényes illetmény? A köztisztviselőnek december 31-ig illetményeltérítése van, és a képviselő-testület várhatóan január 1-jétől emelni fogja az illetményalapot. Ebben az esetben a januári felmentési időre járó illetmény az osztályvezetői besorolásnak megfelelő 100%-os beállású, magasabb illetményalappal kiszámolt illetmény lesz?
Részlet a válaszából: […] ...idő a Kttv. 68. §-ának (2) bekezdése szerint az okiratban megjelölt, legkorábban a felmentés közlését követő napon kezdődhet meg. A munkáltató így eldöntheti, mikor kezdődjön el a felmentési idő. Érdemes a döntés meghozatalakor figyelembe venni egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Helyettesítő aljegyző helyettesítése

Kérdés: Az önkormányzati hivatalban a jegyző szülési szabadságon van, az aljegyző teljes jogkörrel helyettesíti. Ha a helyettesítő aljegyző a szabadságát tölti, vagy betegség miatt akadályoztatott a hivatalvezetői feladatok ellátásában, más vezetői kinevezéssel rendelkező köztisztviselő elláthatja-e teljes jogkörrel a helyettesítést (amely aláírási jogosultságot is jelent)? Mik ennek a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...céljára jegyző által létesíthető többes jogviszonyt].Az eseti helyettesítés más munkakörbe tartozó feladat ellátására vonatkozó munkáltatói utasításnak – azaz átirányításnak – minősül. A Kttv. 51. §-ának (2) bekezdése értelmében átirányítás abban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Képzettségi pótlék – a jogosultság feltétele?

Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom. A felsőfokú végezettségem mellé további szakképzettséget szereztem, amelyet a munkámban is hasznosítani tudok. Már korábban is vita volt a munkáltatómmal, hogy jár-e nekem képzettségi pótlék, ha a munkakörömre előírt képzettség mellett annál magasabb szintű szakképzettséget is szereztem, habár támogatást a munkahelyemtől nem kaptam. Kérdésem, hogy jogosan kérem-e a képzettségi pótlékot?
Részlet a válaszából: […] ...kell megnézni, hogy az Önmunkaköre és a megszerzett képzettsége ilyennek minősül-e. Amennyiben erre akérdésre is igen a válasz, akkor a munkáltatónak képzettségi pótlékot kellfizetnie az Ön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.