Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...dokumentációjában rögzíti [102/1995. Korm. rendelet 13. § (1) bek.].A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel többek között akkor is megszüntetheti, ha a közalkalmazott munkaköri...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Köztisztviselői nyugdíjba vonulás

Kérdés: Közös önkormányzati hivatalunk köztisztviselője 2022. XI. hó 29-én tölti be az öregségi nyugdíjhoz szükséges korhatárt, és nyugdíjba is szeretne vonulni. Az utolsó két hónapra szeretné kérni a munkavégzés alóli felmentését, melyhez hivatalunk is hozzájárulna. Hogyan lehetne ezt megtenni? Aszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén melyik nappal tehető ez még meg, 2022. XI. 28. vagy 2022. XI. 29.? Lemondás esetén szintén mely dátummal tehető ez meg, illetve a lemondási idő 2 hónapjára mentesíthető-e a munkavégzés alól? Érintheti-e bármelyik felet hátrányosan, ha a köztisztviselő jogviszonya nem a Kttv. 60. §-a (1) bekezdésének j) pontja alapján szűnik meg, hanem a 60. § (2) bekezdésének a) vagy c) pontja alapján?
Részlet a válaszából: […] ...öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, kivéve, ha a köztisztviselő kérelmére és hivatali érdek alapján a munkáltató a jogviszonyt fenntartja [Kttv. 60. § (1) bek. j) pont]. Az idézett két feltétel (nyugdíjkorhatár betöltése és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Nyugdíjba vonulás egészségügyi szolgálati jogviszonyból

Kérdés: Az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál, amennyiben a munkavállaló igénybe kívánja venni az Eszjtv. 12. §-ának (6) bekezdése szerinti lehetőséget (nyugdíjazás nők 40-nel), milyen szabályozás vonatkozik rá? Az Mt. alapján a felmondási idő 30+60 nap. 2021. augusztus 1. napján éri el a szükséges szolgálati időt. Ha a munkáltató a felmondást 2021. május 4-én indítja, helyesen jár-e el? Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése esetén az Eszjtv. alapján a 30 napos felmondás vagy a közös megegyezés kivételével milyen lehetősége van a munkavállalónak kérelmezni a jogviszony megszüntetését?
Részlet a válaszából: […] ...[Eszjtv. 12. § (6) bek.]. A jogszabály szövege ugyan pontatlan, de itt nyilvánvalóan munkavállalót kell érteni, akinek kérelmére munkáltatói felmondással kell megszüntetni az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, ha legkésőbb a felmondási idő végére rendelkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Jegyző közszolgálati jogviszonyban nyugdíjasként

Kérdés: Közös önkormányzati hivatal jegyzője betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt. A polgármester, illetve a jegyző is szeretné a továbbfoglalkoztatását úgy, hogy kéri a nyugdíj megállapítását folyósítás nélkül. A Tbj-tv. 6. §-a alapján kikerül a biztosítotti körből, mentesül a járulékfizetés alól. Ennek alapján az illetményét csak az szja-levonás terheli, a munkáltatónak sincs járulékfizetési kötelezettsége. Viszont, mivel kérte az öregségi nyugdíj folyósítás nélküli megállapítását, a Tny. 83/C. §-a alapján az öregségi nyugdíj szüneteltetésének időtartama alatt nyugdíjasnak minősül.
1. Lehet-e jegyző (közszolgálati tisztviselő) továbbra is, ha nyugdíjasnak minősül, de nyugellátást nem vesz fel a jogviszony fennállása alatt? Elég-e, ha a polgármesterrel megállapodnak, nem kell hozzá külön kormányzati engedély [Kttv. 39. § (6a) bek., 228/A. §]?
2. Jubileumi jutalomra jogosult-e az öregségi nyugdíjasnak minősülő közszolgálati jogviszonyban álló munkavállaló, ha a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítása után tovább dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...§-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott öregségi nyugdíjra való jogosultsággal rendelkező személy, kivéve, ha a kormány a munkáltató kérelmére hozzájárul a kormánytisztviselő foglalkoztatásához. A Kttv. 228/A. §-a szerint a Kttv. 39. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a munkaszerződés megkötése esetén a közalkalmazotti jogviszony 2020. november 1-jei hatállyal alakul át munkaviszonnyá. Ha a munkáltató a felmentési idő egészére mentesíti a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól, erre az időszakra a Kjt. és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Felmondás a szakképzésben – végkielégítésre való jogosultság és a felmondási idő tartama

Kérdés: Szakképző intézményben dolgozóként az eddigi közalkalmazotti jogviszonyunk munkaviszonnyá alakul át. Az új munkáltató részéről felmondással történő munkaviszony-megszüntetés esetén mennyi a felmondási idő és a végkielégítés mértéke, ha a közalkalmazotti jogviszonyként elismert idő 1991-től folyamatos? Hogy kell értelmezni a Kjt. 25/B. §-ának (5) bekezdését?
Részlet a válaszából: […] ...tekinteni.Ez a felmondási idő tekintetében azt jelenti, hogy az Mt. 69. § (1)-(3) bekezdései szerint a felmondási idő 30 nap, amely a munkáltató felmondása esetén a munkáltatónál munkaviszonyban töltött 3 év után öt nappal, és legfeljebb 20 év után 60...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Ajánlat a közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére

Kérdés: Jegyzőként dolgozom, már 2 éve elértem az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. A munkáltatói jogokat gyakorló polgármesterrel egyeztetve az önkormányzati választások után nyugállományba kívánok menni. Tekintettel a hivatali apparátusra, a választásokat lebonyolítom. A jelenlegi polgármester sem kíván indulni a polgármesteri tisztségért. Érdekeim azt kívánják, hogy a jogviszonyom megszüntetésében a munkáltatóm működjön közre. Alkalmas megoldás lenne számomra a jogviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetése az önkormányzati választást követő időpontra. Ez esetben lemondanék a felmentési időről. Mikor célszerű ezt a munkáltatóm számára jelezni, és milyen törvényi hivatkozással?
Részlet a válaszából: […] ...is. Miután a közös megegyezés önálló megszüntetési jogcím, kizárt a felmentési időről történő lemondás is.Megjegyzendő, munkáltatója bármikor dönthet úgy, hogy a Kttv. 63. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján – nyugdíjasnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Közalkalmazott emelt összegű végkielégítésre való jogosultsága

Kérdés: A Kjt. 37. §-ának (7) bekezdése alapján a közalkalmazottat megillető végkielégítés négyhavi távolléti díj összegével emelkedik, ha a közalkalmazotti jogviszony az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Amennyiben a közalkalmazottat a foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálat alkalmatlannak minősítette, illetve a munkáltató által felajánlott munkakörben is alkalmatlannak minősült, jár-e a közalkalmazott részére a plusz négyhavi végkielégítés, ha három év múlva éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt, és rendelkezik a jogosultsági idővel? A közalkalmazott közel egy évig táppénzen volt, a táppénzkeretet kimerítette, és azért kezdeményezte a felmentését, hogy a rokkantsági ellátást igénybe tudja venni.
Részlet a válaszából: […] Elsőként szükséges rögzíteni, hogy a közalkalmazott számára az ún. emelt összegű végkielégítés abban az esetben jár, ha egyébként végkielégítésre is jogosult. Ha a végkielégítésre való jogosultság nem állapítható meg, akkor az emelt összegű végkielégítés is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 27.

Nyugdíjasnak minősülő munkavállaló fogalmának értelmezése

Kérdés: A női munkavállalót az Mt. hatálya alatt foglalkoztatjuk általános munkarendben, irodai munkakörben. A munkavállaló idén nyáron tölti be 61. életévét, munkaviszonya a munkáltatónál 19 éve áll fenn. A munkavállaló többször közölte már szóban, hogy ő jogosult lesz a nyár folyamán a Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése szerinti öregségi teljes nyugdíjra a 40 év szolgálati ideje miatt, és ő ezt meg is fogja "igényelni". Ezt az elképzelését a munkavállaló megváltoztatta, és most már úgy nyilatkozik, hogy inkább még a 2019-es évet végigdolgozza. A munkáltató szeretné a munkaviszonyt felmondással megszüntetni, de ezt az Mt. 66. §-ának (9) bekezdésére alapítaná, élve az Mt. 77. §-ának (5) bekezdésében biztosított lehetőséggel. Megalapozza-e az Mt. szerinti "nyugdíjasnak minősül" kitételt a Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése, és ha igen, hogyan tud erről hivatalosan, ténylegesen meggyőződni a munkáltató, vagy kénytelen megvárni a Tny. 18. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti 65. életév betöltését?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a határozatlan időtartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül [Mt. 66. § (9) bek.]. Az Mt. értelmében nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás közlésének vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Nyugdíjas munkavállaló – tájékoztatás a státuszról

Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaviszonya már végkielégítésre jogot adó időtartamú. Már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ezért felmerült, hogy felmondásnál végkielégítést nem fizetnénk neki. Viszont nem tudjuk, hogy a szükséges szolgálati idővel rendelkezik-e? Milyen módon szüntethetjük meg a munkaviszonyát úgy, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint valóban nem jár végkielégítés, illetve a munkáltatói felmondást nem kell indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül [Mt. 66. § (9) bek. és 77. § (5) bek.]. A törvény szerint a munkavállaló (többek között) akkor minősül nyugdíjasnak, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.
1
2